Nők és férfiak

Szállodai reggeli, hosszú sorokban kigyózik a nemzetközi vendégsereg az asztalok közt. A hölgyvendégek külsőre észrevehetően homogén benyomást tesznek: javarészt szőke árnyalatúak korra és nemzetiségre tekintet nélkül. Ruházatukban is csak annyi a megkülönböztető jelleg, hogy minél idősebb egy hölgy, annál szinesebb, tarkább textilt ölt.

A nemzeti jelleg manapság inkább a férfiakról olvasható le. Köpcösek vagy szikárak, hasas sörivók vagy borvirágos arcúak: velük érdemes tippelni, ők még kevésbé európaiak.

Civilekből félállamiak

Az egyházak után most a polgárőrséget emelné ki a független nonprofit szervezetek közül egy törvényjavaslat.
Közalkalmazotti státuszt ugyan nem kínálnak nekik, ez egyelőre a papságnak sem jár, de közfeladatot ellátó személyekként marad a büntetőjogi védelmük és rendszeres állami támogatásban részesülnek majd. Mind a 75 000 ember.
Ebből az előterjesztésből kiolvasható, hogy még mindig minden társadalmi problémára az államszervezeten belül keressük a választ.
Ami pedig kivülreked a közalkalmazotti körön, arra kezd kirajzolódni ez a neokorporativnak tekinthető új, félállami-kváziönkéntes periféria. Ezen a hatalomvédte bensőség e körén kivül jönnek a közhasznúnek elismert nonprofitok (értsd: állami feladatokat átvállaló civilek). A közhasznúság e felfogása mélyen államias gondolkodást takar. Valójában minden civilszervezet közhasznú, legfeljebb a társadalmi elismertségükben lehetne különbséget találni - de erre más kritériumok irányadók!
Még kijjebb már csak az igazi magános civilek fagyoskodnak.
A közfeladatoknak fétise alakult ki nálunk. Közszolgálat és közérdek - senki soha nem leplezi le az e terminusok nevében elkövetett visszaéléseket! Visszaélésnek tekintem a mindenkori adóbevételen lényegesen túlterjeszkedő állami szerepvállalást, amikor az állam magához ragadja a magánkezdeményezést, amikor elszivja a forrásokat a magánszektor elől. A független magánjogi civilszervezetek elől is.
Ha nem állnánk az euro bevezetése előtt, akkor végképp reménytelen lenne ez a "kultúrharc".

Egy nagyvállakozó keservei

A gazdasági verseny fontos dolog, ennek legfőbb biztosítéka a tankönyvek szerint a sokszereplős piac. De van más biztosíték is.

Ma délelőtt egy vállalkozó szitkozódott nekem, gyakorlatilag inkább a vállamon zokogta el a bánatát. Építési vállalkozóról van szó, aki megvesz egy ígéretes fekvésű telket, felhúz rá egy társasházat majd értékesítvén a lakásokat továbbáll. Üzleti kapcsolatban állunk, én az ezres nagyságrendben vagyok neki beszállítója, ő pedig milliós nagyságrendben gurigázik. E nagyságrendi különbség miatt őszinte lehet velem: életét nem annyira az uniós vagy hazai versenyszabályok keserítik meg, még kevésbé a versenytársak. Akiktől undorodik, azok a nagyobb nyilvános üzletkötések körül keselyűként szálldosó ügyvédek. E lézengő ritterek nem átallják felkeresni vevőit és sikerdíj fejében felbujtják azokat, mennének perre az építési vállalkozóval, aki nem azt az anyagot építette be a létesítménybe, amely a költségvetésben szerepelt, vagy nem azt a műszaki megoldást alkalmazta, amelyet a kivitelezési tervben beállított.

(image placeholder) Márpedig perelni, akárcsak fogadást kötni, szinte mindenre lehet és aki keres, az talál is. Az építőiparban is, ahol a pillanat kényszerei között sokszor csak alkalmazni lehet a tervező útmutatásait, de egészében követni nem. Például az egészségügynek is megvannak ezek a keselyűi, minden kórházigazgató ismeri őket a tárgyalóteremből. A bíró szakértelmén sok fordul meg az ilyen perekben, ahol azt kell megítélni, mennyire követte egy eljárás az előírásokat, szakmai protokollokat.

Minden gazdasági tevékenységben a profit forrása az, hogy az egyik fél a másik fél kárára jobban meg tudja ítélni, mi mennyit ér. Azt gondolom, ez az érdekvédelmi tevékenység is hozzájárul ahhoz, hogy reális költségviszonyok alakuljanak ki, ezzel pedig segít megállapítani és stabilizálni a mi gyakran tökéletlen piaci viszonyaink között egykönnyen elszálló piaci árakat a gazdaságban.

Tévénézettségi mutatók

Tegnap este társaságban tévés szakemberek ültek. Kereskedelmi tévések.

Szó esett az ún. képernyőbizottságról, amely pusztán külsődleges adottságok alapján arról dönt, adásba kerülhet-e egy arc. Feltette valaki a megalapozott kérdést: ha a mindenki által joggal kedvelt, de megjelenésében szerény adottságokkal rendelkező B.Gy. műsort vezethet, akkor ugyan kit szűr ki a képernyőbizottság. Mi a bizottság létalapja?

Kérdezgettük ezeket az újságíró-üzletembereket továbbá a nézettségi arányokról, műsorok és tévés személyiségek nézettségéről is. Felvetődött közben, hogy manapság, amikor a statisztikák fétise (sajnos) elmúlt és az átpolitizált életünk semmilyen területén nem lehet már úgy számokra hivatkozni, hogy azt élből ne cáfolná valaki, hogyan tarthatják magukat éppen ezek a nézettségi mutatók számháború nélkül, tökéletes érintetlenségben?

Tudjuk ráadásul, hogy pusztán 800 készülékkel mérik Magyarországon a tévés nézettséget, ez a mintanagyság a mintavételi szabályok szerint legfeljebb arra lehet elég, hogy valamely tendencia irányáról óvatos becslést kapjunk, de semmiképpen sem a tényleges nézettségről. Márpedig tegnap este a médiakutatásokra támaszkodó vendégek úgy dobálóztak ezekkel a számokkal, a napi rutin révén beprogramozott emberek korlátolt biztonságérzetével úgy döngöltek agyagba politikusokat és műsorokat, mintha ezek a számok tényszámok volnának.

Azt kell gondolni, a nézettségi vélelmek alapján még mindig olyan nagy pénzek mozognak, hogy itt nincs helye a közgazdász kikezdő dumájának. Az online médiának - a maga korrekt és nyilvános mérőszámaival - ez az önhitt hozzáállás nem jósol könnyű jövőt. A szennyáradat egyelőre nem enged, még a hirdetési piacon elszenvedett ilyen nyilvánvaló versenyhátrány okán sem.

Szösszenet

A mai internet olyan mint a nagyvárosi aluljárók mindenütt a világon télen: tele van ügyködő emberek serény forgalmával, szép portálokkal, kézenfogva andalgó párokkal és egyben lézengő emberekkel is a hajléktalanoktól a fosztogatókig. E kényszerű együttélés miatt jobb lehajtott fejjel és lesütött szemmel ügyködnünk, mert áthaladásunkkor egykönnyen ránk nyomhatnak valamit, vagy éppen könnyíthetnek rajtunk, vagy akár egy félkegyelmű átkozódásaiba futhatunk bele. Nem tudom úgy elképzelni a bitvilágot, hogy az ne képezze le a hús-vér világ teljességét.

Egy tanár kultúrkritikája

Itt a félév végi zárthelyik ideje, hallgatóim projekteket adnak le és vizsgáikra készülnek. A könyvtárakat mindezek közben kevéssé látogatják, még saját intézményük szerény adottságú könyvtárát sem, minden szükséges információt meg tudnak ugyanis szerezni az interneten is. Természetesen semmilyen valós ok nincs arra, hogy a diákok tájékozódásából kizárjuk az interneten fellelhető írásokat. Engedve hát a korszellem nyomásának, ma már a legtöbb tárgyban a forrásmunkák között fel is lehet tüntetni interneten szerzett anyagokat. Jó, ha a témavezető annyit megkövetel, hogy legalább a szerzők azonosíthatóak legyenek és ne egy chat-room gondolati anyaga másolódjon át a dolgozatba.

A diákok azonban nem érzékelik, hogy milyen sekélyes jelenleg az a merítési bázis, amelyből így dolgoznak. Egy pillanatra sem tesztelik, hanem teljes bizalommal használják a keresőgépet és a bégető bárányok naívságával vallott meggyőződésük, hogy az mindent lát. Amit pedig esetleg mégsem lát, az nem is érdemes a figyelemre, hiszen forráskritikával nem élnek, senki nem is tanítja meg őket rá a történelemszakos bölcsészhallgatók kivételével.

Ebben pedig a saját kárukra nagyot tévednek, hiszen csak a (hazai) internetes oldalak között tudnak böngészni így, márpedig azok a tartalmi feldolgozottságot tekintve ritkán vagy éppen sohasem jutnak túl az újságírás lehetőségein. Amúgy az már komoly színvonal jele egy honlap és pláne egy blog esetében, ha az újságírás szakmai szabályai szerint készül és frissül. De a könyvekben megtestesülő tudás - szépírók, értekező prózaírók és tudósok rendszerint évhossznyi munkáját rejtő és a kiadók tapasztalt szerkesztőinek hozzáadott értékével megnövelt tudás - az mind kívül reked ezen a horizonton.

Mindezt a tudákos szösszenetet érvnek szánom abban jogi csatában, amely a szerzői jogok értelmezése körül van kialakulófélben világszerte. Mint ismeretes, a szerző jog, mint minden más, a szellemi tulajdonhoz fűződő jog, a jogtulajdonosok legitim érdekeit védi az innováció érdekében. De arra nagyon kellene vigyázni, amikor az online világ által felvetett számos újraértelmezési eset kapcsán a szerzői jog határait a bírósági gyakorlatban pontosítják, hogy a tulajdonjog soha ne akadályozza a tudáshoz való hozzáférést.

Márpedig a mai diákok, gólyák és doktoranduszok együttvéve, egy tingli-tangli írás kedvéért nem látogatják már a közkönyvtárakat - ezt a visszavonhatatlan tényt tudomásul kell venni. Ehhez a fejleményhez pedig úgy tudunk alkalmazkodni, hogy lehetővé tesszük a keresőgépeknek, hogy könyvekben is keressenek. (És akkor még nem szóltunk a filmekről, tévékben sugárzott hangzó- és képanyagról, múzeumok gyűjteményéről, a blogszféráról és sok minden másról). Ez ugyanis egyelőre - ha valaki még nem gondolta ezt így át - nem műszaki hanem kizárólag jogi okokból nem lehetséges. A diákok pedig szemellenzővel böngésznek tovább, nem úgy mint ezek a szabad szellemiségű igavonók a fenti képen.

Állami túlhatalom

A Petőfi rádióról kisütötte a médiahatóságnak becézett sóhivatal, hogy zenei műsorai nem közszolgálati jellegűek, azok jobb helyen volnának egy magánadó keretei között. Véletlenül, most az egyszer fején találták a szöget. A közfelháborodás azonban elhallgattatta őket.

Ez nem jósol nagy jövőt a krónikusan deficites központi állami költségvetés kiegyensúlyozásának. A kísérlet indulása jövőre, a választások utánra várható. Célja nem annyira a maastrichti követelményeknek való formai megfelelés az euró miatt, hanem inkább a tartalmi-lényegi megfelelés. Ez pedig abban áll, hogy az állami túlterjeszkedés ne szívja el a levegőt a vállalati szektor hitelezési lehetőségei elől.

Amióta az eszemet tudom, Magyarországon infláció dühöngött és a költségvetés túlköltekezett. Az előbbi gond mintha megoldódni látszanék. Ám az utóbbi mintha fogósabb lenne. Ehhez mintha nem lenne elég a gazdaságpolitikai szükségszerűség, ehhez mintha mélyebbre kellene nyúlni. Az állam túlhatalmát (a politikusok projektjátszadozásait) egyelőre képtelen kiegyensúlyozni a vállalkozói befolyás

Pedig minden másképpen volna egy (közel) nulladeficites világban: a vállalkozásba fogó fiatalokhoz, ha jó ötlettel állnak elő, a bankok hozzávágnák a pénzt, hosszú lejáratra és két százalékos kamatra (ami még mindig azt jelenti, hogy egy hosszúlejáratú hitelt, mondjuk 35 éves futamidő alatt kétszer fizetünk ki). A civileket, akik eddig az állam emlőin lógtak, felkutatnák a szponzorjelöltek, fogadnának már pénzt el tőlük egy kis publicitás fejében... És a vonzó példák hosszan sorolhatók.

Egyedül a képviselőknek volna üzleti ügyekben kuss és a minisztériumok helyett közalapítványok osztanák el a fejlesztési forrásokat. A megcsonkult minisztériumok szabályozással és a verseny tökéletesítésével foglakoznának.

Trafik, mint kisvállalkozás

Fényképeimet régi szivardobozaimban tartom. Egy évben körülbelül annyi szivart szívok el, mint ahány eltevésre érdemes fénykép készül.
Mindegyik doboz történetérre jól emlékszem. Van köztük például három-négy kubai államszivar-doboz, amelyet a nemcsak cigarettát szívó Kádár János adott Schultheiss miniszternek, akitől azután a dobozok drága tartalmukkal együtt az én trafikosomnál landoltak.
Hogy az ilyen értékes kapcsolat milyen sokat számít még ezeknél a kisvállalkozásoknál is, azt abból láthatjuk, hogy a rendszerváltozás után tönkrement ez a Paulay utcai trafik. Egy földárverésen megismerkedtem viszont a Károlyi utcai trafikossal, egy hadirokkant unokájával, ő vitte tovább nálam a hagyományt. Tőle tudtam meg az alábbiakat:

Korábban, még a nyilvános közbeszerzések kora előtt, trafikos csak kiválasztott ember lehetett. Akárcsak a más állami jövedékek esetében, megválogatták, alkalmi politikai alkuk tárgyává tették, ki kaphat meg egy-egy állami megrendelést. Így például a sószállítás jogát igen gyakran váltogatták. A dohányjövedék - ami egyedáruságot jelentett - szigorúan bánt a trafikengedélyért folyamodókkal. Elsősorban hadirokkantak és hadiárvák kaphattak trafikjogot. Bár az államnak az abszolutizmus korából származó dohánymonopóliuma ma is fennáll, a trafikengedély megkülönböztetettsége már a múlté.
Bárki kiválthatja az önkormányzatoknál ezt a kereskedelmi engedélyt is ugyanúgy, mint bármely iparengedélyt. Bármelyik kereskedő szabadon vásárolhat a dohánygyárakban is vagy a nagykereskedőnél. Fontos még tudni, hogy a trafik az autóversenyzés mellett a dohányreklám kevés megmaradt színtereinek egyike.

Versenyhiány

Ma egy mikrovállalkozás - tehát a legkisebb létező forma - nem ússza meg évente 30 ezer forintnyi összeg bankjára költése alatt. No nem az intenziv bankkapcsolatok költségeként, nem hitelbirálatért, folyósításért, rendelkezésre tartásért. Nem a pályázati tanácsadásért, a sajáterő megelőlegezéséért. Pusztán a túléléséért, tehát egy olyan számla vezetéséért, amelyen aztán minden lélegzetvétel további díjakkal terhelt.

Pedig alig van már banktisztviselő - egyre több számlavezetés online történik. Persze plusz költségért, egyelőre szerény költségért. Az egy (megszokásból) túlfoglalkoztatott OTP kivételével a legtöbb bankfiók kong az ürességtől. A postán ezzel szemben , ahol rettenes sorok állnak, ott persze még mindig intéznek bankügyeket...

A bankok digitális migrációja egyelőre semmilyen megtakaritást nem hozott a fogyasztóknak. Ezzel a bankszektor cáfolja az internetes Új Gazdaság legfontosabb ismérvét: a tranzakciós és marginális költségek nulla felé tendálását és az üzleti modellek ingyenesség felé közeledését.
Magyar Versenyhivatal, óh!

Választási programcsíra

Találkoztam egy parlamenti tanácsadóval, aki egy képviselő körül tevékenykedik. Politikai nézetei tetszenek nekem: elvont terminusokban de a napirenden lévő konkrét politikai cselekvés igényei szerint gondolkodik. Fő meglátása az, hogy a ma eluralkodó népbarátsággal szemben az országnak arra van szüksége, hogy még sokkal szabadabbá tegyék a gazdaságát.

Azt is tudja ugyanakkor, hogy a kisebb államot hirdető és szigorúbban piackonform gazdaságpolitikát a választók túl hidegnek tartják és még a liberális beállítottságúak sem mindig tudnak azonosulni vele. Elfogadja ezért azt a népi meglátást, hogy a piacnyitás rendre inkább csak az érintett vállalkozók még jobb kaszálási lehetőségét alapozza meg és a kedvező eredmények kevéssé lesznek érezhetők. Ezért ő a hangsúlyosabban vállalkozóbarát gazdaságpolitika szükséges ellensúlyát a verseny feltételeinek kiélezésében és a minőséget illető minimumfeltételek kérlelhetetlen kikényszerítésében látja. Szóval nyitást, de vele egyidejűleg szigort a versenyfeltételek figyelemmel kísérésében

Ökölszabályként úgy magyarázza politikusának, hogy a piaci nyitás az azt kísérő verseny nélkül mit sem ér. Sokszereplős versenykörnyezetről pedig akkor beszélhetünk majd, ha lehet ugyan nagyot szakítani, de nem könnyen és nem gyorsan. Meglátása szerint e kettős hangsúlyokkal elejét lehetne venni a populizmus iránti mostani fogadókészségnek ebben a fontos gazdaságpolitikai kérdésben.

A képen Sebestyén András festménye: Vitorlásverseny

Utóhang a polgárszívatás c. bejegyzéshez

Ma tovább erősödött bennem a régóta motoszkáló vélemény, hogy autótartás helyett akkor járnék a legjobban, ha mint egy színésznő, mindenhova taxival járnék. Éves összesítésű fizetési felszólítás érkezett ugyanis ma a címemre az egyik parkolási társulástól.

Tudni kell, hogy kényszeresen pontos vagyok a tartozásaimmal. Ha egy mód van rá, igyekszem elkerülni a parkolóőröket, előre és bőséges rátartással fizetek, továbbá figyelemmel kísérem a mobiltelefonos fizetési lehetőség kiterjesztését. Ha mégis megbüntetnek, akkor még aznap átutalással fizetek. Kivétel nélkül. Év vége felé pedig elzarándokolok mindkét társaság ügyfélszolgálatára és számlaegyeztetést végzünk, mert rettegek mindenféle büntetőkamattól.

Most kiderült, a cégekkel kapcsolatos aggodalmaim megalapozottak, de nem a kamattól kell tartani, mert az nincs. A most kipostázott ügyvédi felszólítás - amelyet csak verbálisan előzött meg első felszólítás, a valóságban nem - nem tartalmaz kamatokat, csak az eredeti összeget követeli, 1000 forintos postai költséggel és a belügyes adatlekérés 350 forintos díjával megfejelve.
De arra nem számítottam, hogy a cégeknél, mint annyi más cégnél is, ahol az erőfölény értelmezhető fogalom, nem az átutalás dátuma számít, hanem az érkeztetésé. Márpedig az érkeztetés az vállalati belügy, amely jól elmosódik a bank, az állami ünnepek és a cég saját belső nyilvántartási rendszerének hármasságában. "Valahogy" úgy alakult valamennyi azonnali átutalásom esetében, hogy érkezési oldalon a pótdíjköteles tartományba csúsztam. És ezek aggregált összege került most kiszámlázásra, mert annak idején, tavaly karácsony előtti látogatásom alkalmával én csak a díjtartozásom felől érdeklődtem, a pótdíjtartozás felől pedig egyáltalán nem...

Kultúrpesszimizmus

A képen látható romok az antik olimpiai mozgalom maradványai. Az elüzletiesedett versenyektől a IV. században a korabeli mértékadó kultúrtekintély, a pápa megvonta bizalmát és erre a római császár betiltotta őket.

Az élsport, tudjuk káros az egészségre, a túlpörgetett sportolók testi épsége a gyárakban kizsákmányolt régi nagyipari munkásság megrokkant egészségi állapotához hasonlítható. Amióta pedig lassan már a lovak is doppingolnak, az élsportolók körül sündörgő szakmák (sportdiplomaták, pályaedzők, technnikai vezetők, sportújságírók) rossz megítélése a dohányiparban tapasztaltak felé tart.

Ennek ellenére makacsul megszólaltat a média ilyen kétes szórakoztatóipari hírességeket. Így hallunk tanácsokat a szabadidős tevékenységeinket illetően, a helyes táplálkozásról, a fiatalok szabadidős tevékenységéről. Mintha csak ők követhető példával járnának elöl.

Valójában nekik lehet felróni azt, hogy a szerethető játékos elemek átadják a helyet a fogcsikorgató győzni akarásnak. A sportolói példaképek a sztárkultusznak. A találkozókból is szórakoztatóipari látványosságot alakítanak. A sporthírek például már egyre kevésbé megkülönböztethetők a gazdasági élet híreitől.

Bizony lassan változik még a nyilvánvaló dolgok közmegítélése is, ha egyszer sok pénz a tét. Persze csak addig van sok pénz, amíg a szponzorokban fel nem merül a kétely, valóban vonzó eseményekhez kötik-e a maguk nevét? Bízni lehet abban, hogy ezek már az utóvédharcok, a teljesítménysport lejtmenete végre mintha elkezdődött volna már. Annál több közfigyelem és erőforrás jut majd a lényegnek: a mindennapok sportjának.

A kutya sportértékéről

Manapság a sportágaknak egyre inkább reklámértékük van, sportértékük háttérbe szorul. A szabadidő-sportban sem azt űzzük, ami legközelebb áll hozzánk hanem amit lehet. No itt egy jó lehetőség, amit talán így még nem gondoltunk meg.

Ha egy kutyát egészen kis korától kezdve naponta megsétáltatunk, minimum kétszer de lehetőleg háromszor, és séta közben az első hónapokban erősen odafigyelünk rá, akkor nagy jutalomban lesz részünk: fegyelmezett lesz az utcán és jól fegyelmezhető marad az erdőben is. Eleinte érdemes pórázon vezetni, ezt ő úgy éli meg, hogy egészen szorosan tud kötődni gazdájához. Később viszont, ahogy az állat mozgásigénye növekszik, lehetőségünk van arra is, hogy póráz nélkül sétáljunk vele akár a legforgalmasabb környezetben is. Ekkor a kutya háromszor-négyszer annyi távolságot tesz meg, mint mi. Megédesíti a sétát az, hogy egyáltalán nem kell figyelni rá, csupán jelen van, és szépen mozog. Szükség esetén füttyszóval is visszahívható.

Otthon, amíg fiatal a kutya, addig a séta a mindene. Hazaérkezésünkkor gazdáját mintaszerű fogazata és húsos ínye kivillantásával, mosolyogva üdvözli. Ha csak felállunk székünkből, ő már mérlegeli, hogy ebből séta lesz-e. Szóval a kutya gazdája bizonyos nyomás alatt áll, és ebben áll a kutya igazi sportértéke. Lehet futni is vele, bár neki nincs valami nagy véleménye ekkor a mi sportteljesítményünkról. Már inkább próbára tehetjük őkelmét, ha bringázunk mellette. Kerékpározni valóságos élmény a társaságában: gazdája hatalmas erdőségeket járhat be vele, olykor jól jön a kutya határozott fellépése, bizonytalan helyzetekben az iránymutatása, a hosszabb erdei lejtőkön meg jó felvenni vele a versenyt. A jobb négylábú 45km/órával tud nyargalni, hosszabb lejtőkön ezt kerekező gazdája rövid időre felülmúlhatja és akkor igen kifejező bosszúságot lehet a képére csalni. Igazi élmény a kutyával úszni menni. Egyedül a vízre telepített "eurohattyúktól" (mindenütt ez a típus úszkál ma a genfi tótól a mazuri tavakig) fél, mert ha megközelíti őket, akkor ezek sziszegve kiterjesztik szárnyukat és kiegyenesedve jóval az úszó kutya fölébe emelkednek. Végül megemlítem, hogy síző gazdája mellett minden belevaló kutya megrészegül, mert a többi csúszkálót sajátos mozgásuk miatt a kutya nyulaknak tekinti és levadássza.

A jobb kutyákon meglátszik, hogy korábbi életében valaki más lehetett. Krúdy számára, tudjuk, a bor nem más, mint szőlőfürtté változott asszony. Az én kutyám olyan nagy bűnöket elkövetett nagyúr lehetett egykor, talán egyenesen egy kicsapongó középkori pápa, hogy lelke büntetésből most csak egy kutyának ütött ki.

Minden kutya beéri azzal a maradék szeretettel, maradék hellyel és maradék idővel, amit kaphat tőlünk, közben pedig mindenét nyújtja számunkra, amit tud. Cserearányban az ilyesmi kétségtelenül a legjobb üzlet amit ember köthet világon.

Óraátállítás

A magam részéről körülbelül most kezdem megszokni az immár három hetes téli időszámítást. Kicsit utánanéztem, másnak is igen kellemetlen az átállás.

Évente tehát hét téli hónapig mérjük az időt pontatlanul, és mindössze öt olyan nyári hónap van, amikor a Nap állása szerinti idő megegyezik a hivatalossal. A nyári intézkedés célja az, hogy a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti periódus - minél nagyobb mértékben essen egybe a természetes fénnyel. Ez a szemnek is kényelmesebb, és a világításra felhasznált energia mennyisége is csökkenthető. Arról már nem szól a fáma, hogy az egyéb energia felhasználása viszont, mindenekelőtt az üzemanyagé növekszik.

A Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. Tapasztalatai szerint az október végi óraátállítás után rendre 4-5 százalékkal csökken a villamosenergia-használat. Ez az érték azonban csak az első két-három hétre igaz, utána a fogyasztás visszaáll a korábbi átlagértékre!

Tavasszal nagyjából ugyanez a helyzet, ám olyankor az élettani hatások sokkal erőteljesebbek lehetnek, mint amennyit a spórolással tudunk kompenzálni. Az átállás következtében teljesítményünk visszaeshet, közérzetünk pedig átmenetileg rosszabb lehet - belső óránk ugyanis lassabban alkalmazkodik, mint a tudatunk.

A statisztikák szerint az átállást követő hétfő délelőtt megugrik a balesetek száma. Az Egyesült Államokban a 90-es években készült egy azóta meg nem ismételt, de unos-untalan idézett felmérés. Összehasonlították a tavaszi óraátállítás előtti és az azt követő hét nap baleseti statisztikáját, és kiderült, hogy az átállást követő napokban 6 százalékkal megnőtt a halálos kimenetelű balesetek száma. Kanadában a növekedés még nagyobb mértékű, több mint 7 százalékos volt.

Azt is olvasom, szó van arról, hogy Szibéria fölé az űrbe tükröket lőnének fel, hogy világosabb legyen...

Aforizma

Régen a mérnökök tiszteletreméltó szakmáját a humán értelmiség gyakran szakbarbárnak tekintette. Ma minden lenézés nélkül inkább azt mondhatjuk: szakbarbár az, aki a polgárokat foglalkoztató fő kérdéseket, a korszellemet a keresőgépekbe leggyakrabban táplált kérdésekből igyekeznék kiolvasni.

Utóhang a nyugat-európai gyújtogatásokhoz

A franciaországi társadalmi nyugtalanságról már sok mindent elmondtak. Az elemzések arra is rávilágítottak, hogy a rendszer nem tudja integrálni a bevándorlók leszármazottait. Véleményem szerint azonban ez pongyola szóhasználat: az integrációjuk ugyanis maradéktalan.

Az egykori észak-afrikai vendégmunkások mai utódai lakásokban élnek, amelynek a bérét az önkormányzat támogatja. Ha nincs jövedelemük, akkor élelmiszerjegyet kapnak. Ingyenes iskolába járnak és ingyenes korlátlan egészségügyi ellátásban részesülnek. Az élet alapfeltételei tehát egy minimális szinten adottak számukra. Ami az ő életvilágukban az emberi élethez hiányzik, azt jobban fedi az a fogalom, hogy társadalmi részvétel.

Ez felöleli mindenekelőtt a munkalehetőségeket; majd azt, hogy házastársat ne kényszerüljenek egykori hátrahagyott hazájukból hozatni, hanem jelenlegi környezetükben is esélye legyen a párválasztásnak; el egészen az olyan szubtilis tényezőkig, mint a kirekesztés sok fájdalmas megnyilvánulása elleni szívós és lassú előrehaladás.

A nyugat-európai országok tehát elhúzódó rendszerváltozáson mennek keresztül, amelyet akár sodróbbnak is tekinthetünk a magunkénál (a kép nagyjából visszaadja a mienk tényleges horderejét), a pusztán politikai felépítményt váltókénál. Hiszen a bevándorlással ezekben a nyugat-európai országokban a társadalomnak maga a húsa cserélődik, ami mégiscsak nagyobb kihívás!

Felszólalás a TIX konferencián

Egy a civilszervezetek finanszírozásáról rendezett tudományos kamaravitán fogalmazódott meg a minap, hogy az egyik legtöbbet használt fogalom a "forráshiány" kevéssé állja meg a helyét. Ugyanis a világon minden nonprofit szervezet mindenkor forráshiányos. Bármikor készek elfogadni és feladataik jobb ellátására fordítani új pénzforrásokat. A forrráshiány ennyiben zsurnalisztikai fogalom, csakúgy, mint az alulfinanszírozottság.

Valódi és mérhető különbséget inkább úgy tehetünk az adományokra pályázó szervezetek között, hogy a kapacitások kihasználtságát vizsgáljuk. Ekkor világosan beazonosíthatók azok, akik csak síránkoznak (mint mindenki e hazában), illetve akiknek megvannak ugyan a humán erőforrásaik és infrastruktúrájuk az igényesebb feladatvállaláshoz, de nem jutnak hozzá az erőforrásaik teljes kihasználásához szükséges többletfinanszírozáshoz.

Ez utóbbi célcsoport pozitív megkülönböztetésén érdemes kutakodni - amúgy ez volt a tanácskozás célja. Érdemes tehát azon gondolkodni, miképpen lehetne jobban orientálni az adománytevőket, hogy hatékonyabb legyen a ritkás hazai adományforintok allokációja, célrairányítása.

Ugyanezen a megbeszélésen felmerült az is - ugyanezen tudományos célt: azaz egy praktikus jelzőszámot keresve - hogy a "közhasznúság" fogalma kevéssé alkalmas arra, hogy keresett jelzőszámunkkal védjegyet állítsunk ki egyes civilszervezetek számára, míg másokat "elmeszeljünk" a befektetők, akarom mondani az adományozók előtt. Az a szervezet lesz ugyanis közhasznú, amely az állami szociálpolitika által megjelölt célokat követi. A civil értékek azonban inkább akkor juthatnának érvényre, ha az adományforintokért versengők "társadalmi támogatottságát" mérhetnénk meg! Egy erre utaló jelzőszám lehetne az, ha a "védjegykiállítók" azt hasonlítanák össze, vajon hány önkéntese van a pályázónak, vajon hány helyről húz (akármilyen kicsi) támogatást.

Ez a konferencia a készülő TÁRSADALMI IGAZSÁGOSÁGI INDEX megalkotásának módszertani problémáiról szólt. A kutatási beszámoló szerzői Hegyesi Gábor, Talyigás Katalin és Fekete Orsolya. A képen a TIX atyja, Hegyesi Gábor látható.

Európa-erőd

Így néz ki Európa határa egy érzékeny helyen, az észak-afrikai spanyol enklávéban, Ceutában. Mi több, nemrégiben még lövések is dördültek itt, mert Európába igyekvő migránsok túlságosan megközelítették ezt a "műszaki létesítményt", vakmerően talán még létrát is támasztottak neki.
Az 1961-1989 között állt ormótlan berlini faltól tehát az különbözteti meg ezt a határőrizeti megoldást, hogy az egyik a kitörést akadályozta, ez pedig a betörést. A magasrangú egykori keletnémet funkcionáriusok azonban, akiket börtönbüntetésre ítéltek a fal kapcsán, a tűzparancs miatt marasztalták el, nem a védett irány miatt.
E komor gondolatokat elhessegetve ez a határzár engem arra az egykor volt tihanyi pártüdülőre emlékeztet, amelynek szögesdrót kerítésének felső harmada az építtető tréfájából (és az állampárt tudatalattijának tréfás manifesztációjaként) befelé hajlott: az is a kitörést akadályozta, nem az illetéktelen behatolást.

Hazai politikai kommunikáció a választások közeledtével

A nagy, néppártosodási igénnyel fellépő politikai szekértáborok a maguk politikai üzeneteit minél kisebb társadalmi csoportok számára is el kívánják juttatni. Politikájuk színrevitelében ez tenné lehetővé számukra az igazi néppártosodást, a mindenki igényeinek hű kiszolgálását. Igen ám, de a politikai mindennapok gyakorlatában, kiváltképpen választások előtt, ez azt jelenti, hogy mást mond a párt ezeknek és szemrebbenés nélkül mást egy másik fókusz csoportnak.

Itt nem is az a lényeges gond, hogy egyszerre nem lehet igaz valami és annak az ellenkezője is. Ahol ugyanis színre visznek valamit, ott nem annyira a szikár (például hiteles számokra redukált) tények számítanak, hanem a megjelenített és összefüggésekbe helyezett látszat. A gond ekkor sokkal inkább abban áll, hogy ezzel a pontosabbra hangolt tömegkommunikációs gyakorlattal (nem broadcasting hanem narrowcasting) azt mozdítjuk elő, hogy a választók egymástól elszigetelt univerzumokban élhetnek mit sem érzékelve a kinti világról. A velük együtt szavazók más igényeiről és eltérő várakozásairól. E célzott, kis célcsoportokat elérni kívánó politikai kommunikáció eredményeképpen a választók önmagukba fordult monádokként egy virtuális világba kerülnek, ahol tudomást sem kell venniük a többi, velük párhuzamos társadalmi csoportról, mert az a látszat keletkezik, hogy a bennük húrt pendített üzenet a pártüzenet és nyilván mások is ezt hallják-kapják. Ez a kellemetlen tényektől megszabadított virtuális világ azonban hamis társadalmi azonosság-képet alakít ki bennük.

A politikai marketingben tehát ugyanaz a tendencia rajzolódik ki, mint amely a marketingben általában: célcsoportra célozni a reklámüzenetekkel, célozni és még jobban célozni. Ennyiben a személyre szabottság a politikában nem más, mint a választók érzelmi igényeinek kiszolgálása, és ez sajnos tovább erősíti a pártvonalak szerinti társadalmi törésvonalakat.

Kaczynski

Hát a lengyelek jól beválasztottak maguknak, egy hónapon belül kétszer is - szóval tudják mit akarnak.
Nemrég vették fel őket az Európai Unióba egy erőteljes gesztussal: messze idő előtt, szívességből. Költenek rájuk, a felét elviszik annak, ami az újaknak csepeg. Erre ők most az ottani euroszkeptikusokat juttatják hatalomra. Kezdem sejteni, történelmileg milyen indulatok vezethettek annak idején az ország kétszeri felosztására...

Oknyomozó újságírás és jogállamiság

Angolul whistleblowernek nevezik azokat az alkalmazottakat, feldobóembereket, akik hajlandók megsérteni az üzleti, vagy a szolgálati titkot, vagy éppen az államtitokká minősítő rendelkezéseket - az igazság kedvéért. Bécsben például most gyűrűzik egy fontos, talán éppen paradigmatikus eset: a készülő Airbus óriásváltozatának beszállító osztrák computer-chip főmérnöke, Joseph Mangan blogjában annak a véleményének adott hangot, hogy a légnyomást szabályozó motorokat vezérlő chip extrém körülmények között bizony csődöt mondhat. Ez olyan kemény versenyhátrányt jelent(ene) a vállalatnak (TTTech Computertechnik), hogy egy bécsi bíró az eset kivizsgálásáig teljes hallgatást rendelt el az ügy körül.

Nálunk tényfeltáró újságírásnak nevezik az ilyesmit, nem a (feltételezett) disznóságokat megszellőztető alkalmazottak, hanem a felhasználói újságíró oldalára helyezve a hangsúlyt.

Ezek az esetek úgy értelmezhetők, hogy egy kevésbé fontos szabály (a titoktartás)megsértésével tanúk és dokumentumok buknak így a felszínre egy nagyobb közjó érdekében. A jogi megítélés viszonylagosságában kicsit hasonlít ez az eset a polgári engedetlenség útelzárásos példáira - azt is tűrnünk kell, nehogy NÉHANAPJÁN méltányolható panaszokat is eltiporjon az állami erőszakszervezet.

Mindezt azért elevenítem fel, mert sokat hallunk ma a tömegkommunikációban árnyékállamról azaz pártszerű törésvonalak mentén való tényfeltárásról. Legutóbb például az APEH-en belül. Én bizony nem látok különbséget a pártérdek alapján működtett tényfeltárás illetve az üzleti titok megsértésével napvilágra juttatott tények ismertetése között! Ennyiben, ami az APEH-nál Gyurcsány-ügyben történt, az számomra nem az árnyékállamról szól, hanem a feldobóemberekről. Éppenséggel ez most nem jött be nekik: a cégadatok lemásolásával és kijuttatásával nem esett ki semmiféle csontváz a szekrényből.

A whistleblowereket mindegyik esetben elmeszelik, ha kiderül identitásuk. Az APEH is járjon utána, ha tud. Amikor a rendvédelmi hatóságok is előveszik az ügyet (ebben az esetben nem fajuktak idáig a dolgok), az újságíró (meg hát a blogíró is, adott esetben) igyekezzen védeni hírei forrását, minél kényesebb a szövegösszefüggés, annál inkább. Arra kell vigyázni, ne legyen bizonyítható, hogy ő a szócsőnél aktívabb szerepet játszott a szellőztetésben! A leendő feldobóemberek számára pedig ilyenkor az az irányadó, hogy cáfolni kell tudni, ha nem igaz, illetve ki kell bírni a meghurcolást, ha igaznak bizonyul.

A sajtó szabadsága itt az információ forrásának védelmét jelenti, az újságíró hatósági zaklatása esetén pedig a hallgatáshoz fűződő jogot. Az újságírónak a hallgatáshoz fűződő jogát a bűnüldözés sajnos azzal kerülheti meg, hogy házkutatást tart és az elkobzott bűnjelekből rekonstruálja a forrásszemélyt, aki feldobta az üzleti vagy szolgálati titokkal leplezni próbált machinációt.

Polgárszivatás

Egy évig külföldön jártam, nyár közepén érkeztem haza. Közben lejárt a három éves autóm környezetvédelmi igazolása. Én azon pedáns kevesek közé tartozom, akik előre feljegyzik igazolványaik lejárati idejét elektronikus naptárukba. Hiába riasztott azonban engem a hű szoftver még a tavasszal, ezt a fránya papirt nem lehet idegenben beszerezni - nem ismerik.

Hazaérkezésem vidám napján közúti igazoltatásba futottam, lelepleztek és most őszre megérkezett a kiszabott húsbavágó büntetés is. A magyar rendőr tudja, hogy ajándékból és büntetésből egyaránt az a nagyságrend jó, amelyet megérez az ember. A polgár meg azt tudja, hogy ugyan, nem kell mellreszívni az ilyesmit...

Egy másik varázslatos bosszantás: egy lapelőfizetést fontolgattam, és megfontoltan hat próbaszámot kértem. Hamburgban jelenik meg a lap szerdán, péntek délre eddig minden próbaszám megjött. Megtettem az éves előfizetést. Ma péntek van és délután - a lapom már csak hétfőre várható.

Tiltott, tűrt és kötelezővé tett

A szociológiában beszélnek kulturális univerzálékról, a kevésszámú, minden kultúrában érvényes szabályokról, szokásokról. Már ritkább az a jelenség, amikor valami az egyik országban tilos, a másikban pedig kötelező. De azért van példa ilyesmire is.

A beruházási projektekkel kapcsolatos engedélyeztetési eljárás során alkalmazott korrupció például a legtöbb országban törvénysértő, de mindmáig vannak "befektető-barát" környezetet biztosító országok, amelyek az ilyesmit, főleg ha külföldön folyik, elismert költségnek tekintik és az adóalapból levonni engedik.

Vagy ott van a hijab, a muzulmán nők fejkendő-viselete (nálunk csador néven híresült el): van arab ország, ahol ez kötelező, Franciaországban viszont ugyanez, legalábbis közintézményekben, mindenekelőtt az állami iskolákban tilos.

Az alábbi kép a fejkendő-téma modern táncszínházi feldolgozásából való.

Itt minden másképpen van

Bankban jártam ma és a pénztár mellett a persely helyén jótékonysági felhíváson siklott át a tekintetem. De mit lát szemem - a Lyons Club kéri a pénzadományt valamely nemes célra!
Tudvalevő, hogy párjához, a Rotaryhoz hasonlóan ide társadalmi elismerés gyanánt sikeres üzletembereket hívnak meg, hogy majd azok áldozatvállalásával segíthessenek a rászorultakon. A dolgok azonban nálunk egy kis fénytörésen mennek keresztül, ha sajáterős áldozatvállalás helyett a tiszteletreméltó klubtagok is rástartolnak a gyengécskén csörgedező hazai adományforintokra, hogy majd továbbítsák azt...

Képek készülő könyvemből

Képeket keresek készülő esszéregényembe, olyan képeket, amelyek hangulatilag jól visszaadják majd a mondanivalót. Ezentúl feltöltöm majd ide is, ha egyik-másik szövegillusztrációként elkészül. (Ha akad valaki, aki az illusztrációkból kitalálja miről szól majd a könyv, az kap egy tiszteletpéldányt...)

Ez itt a mobiltelefon ősének tekinthető szerkezet 1924-ből. Azért illik jól a szövegkörnyezetbe, mert a főhős egy telefontársaságnak dolgozik, szépen honorált menedzsment tanácsokat ad a jobb üzleti eredmény elérése érdekében - akár a fogyasztók sanyargatása árán is.

Városháza park

Az új park szép nagyon, de a lehetségesnél, a bazársor lebontásával megnyíló területnek csak egyharmada zöldült ki és vált közparkká. A többi (nem nyilvános) autóparkoló...
A főváros másik exkluzív helyén, a Dunaparton is végig több a parkolóhely, mint a sétahely, a promenád. Ez sajnos jól mutatja a civilszempontok szerény befolyását a várostervezésben.

Motorkerékpárosok a fővárosi utakon

Hagyományos ellentét feszül a hegyi-bringások és a turisták között, mert zavarják egymást, és ahol összetalálkoznak, ott elég kilátástalan szabályozni az együttélésüket. Megszűnt viszont az autósok és a gyalogosok közti fő feszültségforrás azzal, hogy leparancsolták a parkoló autókat a járdákról és többé-kevésbé ki is kényszerítik azt. Legfeljebb azzal lehetne itt még tovább javítani a helyzetet, hogy az autós már akkor álljon meg a zebra előtt, ha a gyalog ott téblábol és csak készülődik a lelépésre.
Motoros ügyben azonban tökéletesen tanácstalan és bosszankodó, félelemmel teli vagyok. Érzem, hogy börtönbe fogok kerülni miattuk. Az természetes, hogy keresik és érvényesítik a maguk előnyét. Mégis annyira szabályozatlanul közlekednek és annyira váratlanul tudnak felbukkanni az autó körül, hogy csak idő kérdése összeakadásunk. Akkor pedig megszívjuk mindketten.

Szegény mai németeknek még saját himnuszuk sincs!

Ülök az íróasztalom előtt, a webrádió a háttérben Haydn vonósnégyest játszik, benne az ő legszebb dallamával, a mai német himnusszal.

Igenám, de ez volt régen a GOTTERHALTE! (Gott erhalte unsern Kaiser...). válaszul írta ezt a britek God Save the King-jére, 1920-ig és aztán megint 1929-től 1946-ig az osztrák himnusz volt. Nekünk ennélfogva több közünk van hozzá. Én bizony eljátszanám nevezetes, kitüntetett alkalmanként újra, mint megbecsülhető zenei emléket a magyar történelem sszebb napjaiból.

Érdekes látni, ahogy az MSZP visszavág a Szapáry-árulkodás miatt.

Választási költségvetést készít mégis, a maga előnyére. Nem köti immár semmi, legalábbis amíg a piacok nem mordulnak egyet. Ám a pénzpiac hallgat, hiszen rendes növekedés van csökkenő infláció mellett. Hallgat egyelőre az SZDSZ is, meglátjuk meddig és milyen taktikával. Végül is az, hogy a növekedésünket nem a magánszektor generálja, hanem az állami költekezés, az csak a gazdaságpolitika dogmatikusait érdekli, az árfolyamokat meg a hitelminősítóket kevésbé.

Hogy is van ez?

Közkeletű nézet szerint az számít entellektüelnek, aki egy szellemi területen már elért valamilyen kimagasló teljesítményt, és most "hozzászól" olyasmihez (leggyakrabban a politikához vagy a közélet valamely kérdéséhez), amihez közelebbről bizony nem ért.
Szerintem azonban kicsit másképpen áll a helyzet: senki nem "érthet" a politikához, hiszen mások érdekeinek képviseletéhez, azok egyeztetéséhez az általános polgári erényeken (becsület, őszinteség) túlmenően egyáltalán nem szükséges "érteni". Elég volna konyítani ahhoz, hogyan különböztethető meg a magánérdek a felvállalt közügytől.

Fából vaskarika: köztisztviselők "teljesítménybéres munkaszerződéssel"

A KSH is megkezdte a távmunka bevezetését. Megszüntette a megyei igazgatóságait és áttért a kevesebbszámú regionális rendszerre. Nem akarván lemondani azonban a megyei központokban meglévő kiképzett munkaerőről, lehetővé tette az érintetteknek a távmunkát. Számos egykori bentülő munkatárs így otthonülve adatbevivő-javító és programfejlesztő feladatot lát el a frissen kapott hálózati infrastruktúrán.
2005. februárban 100 fő megkezdte ezt a munkát, azóta a távmunka kiteljesedett a hivatalban. Sőt a szükségből erényt is kovácsoltak és megoldásaikat mindenkinek ajánlják.
A szóbanforgó munkakörök: adatbevivő és javító (84 fő), számítástechnikai programfejlesztő (13 fő) és képviseleti munkatárs (65 fő).

A KSH-ban a távmunkásnak számít az a köztisztviselő, aki munkáját otthon a lakásán és/vagy az összeírás helyszínén végzi. A hivatali és távmunkát kombináltan nem alkalmazzák. A fehérgalléros távmunkások munkaelszámolása és értékelése szigorúbb a normál munkaviszonyban dolgozókhoz képest. A távmunkára kiválasztott több mint 150 munkavállaló marad köztisztviselői státuszban, "csak" otthonról, munkaszerződéssel dolgozik. Alapvető feltétel, hogy fajlagos munkaköltségének közel 30 százalékkal kevesebbnek kell lennie, mint korábban a megyei igazgatóságon.

Mi a gondom ezzel?
Az induló feltételek kimondják: az egy távmunkahelyre eső fenntartási költségnek szignifikánsan alacsonyabbnak kell lennie a megyei igazgatóságok egy átlagos munkahelyre eső fenntartási költségénél. Következésképpen a távmunkások munkaszervezési és igazgatási rendszerének fokozottan költségérzékenynek kell lennie. Ugyanakkor pedig maradnak köztisztviselők! Márpedig véleményem szerint e két dolog ellentmond egymásnak.

Bizony inkább ki kellene szervezni ezeket a feladatokat a magánszektor nagyobb dicsőségére és az állam nagyobb költségérzékenységére. A mostani távmunkások pedig természetesen megnyerhetnék a tendert, de immár mint magánzók. Ekkor lenne igazán olcsóbb a dolog!

Észrevétel

Van egy makacs mítosz a mai közéletben és tudományban

Meggyőződésünkké vált, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek. Ugyanabban a beosztásban kevesebbért dolgoznak.
Nem, távol álljon tőlem, hogy cáfolni akarnám a feminizmus alaptételeit! Arra azonban rá kell mutatni, hogy ez az állítás, amely szembemegy mindannyiunk személyes tapasztalatával, tehát szaknyelven szólva kontrafaktuális (ettől még igaz lehet), abból a tévedésből fakad, hogy rosszul olvassák a munkügyi statisztikákat.
Nevezetesen ez a tény csak az életkeresetek szintjén igaz! Tehát valójában ez nem azért tény, mert akár csak egyetlen nő is kevesebb bért kapna összemérhető beosztásban, hanem inkább azért van ez így, mert a legtöbb nő kevesebb időt tölt munkában. A munkában eltöltött kevesebb idő miatt pedig az öszeadódó szerényebb életkereset kelti azt a látszatot, hogy még indig létezik a hátrányos megkülönböztetés férfiak és nők között a munkaerőpiacon.

Fortyogás

Ha időm engedi (és jobb időtöltésre, igazi sportra nincs kilátás), akkor elmegyek futni a Normafához. Azt, hogy milyen szép ott, sokáig látható volt ezen a webkamerán:
http://www.normafa.hu/kamera.php
Annyi ott az ismerős, hogy ritkán kell egyedül futni. A táv a Kilátóig és vissza, néha fűszerezve egy félkörrel le az erdőbe. Amóta korán sötétedik, gyakran kényszerülök a Jánoshegyi útra, ahol táblaerdő tiltja az autósoknak a behajtást.
Sajnos, ha táblaerdő van, akkor az sohasem olyen egyértelmű és megfellebbezhetetlen, mintha egyetlen lakonikus tiltás állna ott. A lényeg azonban az, hogy akármennyi kivétel van is, vannak időszakok, amikor egyáltalán nem volna szabad senkinek sem behajtania. Ennek ellenére a forgalom gyakorlatilag folyamatos.Mivel az autósok kénytelenek lelassítani a sportoló emberek között, rövid tényfeltárást végeztem, mit keresnek ott. Nem találtam volna ki: az Alkotás utat és a Moszkva teret védik ki így!
Nos ez az ő dolguk, az viszont a miénk, hogy ami tiltva vagyon, azt ki kellene kényszeríteni. De nincs rendőr és ha volna is, rendőr legyen a talpán, aki megérti a táblaerdő logikáját. Bölcsebb lenne egyszer és mindenkorra kitiltani az autókat onnét, annyi a futó, kocogó, kerékpározó, sétáló és szerelmeskedő ember ott.
És még egy furcsaság: a főpolgármester úr végre megemberelte magát és kátyúznak, szönyegeznek városszerte. Sajnos még így is marad javítanivaló út elég. Pláne marad, ha olyan utat is kijavítanak, ahol amúgy tilos az átmenő forgalom. Ilyen a Jánoshegyi út, amelyet oly derekasan generáloztak a közelmúltban, mintha ezzel valamit is hozzájárultak volna a főváros közlekedésének javításához. Inkább azonban az ott sportolnivágyók bosszantásához járultak hozzá...

Beköszöntő

Üdvözlöm a Tisztelt Látogatót! Ezen az oldalon egy írogató ember magvas szórakoztatásnak szánt észrevételeit találja.
Aki ebbe a gondolatműhelybe tévedt, azt visszavárom. Akiből visszatérő vendég lett, azt reflexióra ösztönzöm. Aki pedig így írótársnak szegődött, azt partnernek fogadom. Ha gondolatébresztő szellemben fog hozzászólni, egész jó Pesti Napló kerekedhet belőle.