2005/09/27

Fából vaskarika: köztisztviselők "teljesítménybéres munkaszerződéssel"

A KSH is megkezdte a távmunka bevezetését. Megszüntette a megyei igazgatóságait és áttért a kevesebbszámú regionális rendszerre. Nem akarván lemondani azonban a megyei központokban meglévő kiképzett munkaerőről, lehetővé tette az érintetteknek a távmunkát. Számos egykori bentülő munkatárs így otthonülve adatbevivő-javító és programfejlesztő feladatot lát el a frissen kapott hálózati infrastruktúrán.
2005. februárban 100 fő megkezdte ezt a munkát, azóta a távmunka kiteljesedett a hivatalban. Sőt a szükségből erényt is kovácsoltak és megoldásaikat mindenkinek ajánlják.
A szóbanforgó munkakörök: adatbevivő és javító (84 fő), számítástechnikai programfejlesztő (13 fő) és képviseleti munkatárs (65 fő).

A KSH-ban a távmunkásnak számít az a köztisztviselő, aki munkáját otthon a lakásán és/vagy az összeírás helyszínén végzi. A hivatali és távmunkát kombináltan nem alkalmazzák. A fehérgalléros távmunkások munkaelszámolása és értékelése szigorúbb a normál munkaviszonyban dolgozókhoz képest. A távmunkára kiválasztott több mint 150 munkavállaló marad köztisztviselői státuszban, "csak" otthonról, munkaszerződéssel dolgozik. Alapvető feltétel, hogy fajlagos munkaköltségének közel 30 százalékkal kevesebbnek kell lennie, mint korábban a megyei igazgatóságon.

Mi a gondom ezzel?
Az induló feltételek kimondják: az egy távmunkahelyre eső fenntartási költségnek szignifikánsan alacsonyabbnak kell lennie a megyei igazgatóságok egy átlagos munkahelyre eső fenntartási költségénél. Következésképpen a távmunkások munkaszervezési és igazgatási rendszerének fokozottan költségérzékenynek kell lennie. Ugyanakkor pedig maradnak köztisztviselők! Márpedig véleményem szerint e két dolog ellentmond egymásnak.

Bizony inkább ki kellene szervezni ezeket a feladatokat a magánszektor nagyobb dicsőségére és az állam nagyobb költségérzékenységére. A mostani távmunkások pedig természetesen megnyerhetnék a tendert, de immár mint magánzók. Ekkor lenne igazán olcsóbb a dolog!

2005/09/26

Észrevétel

Van egy makacs mítosz a mai közéletben és tudományban

Meggyőződésünkké vált, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek. Ugyanabban a beosztásban kevesebbért dolgoznak.
Nem, távol álljon tőlem, hogy cáfolni akarnám a feminizmus alaptételeit! Arra azonban rá kell mutatni, hogy ez az állítás, amely szembemegy mindannyiunk személyes tapasztalatával, tehát szaknyelven szólva kontrafaktuális (ettől még igaz lehet), abból a tévedésből fakad, hogy rosszul olvassák a munkügyi statisztikákat.
Nevezetesen ez a tény csak az életkeresetek szintjén igaz! Tehát valójában ez nem azért tény, mert akár csak egyetlen nő is kevesebb bért kapna összemérhető beosztásban, hanem inkább azért van ez így, mert a legtöbb nő kevesebb időt tölt munkában. A munkában eltöltött kevesebb idő miatt pedig az öszeadódó szerényebb életkereset kelti azt a látszatot, hogy még indig létezik a hátrányos megkülönböztetés férfiak és nők között a munkaerőpiacon.

2005/09/22

Fortyogás

Ha időm engedi (és jobb időtöltésre, igazi sportra nincs kilátás), akkor elmegyek futni a Normafához. Azt, hogy milyen szép ott, sokáig látható volt ezen a webkamerán:
http://www.normafa.hu/kamera.php
Annyi ott az ismerős, hogy ritkán kell egyedül futni. A táv a Kilátóig és vissza, néha fűszerezve egy félkörrel le az erdőbe. Amóta korán sötétedik, gyakran kényszerülök a Jánoshegyi útra, ahol táblaerdő tiltja az autósoknak a behajtást.
Sajnos, ha táblaerdő van, akkor az sohasem olyen egyértelmű és megfellebbezhetetlen, mintha egyetlen lakonikus tiltás állna ott. A lényeg azonban az, hogy akármennyi kivétel van is, vannak időszakok, amikor egyáltalán nem volna szabad senkinek sem behajtania. Ennek ellenére a forgalom gyakorlatilag folyamatos.Mivel az autósok kénytelenek lelassítani a sportoló emberek között, rövid tényfeltárást végeztem, mit keresnek ott. Nem találtam volna ki: az Alkotás utat és a Moszkva teret védik ki így!
Nos ez az ő dolguk, az viszont a miénk, hogy ami tiltva vagyon, azt ki kellene kényszeríteni. De nincs rendőr és ha volna is, rendőr legyen a talpán, aki megérti a táblaerdő logikáját. Bölcsebb lenne egyszer és mindenkorra kitiltani az autókat onnét, annyi a futó, kocogó, kerékpározó, sétáló és szerelmeskedő ember ott.
És még egy furcsaság: a főpolgármester úr végre megemberelte magát és kátyúznak, szönyegeznek városszerte. Sajnos még így is marad javítanivaló út elég. Pláne marad, ha olyan utat is kijavítanak, ahol amúgy tilos az átmenő forgalom. Ilyen a Jánoshegyi út, amelyet oly derekasan generáloztak a közelmúltban, mintha ezzel valamit is hozzájárultak volna a főváros közlekedésének javításához. Inkább azonban az ott sportolnivágyók bosszantásához járultak hozzá...

Beköszöntő






Üdvözlöm a Tisztelt Látogatót! Ezen az oldalon egy írogató ember magvas szórakoztatásnak szánt észrevételeit találja.
Aki ebbe a gondolatműhelybe tévedt, azt visszavárom. Akiből visszatérő vendég lett, azt reflexióra ösztönzöm. Aki pedig így írótársnak szegődött, azt partnernek fogadom. Ha gondolatébresztő szellemben fog hozzászólni, egész jó Pesti Napló kerekedhet belőle.