Most folyik az iráni Teheránban a holocaust-tagadók dísszemléje. A visszatérő szólam az, hogy "miért az arab világot büntetik a holocaustért". Arra gondolnak, hogy az arabok közé ékelődött Izrael állam létrejöttét 1948-ban szavazta meg az Egyesült Nemzetek Szövetsége.

Valójában azonban a mai Izrael többségét ún. szefárd zsidók alkotják, akik az arab világból menekültek el a múlt század negyvenes éveiktől kezdve a hetvenes évekig bezárólag, hátrahagyva nyelvüket, vagyonukat és ingatlanaikat. Az egykor virágzó szefárd világból mára két elszigetelt zsidó közösség maradt meg: az egyik éppen Iránban, a másik Marokkóban. A szefárd zsidó világ azonban éppúgy eltűnt az arab világból, mint ahogy eltűnt a jiddis világ is Európából.

Az őszi puccskísérletről

A szeptember-októberi utcai zavargásokba torkolló tünteséssorozat értelmezhető úgyis, mint a XXI. század első politikai hatalomátvételi kísérlete, mint egy puha államcsíny kísérlete.

A huszadik században szinte valamennyi puccs sikerrel járt: Kun Béla majd a rákövetkező Horthy Miklós egymás kezéből ragadták ki a politikai hatalmat. Szálasi puccskísérlete, a mögötte álló megrokkanófélben lévő európai nagyhatalommal szintén egy nap leforgása alatt sikerrel járt, a főtisztek mind felesküdtek. Kádár János is természetesen puccsal került a hatalomba. Vajon mi változott a XXI.századi magyar társadalomban, hogy ez a mostani hatalomátvételi kísérlet elhalt? Természetesen most nincs nagyhatalom, amely ösztönözne a demokratikus játékszabályok felrúgására, és fegyver sincs közkézen. De úgy érzem, valami a társadalom szövetében is megváltozott. Az alábbiakban keresem a megoldást:

A tömegdemokráciákban a politikát „színreviszik”. Ez azt jelenti, hogy a média közvetítette programokban alaposan elválhat egymástól a látszat és a valóság: a színház ugyanis definíció szerint virtuális valóság. Ilyenkor megjelenik a „politikai marketing” fogalma és vele együtt a „spin” (csúsztatás) fogalma is.

A politika színrevitele azt is jelenti, hogy a választók célcsoportokra oszlanak. Amikor megszólítják az egyiket, az nyugodtan ellentmondásban lehet azzal, amit akkor mondanak, amikor egy másik célcsoportnak címezik a mondanivalót. Ezek ugyanis sohasem állnak össze egybe! Egy néppárt így gátlás nélkül mondhat egymásnak tökéletesen ellentmondó dolgokat is, mert ha jól, kommunikálja, senkinek sem fog feltűnni. A választók pedig egyelőre olyan lelkiállapotban vannak, hogy hiszik is, amit kommunikálnak nekik, meg nem is. Ez az előállított lelkiállapot alkalmas lehet választásokon a többség megszerzésére, de kevéssé alkalmas forradalom kirobbantására.

Ha pedig ez a magyarázat nem jó, akkor már csak egy válasz marad: ez az államcsíny most azért nem sikerült, mert puha volt. Csak fegyveres úton megy a dolog...

Mégis csak van valami ebben a Brüsszelben

A brüssszeli bizottság a roaming-díjak megfékezésére, Európán belül a "külföldi" és belföldi díjtételek és tarifák csökkentőleges egységesítésére készül. Ezt én jó európaiként helyeslem, egy friss élmény alapján azonban most át is élem.

Külföldön vagyok és valakitől hívást kapok a mobiltelefonomra. Jól tudom, hogy kurtán-furcsán beszélni valakivel, az nem szép dolog, de azt is tudom természetesen, hogy egy hosszabb beszélgetésbe bonyolódni, az egyelőre valósággal egy anyagi katasztrófával ér fel.

Ezért - látván a hívó személyét és tudván, hogy nem fontos hívásról van szó - nem veszem fel a kagylót. A szolgáltatóm mégis leszámláz nekem egy perces beszélgetést, az ismert égbekiáltó áron. Mi több, ha nem vagyok eléggé elővigyázatos, és nem számolom fel az amúgy teljesen felesleges hangpostafiókot, akkor a nem fogadott hivás hangpostára fut, és az ott eltöltött kéretlen perceket is leszámlázzák. Jól rámutat a hangpostafiók szerepére a mobilszolgáltatók üzleti modelljében az, hogy csak néhány csengetést engedélyeznek, alapértelmezésként majd jön a fiók.

Felszólalamlásra azt a szemtelenséggel is felérő tanácsot adják, hogy ha kikapcsolva hagynám a telefonomat, akkor nem fenyeget ilyen veszély.

Aforizma

Igyekszem magyarázni, mit is jelent az, hogy lip service. Tehát például amikor társadalmi problémákat csak a politikai retorika szintjén kezelnek, de valójában nem oldanak meg.

Olyan ez, mintha a kiáltó anyagi egyenlőtlenségeket azzal próbálnók enyhíteni, hogy - amúgy teljes joggal - rámutatunk: bár a nappalok színvonalas eltöltése valóban a gazdagok monopóliuma, azért az éjszakákkal más a helyzet. Az éjszakák tartalmassá tétele ugyanis már inkább a boldog emberek előjoga, semmint a gazdagoké.

A képmelléklet Fényes Adolf: "Csendes boldogság" c. képét mutatja

kultúrpesszimizmus

A mai felsőoktatásban a diákok - és ez bizony nem sápítozás, hanem kőkemény realitás, amely olyan kulturális zuhanással egyenértékű, mint a korai középkorba csöppenni a római birodalomból - ma nemigen vesznek kezükbe könyvet. Amikor keresnek valamit, rendre a weblapok nyújtotta tudáshoz fordulnak, a weblapok közvetítette tudást kereshetik csupán.

Már nem szükséges a túléléshez könyvtárba járnia a diáknak, de még nem kapja meg a tudásnak azt a tárát az interneten, amit egy könyv- és folyóirattárban meg lehet szerezni.
Ennek a csököttségnek ugyanakkor nincsenek tudatában! Nem tudják, hogy a keresőgépek csak weblapok között meritenek, a könyvekből nem. Csak a tartalomszolgáltatás keretében létrehozott tudást látják a gépek, még a blogokat sem, és így csak ezt látják a diákok is.

Ha valaki erre azt gondolná, hogy nosza, szkenneljük be hát a könyveket, akkor igaza van, csak éppen nem számol az üzleti realitásokkal. Nem véletlen az, hogy olyan nyögvenyelősen megy a könyvekben elraktározott tudáskincs digitalizálása.

Politikai hazugságok

Sohasem foglalkozom ezeken az oldalakon aktuálpolitikával. Most is csak távolról érintem - "mindig ott kezdem, ahol a sajtó abbahagyja".

Amit a politikában hazugságon értenek, az mindig csúsztatásokból áll össze. Tehát nem cáfolható dolgokról van szó, hanem játékról a jelentésárnyalatok között. Kis hazugság=egy csúsztatás, nagy hazugság=sok csúsztatás. A jelentésárnyalatok kreatív egymásba csúsztatása, az árnyaltan többértelmű beszéd amúgy - a politikán kivül - a nyelvteremtés szépírói eszköze. A politikustól persze ilyesmit nem vár az ember, fontosabb a kiszámíthatóság. Azt pedig akkor érjük el, ha megbízhatóan és egyenesen beszélünk.

Három érzékletes példa az ártalmatlan csúsztatásra, amelyeknek mégis határozott közpolitikai következményei vannak. A Normafa és a János-hegy között az erdei hegyoldalban hihetelenül nagy területen elterpeszkedve hivalkodó szálloda bújik meg. Mivel természetvédelmi területen van, nevében ott díszeleg a sportszálló megjelölés. Valójában azonban létével inkább megnehezíti a soportolást, hiszen olyan autóforgalmat gerjeszt, amely miatt nem kényszeríthető ki a Jánoshegyi út átengedése a kerékpárosoknak és kocogóknak. Nem szólva arról, hogy a turizmus mai állapota miatt minden szálloda ma jobbára inkább irodaház: a szobákat igen gyakran vállalkozók bérlik tárgyalónak, irodának. Így van ez a hegyen is.

Amikor kozmetikai vagy más problémánkkal magánklinikához fordulunk, akkor vegyük észre, hogy a tulajdonos ezzel a megjelöléssel - ártatlan csúsztatással - az oktatással is foglalkozó gyógyintézmények tekintélyét próbálja verbális úton megszerezni magának.

Amikor pedig a 7-es úton igyekszünk a Balatonról Budapestre, akkor egy ponton a fővárost védő légvédelmi állások nyomaira bukkanunk a hetvenes-nyolcvanas évekből. Tűzvezető tornyokat láthatunk messziről vakondtúrásnyinak látszó silótetőkkel. Álcázásul - vagy ki tudja talán éppen figyelemfelhívásul - annak idején védőerdőt telepítettek köréje, amely még ma is, bár már igen elmosódottan, a facsoportok elrendezésében a PAX szót rajzolja ki. Ez is csúsztatás a javából: a katonaság, amely a "békét védi". Bizony a pártállami kommunikációban szabály volt, ha a béke szót halljuk, keressük a katonákat!

Forgalomcsillapítás - ki kit csillapít?

Sohasem kedveltem az "újgazdag" kifejezést. Gyakorlatilag ezt ma már a gazdagság szinonímájaként használják. Véleményem szerint azonban sokan nem helyesen használják ezt a szót: ebben az esetben ugyanis nem annyira az életszínvonalról van szó, mint inkább a kulturális csököttségről. A régi gazdag is lehet tehetős, de ő már - mivel régen az - viselkedésében felnőhetett hozzá.

Buda számos elegáns útján - no nem a főútvonalakra meg a sugárutakra gondolok, hiszen ott bérházak állnak - pompás, régi családi házak, valóságos paloták állnak. Ez a régi gazdagok élőhelye. A róluk nyíló mellékutcákban pedig a közelükbe törleszkedő újgazdagok házai állnak.
Nos, valóságos szabállyá érik lassan, hogy nem az úton, hanem ezek mellékutcáiban történik a forgalomcsillapítás. Pedig, amikor ezek az utak és a hozzácsatlakozó utcák megépültek, akkor szélességben még alig volt köztük különbség. Ma már az út az egymást követő átalakítások után relatíve sokkal szélesebbé vált, az utca pedig a kertek előnyére és a járdák hátrányára egyre elkeskenyedik, fekvőrendőrök és zónázótáblák jelennek meg, majd a folyamat betetőzéseképpen odakerül az átmenőforgalom tilos tábla is.

Valószínűleg az állhat e humánökológiai folyamat mögött, hogy a régi házakban már rég nem az eredeti lakók lakoznak, hanem a felosztott lakányok "jött-ment" lakói. Az erő, a pénz és a befolyás a mellékutcákban van ma.

Bürokrácia II.

Ezentúl minden civilszervezet, ha az állammal akad dolga (adószámot kér, adózik, adót igényel vissza, pályázik, feladatot vállal át, stb) akkor a tranzakció előtt el kell zarándokolnia a bejegyzési végzést kibocsátó bíróságra (bíróság, brr!) és ott érvényesíttetnie kell az alapításával kapcsolatos végzést. A végzések ezentúl egy röpke hónap leteltével érvénytelenné válnak, alkalmanként újra és újra validálni kell őket.

A tranzakciót ugyanakkor nem lehet a kibertérben virtuálisan végrehajtani, elengedhetetlenül szükséges kellék a cég képviselőjének teste, a maga testi valóságában történő személyes megjelenése. Iszonyú sorok kigyóznak a Fővárosi Biróságon, gondolom a vidéki városokban nemkülönben.

Parkinson törvénye a bürokráciáról

Sokat idézett vállalkozó barátom észrevételezi, hogy az államtitkár előszobájában - miközben várakozik - a kávéjához a vizet Eviani ásványvizből (400Ft/palack) töltík be a gépbe. Saját cégénél ők is tudják, hogy a kávé minőségét a viz messzemenően meghatározza, mégis olcsóbb ásványvizet töltenek a vállalati gépbe.
Biráló, szigorú tekintetét nem kerüli el az sem, hogy délután négy óra felé járván az idő a népes köztísztviselőereg már szivárog hazafelé.

Van tehát hol takarékoskodni. Ráadásul, ha a magánszektor mégsem volna mindig és mindenütt olcsóbb, akkor ott vannak még a nonprofit szervezetek, amelyek ugrásra készen várják, hogy feladatátvállalási szerződés fejében megkaphassák azt a bevételt és piaci rést, amelyet a költségvetés a pályáztatásra kiírt tevékenységre fordít. És ezek bár főhadiszállásukon bizonyosan csapvízzel főznek - a szolgáltatásuk minősége kinn a terepen jottányival sem marad el a közalkalmazottak vagy a magántisztviselők által nyújtott szolgáltatástól.

Komor gondolatok

Az élet kemény oldalai közé tartozik, hogy sokszor csak a megromlott vagy rossz dolog tűnik fel, a jóért vagy akárcsak a nehéz körülmények között is továbbfunkcionálóért kutya sem dicsér meg bennünket. A bankvilág számára például sohasem tűnik fel a jó adós - mondhatni ez az alapértelmezés - ám a késlekedő vagy csődött mondott adóst változatos eszközökkel, de mindig keményen megbüntetik.

Ilyen "méltánytalan" a húsz éves kor körül megkezdődő öregedés folyamata is: egyes részterületeken látványosan előrehalad, másutt pedig fiatalok maradunk. Sokan megőrzik például csecsemőarcukat késő öregségükig, mint a kanalát nemrégiben letett Eörsi István. A férfiak kötőszöveti állománya kevésbé változik, hajuk viszont könnyen áldozatul eshet. A nők esetében terjedőfélben van a "szexistának" minősíthető tréfálkozónak szánt kiszólás, amikor évek után újra viszontlátunk egy középkorú asszonyt, sokszor így üdvözlik őt: "Jól nézel ki! Látom a szükséges beavatkozások mind megtörténtek"...

Vagy egy még zordabb példát véve: amikor valaki számára már nincs tovább, mindig valamelyik szerv megromlása, vagy csak valamely "szűk keresztmetszet" az ok, sohasem az általános állapotromlás. A többi, kitűnően fungáló eszközeinkkel azonban ilyenkor már nem megyünk semmire - hacsak nem ajándékozzuk el őket. Ez az "ajándék" azonban aligha hozza meg azt az elégtételt, amelyet szeretteink megajándékozásakor érezni szoktunk.

Amerikában minden másképp van

A velünk összehasonlitható méretű New Jersey makacs költségvetési deficittel bajlódik. Hónapok óta görgetik a politikusok maguk előtt a felszaporodó hiányt, mert nem tudnak megegyezni: az áfát emeljék-e hatról hét százalékra (boldog Amerika) vagy a közszolgáltatásokban szánják el magukat megszoritásokra.

A demokratapárti kormányzó most végre nekidurálta magát. Nem nyúl ugyan a közoktatáshoz, még a közbiztonsághoz sem, de kevesebb útépitést jelentett be, illetve bezáratja a kaszinókat (sic).

A szerencsejátékok ugyan arrafelé magánkézben vannak, de állami szerencsejátékfelügyeletet működtetnek. Ez most elbocsátja felügyelőit, és szupervizió hiján nem üzemelhetnek a játékbarlangok sem, még a félkarú rablók sem. Biztos vagyok benne, hogy a mi gondjainkra is ilyen egyszerű gyógyír volna a leghatásosabb a keverés-kavarás (érdekegyeztetés) nélkül.

Politikai menekült - gazdasági menekült

Azt mondja egy mértékadó és hozzáértő forrásom (a képen), hogy ez a megkülönböztetés a hidegháborús időkben keletkezett és azt a szemléletet tükrözi - és ennyiben elavult. Valójában persze sokkal régebbi ez a dichotómia, még az angol politikai bölcsesség fénykorából a XIX. századból származik, amikor jól felfogott érdekből befogadtak mindenféle politikai üldözöttet, akik alkalomadtán jól jöhetettek, amikor otthon rendszerváltásra került sor.

De mégis van benne valami: minden hónapban meghalnak kétségbesett menekültek, amikor Európa és Amerika felé igyekezve a Kanári-szigetek környékén tengeren csónakba ülnek, vagy Ceutában szögedrót akadályon másznak át, vagy éppen a mexikói határon tűzparanccsal dacolnak. Ezt a szörnyű kétségbeesést kell figyelembe venni, nem pedig mást és ez az elszántság nem értelmezhető olyan frivol fogalmakban, mint a magasabb életszínvonal reménye, stb.

Kalifornia és Zamárdi

Idei első balatonparti látogatásom érdekes fejleményeket talált. A zamárdi kemping, amely 1975 óta, a hosszú szabadstrand feltöltése és megépítése óta lezárja ezt a páratlan szépségű partszakaszt, eladta vízparti területének körülbelül egyharmadát. Magas kőfallal körülkerítvén a telket. Annyira szép az a tájrészlet, hogy azt lehet mondani róla, talán többet ér, mint a szemközti büszke tihanyi ingatlanok: azokról ott szemben csak a szerényebb adottságú egyhangú somogyi part látszik a maga lankáival, ám innen egyetlen pillantással áttekinthető az egész félsziget, a maga zegzugos partvezetésével, múltbanéző hegyes-dombos alakjával.

A népi hiedelmek világába tartozik az a feltételezés, hogy ki a "szemfüles vásárló". Ha majd felépül az amúgy előrehaladott állapotban lévő ingatlan, akkor lehet majd verifikálni ezt a dolgot. Arról is suttog a nép, hogy - már ahogy ez önkormányzati szinten gyakran megesik - pénzmozgásra nem is igen került sor a tranzakció kapcsán. Ennek már nehezebben lehet utánajárni a civil újságírás eszközeivel, ezért amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, addig erre még gondolnunk sem szabad.

A zamárdi önkormányzat viselt dolgairól volna mit írni, itt és most legyen elég annyi, hogy e sorok irója huszonöt évvel ezelőtt télen elzarándokolt hozzájuk, adnának bérbe neki egy kiszemelt területet egy vállalkozás céljából. A válasz elutasító volt, nekik úgymond más terveik volnának a szóbanforgó földnyelvvel. Kora nyárra azonban, mit tesz isten, már egy másik vállalkozó elkészült telepe virított ott ugyanabban a témában.

A kiemelt vízparti közterületek ingatlanfejlesztésével kapcsolatban - a nemrégi sajnálatos horvátországi bontások mellett - eszembe jut egy három évvel ezelőtt történet, amikor Barbra Streisand épített parti házat Malibuban. A kaliforniai partszakasz kicsit hosszabb a miénknél, igaz a vásárlóerő és a kereslet is arányosan nagyobb lehet ott. Egy természetvédő a levegőből lefényképezte a hegyoldalba kicsit belemaró, rátarti (három házból álló, de - mint a képen is látszik - a szabad strandot a fürdőzők elől le nem záró) ingatlant és feltette weboldalára.

http://www.californiacoastline.org

Bár Amerikában nem a köztulajdonnak van primátusa és a polgárok a mienknél biztosabb ösztönnel veszik észre, amikor valaki (mindenki) a közérdekre hivatkozással mozdítja elő saját ügyeit, igen nagy sajtónyilvánosságot kapott ez a dolog. A felek akkor perre is mentek, amit a színészdíva látványosan elvesztett - ő persze mindent látványosan tesz.

Választóvonalak II.

1. A sörivó nemzetek városaikban előszeretettel kerékpároznak, a borivók kevésbé. Nincs számottevő kerékpárút a borissza, vörös tónusú Rómában, nincs a borbarát drapp Párizsban sem, de van a söréről méltán híres Brüsszelben, az újra naggyá vált Berlinben és a sör pártján mindenen keresztül megmaradott jó öreg Bécsben;
2. A városi bicikliutak kiépítettsége jószerével lefedi a sörivó európai országok területét;
3. Magyarországon nyögvenyelősen halad előre a kerékpárutak kiépítése, ha pedig mégis kiépül valahol, mint például az Andrássy úton, hát kevéssé használják mind hivatásforgalmú kerekezésre, mind pedig a szabadidős mászkálásra. Ezek a premisszák arra a nemzetkarakterológiai (már ha van ilyen) következtetésre utalnak, hogy
4. zsigerileg a magyar nép is jobban hajlik a bor keltette kontemplatív-kreatív elmélkedésre, és így a sör sokakban tompa agressziót keltő hatásával szemben ma is inkább békés és vidám borivó nemzet lehetne (ha nem fogyna messze több sör, mint bor).

Választóvonalak I.

Az egykori katolikus-protestáns szembenállás ma már nem létezik. Máig ható következmény azonban számos található. Így nem véletlen az sem, hogy globális szinten értékelhető konyhaművészete a katolikus nemzeteknek van: a franciának, osztráknak, mexikóinak, olasznak.
A világ vezető protestáns hatalmai pedig, mint a német, az angol vagy az amerikai gyakorlatilag nem járultak hozzá semmivel a világkonyha receptjeihez, nem is működtetnek nemzeties éttermeket Európa nagyvárosaiban, nem töltik fel a bevásárlóközpontok polcait eredetvédett élelmiszereikkel.

Telefonszolgáltatók

Fel akarom tölteni XY telefonkártyáját. Kényelmesen az internetről. XY elesett ember, telefonja csak egyirányban szolgál, ő maga nem kezdeményez hívásokat. Ezért aztán már nem is lehet feltölteni őt, szolgáltatója immár lemondott róla (sic!). Nekem azonban kommunikáckóképesen van szükségem rá, ezért nem nyugszom.
Az egyenlegfeltöltős weboldal ügyeletese szerint emberünk hamarosan eldobhatja kártyáját, már egyirányban sem működik majd. A számlakezelési költség kerül igy megtakarításra...

Valami egyszerű dolgot azonban nem tud a Vodafon: minden hálózat, így az ő hálózata is, pontosan annyit ér, amennyi embert behálóz. Ez a felismerés adja egyébként a Web 2.0-nak becézett internet-szubkultúra lényegét: azok a tanulni képes szolgáltatások sorolhatók ide, amelyek minden egyes felhasználás során - a mögöttes információt akkumulálva-beépítve - pontosabban teljesítőkké válnak.

Az etnikai tisztogatás fogalmi készletéhez

Nemzetközi szakos hallgatóm diplomamunkáján dolgozik. Különleges és Magyarországon még a közbeszéden kívül eső témát választott: migráció és bevándorlás.

Ennek kapcsán, segítve neki anyagot találni, keresgélek itt-ott és véletlenül ráakadtam egy fogalomra, amely minden kétséget kizáróan a német nyelv legcsúnyább fogalma. Ebből már gondolhatja az olvasó, hogy tényleg nagyon csúnya lehet, mert például a hivatalos német nyelv bizony bővelkedik a csikorgó és mesterkélt kategóriákban, észveszejtően bürokratikus hangzású főnevekben.

"Eindeutschungsfähigkeit" (németesíthetőség).

E fogalom náci használatának gyakorlati következményeitől először a lengyel nép szenvedett sokat. Már a nácik előtt is érdekes dolgokat produkált az évszázados német-lengyel együttélés: a legjobb németekké vált egykori lengyelek gyakran megőrízték lengyeles hangzású nevüket (az egyik legjobb német szépíró Borowski mondja ezt tréfásan), míg sok máig német hangzású nevet viselő lengyel ember mutat lobogó lengyel hazafiságot...

Amikor aztán a második világháborúban (az oroszokkal karban öltve) elfoglalták a lengyeleket, és eltörölték az országukat, akkor a beinduló germanizálás kapcsán ez a fogalom új, baljós jelentést kapott: akit ugyanis nem találtak a hatóságok németesíthetőnek, azt eltették láb alól. Senki ne gondoljon itt a döntést megelőző holmi mélyinterjúra (manapság az állampolgárságot például vizsgához kötik és ott elbeszélgetnek a jelölttel) - a döntés ott és akkor mindig papíralapú dokumentumok alapján, jogi besorolás révén született meg.

A példásan önmarcangoló, a szennyes múlttal korrekten szembenéző német politika alapján a koncentrációs táborok személyi anyagát ma összegyűjtve egy helyen archiválják Berlinben és ezek a nyomasztó dokumentumok arról vallanak, hogy a foglyok, ha éppen nem voltak zsidók, cigányok vagy homoszexuálisak, akkor éppen "eindeutschungunfähigkeit"-jük miatt kerültek oda.

Labdajátékok

Még nem írták meg a labda kultúrantropológiáját, pedig az emberiség történetében legalább olyan alapvető és érdekes, mint a kerék feltalálása. Az bizonyos, hogy mindkét találmány a teremtés homályába vész, a kezdetek óta együtt él az emberiséggel, és ne feledjük, hogy a francia forradalom is a labdaházi esküvel vette kezdetét.

Van a szociológiai kérdésfeltevésnek egy szintje, amikor egy lényeges és közismert társadalmi jelenségnek arra az univerzális vonatkozására kérdezünk rá, amely talányos alakváltozásokon keresztül végigkíséri az emberiség történetét. Ilyen munka Könczei György érdekfeszítő vázlata a fogyatékosság legáltalánosabb emberi jellemzőiről. És magam is megpróbálkoztam vele még a nyolcvanas években az önkéntes munka kultúrhistóriája kapcsán.

Mivel a kaucsukgumi természetes alapanyag, labda mindig is volt ? már amennyire az emberi emlékezet képes visszatekinteni. Ez itt egy 3600 éves közép-amerikai labdajáték, ahogyan azt a konkvisztádorok idejében rögzítették és ránk hagyományozták. Európában az első említést Hérodotosznál találjuk, aki a lydiaiaknak tulajdonítja a pattogó játékszer feltalálását.
Ahogyan a küzdősportokban a fogásskála alig változik, a labdasportok (van vagy száz) is igen hasonlóak. Szinte mindben - a vízilabdától az asztaliteniszig - sok a közös technikai művelet, és akinek van labdaérzéke, hamar ráérez a teljes skála főbb elemeire a pörgetéstől a nyesésig.

Költségvetési deficit

Ami most jön, az csak látszólag politika - valójában gazdaságpolitika. Ellenzéki körökben szokás elmarasztalni a kormányt a költségvetés deficitjéért. Szokás az eladósodásért is, de ez a vád nem akut veszélyként merül fel, inkább mint egy csapda, amely felé rohan az ország.
Szóval a makrogazdasági egyensúly kritériumait illetően egyvalami soha nem kap kellő megvilágítást. Mind az infláció, mind a fizetési mérleg, mind pedig a gazdasági növekedés rendre olyan tényezők, amelyekkel kapcsolatos célokra egy kormány csak törekedhet, csak irányába igyekezhet, de az eredményt garantálni nem tudja, hiszen nem az ő hatáskörébe esik. A költségvetés egyensúlya viszont mindig - bármilyen rossz helyzetben is - egyetlen tollvonással megteremthető. Csak a politikai akarat (befektetői türelem vége, brüsszeli utolsó intő, stb.) szükséges hozzá. Persze meg az elszántság, hogy átmenetileg befogjunk-visszafogjunk sok szélesre tátott üzleti szájat, amely állami megrendelésből táplálkozik.
Ráadásul káros mellékhatásokkal sem kell számolni, hiszen a költekezés visszafogásától a gazdasági növekedés csak szárnyakat kap, mert több bankhitel marad a magángazdaságnak.

Hárem, hastánc

A patriarchális arab családjog ellentmondásos eleme (volt) a hárem. Szociológiai értelemben azonban ez nem annyira a többnejűség kópé intézménye, még kevésbé egy török basa esti játszótere, hanem az elhatárolhatóan élhető női élet színtere. Elhatároláson a korabeliek azt a hagyomány erejével záródó megkülönböztetést értették, hogy míg a férfi dolga a versengő küzdés a visszataszító világban, addig a nők lehessenek az otthonteremtés és a családi élet, valamint a testi szépség konzerválása értelmében vett önképzés szerencsés alanyai.
Sokaknak esetleg olybá tűnhet ez, mint holmi férfimesterkedés eredménye, valójában azonban, mint egy szerzetesrend vagy apácakolostor Európában, a dolog a hagyomány elfogadásán nyugszik, és mindkét nem számára egyforma erővel jelöl ki érvényes helyet a társadalomban.

A hastánc mozgáskombinációt még komoly humán etológusok is a hárem ura fáradtságára és túlelégültségére vezetik vissza. Ez sem stimmel, a hastáncolás művészete Keleten eredetileg nők egymás közti, de mindenképpen az otthon falai között maradó kodifikálatlan (improvizáló) szórakozásának műfaja volt, kellékekkel (rázóöv, rázószoknya, flittercsík), ékszerekkel és spéci ruhákkal. És inkább a gimnasztikára és a zenére koncentrálással, mint az erotikus hatás elérésére. Bár a cuki kis melltartó (ha egyáltalán) és a felöltöztetetten vonagló altest kontrasztja, a díszesen hiányos öltözékben selymesen-csillámporosan csillogó fedetlen testrészek még nők között is megkapó látványt nyújtanak.
Ráadásul ez azon kevés szcéna egyike, ahol a modern európai soványságideál nem tud érvényesülni, hanem a keletiesen dús báj- és hústömeg viszi a prímet! Azonban ez a házi muzsikálásnak megfelelő, ártatlan szórakozás annyira sikeressé kezdett válni, hogy a férfivilág rátenyerelt, egyszerűen elcsente, és a kevergő mellekkel együtt ringó csípőt kommercializálta, éttermi fellépésekké züllesztette. Lám csak, a Keleten is lejátszódhat az, ami az európai fejlődés fővonalában az olimpiával és annyi más széppel és jóval is megesett.
Legújabban azonban kedvező fordulat tapasztalható, a már nem egészen fiatal nők körében valóságos tömegsporttá válik. Ezzel, és egyelőre csak ezzel, az arab kultúra újra adott valamit a világnak, úgy, mint ezer évvel ezelőtt annyi mást. Az akkor móroknak nevezett bevándorlók elterjesztették az öntözéses földművelést, meghonosították a rizst, a gyapotot, a cukornádat, a citromot, a sárgabarackot, az articsókát, a padlizsánt, a mandulát, a datolyapálmát és a merinói juhot. Komoly tudományos ismeretekkel rendelkezek, amelyet az ókori görög?római kultúrától örököltek, és gyarapítottak tovább. Csodálatos épületeket is emeltek, amelyek máig például Andalúzia ékességei.

Alvilág-felvilág és terrorizmus: amit a hálózatokban folyó pénzmozgásokról tudni lehet

Sok vállalkozó kerül olyan helyzetbe, hogy a jogszabályi környezetben valahol szorítja őt a cipő. Nem tud előrelépni, akadályozza őt pedig megvolna mind a kapacitása, mind pedig a szakértelme vállalkozása bővítéséhez. Ekkor sokan közülük elszánják magukat arra, hogy megfelelő (felső) kapcsolatot keressenek és előállhassanak kérésükkel.

Aki ilyen körülmények között kér egyszer valamit, annak feltételül azt szabják: fogadjon majd el a közeljövőben számlát néhány előre megadott vállalattól. E vállalatok aztán tovább porlasztják az eredetileg megállapított vesztegetési összeget - egészen a végcél felismerhetetlenségéig.
Ez így van az alvilágban, ahol azt lehet kérni, hogy tegyenek félre valakit az útból és így van a politikai felvilágban is, ahol a befolyásukkal ekként üzérkedő pártfinanszírozóktól - akiket persze meg lehet érteni, mert a demokrácia nem gondoskodik eléggé a pártüzemről - azt lehet kérni, hogy egy jogszabály vagy kiírási feltétel változzék meg.

A terrorizmus hálózatai minden jel szerint inkább az alapítványi logika szerint működnek. Adott néhány politikailag túlfűtött olajmilliárdos, akik létrehoztak egy nagy célvagyont, amelynek befektetésével mit sem sejtő szakemberek foglalatoskodnak. A célvagyon hozadékát azonban nem mind fektetik újra be, hanem az eredeti "küldetési nyilatkozattal" és az alapítók eszmevilágával, politikai szándékaival megegyező módon használják fel. Például forradalmi szervezetek működési kiadásainak fedezésére. Igy infrastruktúrára, fedett lakásokra, robbanóanyagra, fegyverre és kommunikációs eszközökre.
E szervezetek, mint igazi civilszervezetek saját kezdeményezésre alakulnak meg, senki nem hívja életre őket, hanem valamely helyi felháborodásból merítik ágenseiket, a harag gyermekeiként a gyűlöletből táplálkoznak. Ezek az ágensek azután, informáltságuk szintjének megfelelően "pályáznak", azaz felső kapcsolatot keresnek valamely a témába vágó finanszírozóval. A finanszírozók pedig, mint minden alapítványi kurátor, abban érdekeltek, hogy hatékonyan használják fel a célvagyont, őket is elszámoltatják erről.



A könyborítók Loretta Napoleoni, a Magyar Nemzeti Bank egykori ösztöndíjasának, a téma szakértőjének monográfiájáról valók.

Szuperhatalom

Kialakulófélben lévő vélemény, hogy az USA hatalma leáldozófélben van. A NATO-n kívüli világ olyannyira összetetté és jómódúvá vált, az Európával fenntartott politikai kapcsolatok pedig olyannyira bonyolultak és versenyelemekkel telítettek, hogy ezt a szintet már Amerika sem bírja - nem tud egyedül a világ csendőre lenni. Nem tud rendet teremteni Irakban, magára szabadította a világ kétes elemeit és szemmel láthatólag nem képes - sem diplomáciai sem pedig katonai eszközökkel - megálljt parancsolni az iráni fegyverkezésnek.

Kína, Oroszország és India tényleg felemelkedőben vannak, de mindegyik felemelkedésének megvan a maga korlátai. Oroszországban például az államkincstár tényleg jól áll, de nem merik az államháztartáson kívülre szivárogni a pénzt, tehát nem merik projektekre elkölteni, mart azok soha sem valósulnának meg, csak lenyúlnák a ráköltött forrásokat. A dúsgazdag muzulmán világ pedig számottevő ipari és tudományos kapacitás nélkül van! Csak fegyvereseik vannak illetve - ami szintén az erő látszatát kölcsönzi nekik - képesek arra, hogy biomasszának tekintsék a lakosságukat.

Nekem ezért inkább az a (tréfás) meglátásom, hogy Amerikának akkora befolyása maradt még mindig, hogy azon kellene gondolkodni, hogyan lehetne az amerikai elnökválasztást az egész világra kiterjeszteni, hiszen mindenkinek közös tétje az, milyen lesz az amerikai politika a világban...

Válasz egy körkérdésre

Az én észrevételem szerint idegen nyelvet "tanulni" (szigorú tanáradta rend szerint, drill-lel, házi feladatokkal) csak az első alkalommal szükséges. Legjobb ezen minél fiatalabb korban átesni (manapság, mint ismeretes, a kamaszkor úgy negyvennel zárul)! Az első idegennyelv elsajátítása - értsd használhatóvá válása - olyan biztonságot kölcsönöz a nyelvtanulónak, hogy a további nyelvek már ragadni fognak rá, ha lesz ideje és energiája foglalkozni újabb nyelvekkel. Ez a "ráragadni hagyó" nyelvanulási forma már felnőttre szabott és lehet akár egészen más, egészen egyedi. A lényeg: a nyelvtant nagy vonalakban áttekinteni, majd arra koncentrálni, hogy az elénk kerülő ismeretlen szavakat MIND kikeresni és feljegyezni. Például egy WAP-os telefon erre tökéletesen megfelel. Tehát nem igazán szükséges már biflázni, memorizálva megtanulni, mert ezek az új szavak, főleg ha néhányszor elmormoljuk magunkban és később igyekszünk visszaemlékezni rájuk, olyan negyven-hatvan százalékos arányban maguktól megragadnak. Kiváltképpen így van ez, ha igyekszünk sokat olvasni az éppen elsajátítás alatt álló idegen nyelven - szintünknek megfelelő nehézségű szövegeket. Ilyen könnyített mindennapos olvasási lehetőség, ha a (feltehetőleg ebben a korban már kívülről ismert) Windowst a megmunkálás alatt álló nyelven telepítjük számítógépünkre; vagy a rádióból már megismert napi hireket elolvassuk valamely idegen nyelvű hírportálon is, stb.
Az én megélt tapasztalatom szerint ez a hozzáállás a legmegfelelőbb az "élethosszig tanulás" modern körülményei között. Ha valaki szereti a nyelveket és persze megtalálja a hasznosítás módját is (ami a mai kiélezett versenyhelyzetben olykor bizony nehezebb, mint a nyelv megtanulása) akkor ez a módszer olyannyira sikeres is lehet, hogy velem együtt sajnálni fogják, hogy - amiképpen szerelmünk is csak véges számossággal lehet - sajnos a nyelvek közül sem tanulhatjuk meg mindegyiket...

Ami az összeurópai szolgáltatási irányelvből (Bolkestein) kimaradt

Elfogadták az új szolgáltatási direktívát. Én itt összeszedtem mindazt, ami a politikai egyeztetések során kimaradt belőle és nem léphet hatályba.

Az irányelv alapvető célja, hogy biztosítsa a szolgáltatásoknak az Európai Unió alapszerződéseiben garantált szabad áramlását, vagyis azt, hogy bármely, az EU-ban bejegyzett cég korlátozások nélkül nyújthasson szolgáltatásokat bármely uniós államban. Ennek megfelelően a szolgáltatás helyének megfelelő állam korlátozhatja majd a szolgáltató tevékenységét, ha veszélyeztetve látja köz- és szociális biztonságát, közrendjét, illetve környezetvédelmi, közegészségügyi kifogásokat támaszt. (Az elfogadott verzió szerint nem korlátozhatnák viszont a szolgáltatót fogyasztóvédelmi, szociálpolitikai érvek alapján). Az irányelv nem érintheti a szociális jóléti célú szolgáltatásokat, a szociális lakások finanszírozását, az azzal kapcsolatos segélyezési rendszert, a családok és a fiatalok támogatását célzó gyermekgondozási és családi szolgáltatásokat, valamint a tipikusan jóléti célokat szolgáló oktatási és kulturális szolgáltatásokat.
Nem lesz hatályos a jogszabály az ideiglenes munkaközvetítő ügynökségekre, a kikötői, a biztonsági és a közlekedési szolgáltatásokra, utóbbiba beleértve a városi tömegközlekedést, a taxikat és a mentőszolgálatokat.Az irányelv nem foglalkozik az állami vagy magánszervezetek részére fenntartott általános gazdasági érdekű szolgáltatások liberalizációjával, az állami szolgáltató szervezetek privatizációjával, a szolgáltatói monopóliumok felszámolásával, a tagállamok által nyújtott állami támogatásokkal. Az irányelv nem érinti az egyes tagállamoknak azt a szabadságát, hogy a közösségi szabályokkal összhangban meghatározzák, mit tekintenek általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak, hogyan kell e szolgáltatásokat megszervezni és finanszírozni, és milyen egyedi kötelezettségek vonatkozzanak rájuk. Az irányelv nem érintheti a tagállamok büntetőjogi, társadalombiztosítási és munkaügyi (például a foglalkoztatási feltételekkel kapcsolatos, többek között a munkaegészségügyi és munkabiztonsági, valamint a munkáltatók és a munkavállalók közötti kapcsolatokra vonatkozó jogszabályi vagy szerződéses előírások) szabályozását.
A szövegtervezet szerint az irányelv teljes mértékben tiszteletben tartja a kollektív szerződésekkel kapcsolatos tárgyalásokhoz, a kollektív szerződések megkötéséhez, kibővítéséhez és érvényesítéséhez való jogot, valamint a sztrájkhoz és a szervezett fellépéshez való jogot a tagállamok ipari kapcsolatait szabályozó rendelkezéseknek megfelelően. Nem terjedhet ki a jogszabály az állami vagy a magánkézben lévő egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatásokra sem. Az EP törölte a tervezetből a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó részeket.
A jogszabály ezen túl nem sértheti a kulturális vagy nyelvi sokszínűség, illetve a média pluralizmusának védelme vagy előmozdítása érdekében hozott közösségi vagy nemzeti intézkedéseket. Már az EB javaslatában is kivették a majdani irányelv hatálya alól a pénzügyi és szállítási szolgáltatásokat (utóbbiaknál kivéve az emberi maradványok és pénz szállítását), valamint az elektronikus kommunikációt. Nem terjed ki a jogszabály a jogi, egészségügyi, audiovizuális szolgáltatásokra és a szerencsejátékokra, valamint például a közhivatalt betöltők által végzett közokirat-kiállítási és hitelesítési tevékenységre sem.

A legjobb munkaerő is elbitangol, ha nem néznek rá

Sporttársam testnevelő tanár, közelről figyelemmel kíséri az élsport rezdüléseit. Az érdekesebb fejleményeket két szusszanás közben elmeséli nekem is. Most Roger Federer esetét taglalja, aki bár nagy és szimpatikus teniszező, de tanulságosan csapnivaló munkaadó.
Federer nem alkalmaz edzőt. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülne a versenyekre, ne teniszezne naponta. Partnerei vannak (gondolom minden napra más :-) de edzője abban a hagyományos értelemben nincsen, hogy valaki irányíthatná őt, kézbe vehetné a felkészülését vagy tükröt tartana elé a pillanatnyi teljesítményéről. Arra sincs szüksége, hogy meccs közben összeakassza a tekintetét egy szakemberrel, aki szemvillanással biztatná, orientálná őt.
Egy ausztrál szaktekintélyt mégis évek óta alkalmaz a világelső - különös munkaköri leírással. Az "edző" feladata abban áll, hogy nézze meg neki minden mérkőzését. No nem kell jelen lennie, tökéletesen elég, ha televízión követi az összecsapásokat, úgyis közvetíti minden tévé minden meccsét.
Ha pedig Roger számára a meccset követő önreflexió során valami tisztázatlan kérdés marad, akkor kerülhet majd rá a sor, hogy megbeszéljék a dolgot. A feladat tehát nem abban áll a tanácsadó számára, hogy erőt merítsenek belőle, még csak nem is abban, hogy az esetleg önemésztő tépelődésekből kiemelje a versenyzőt, még kevésbé abban, hogy holtpontok leküzdésében adjon tanácsot - egyáltalán ne adjon semmiféle tanácsot. Csak észrevételt, azt is, csak ha kérdik. Egy-egy észrevétel, mi miért alakult úgy, kétségtelenül rávilágíthat rejtett összefüggésekre, amit csak a legjobbak ismernek. Hol került először homokszem a gépezetbe? Melyik első szervát ütötte meg túl erősen, szétzilálva ezzel a saját játékát, kezének érzékenységét? Stb, stb.

Nos Roger évekig nem kérdezett semmit, csak menedzserén keresztül utalta havonta a megállapodott vaskos summát. Hosszú évek óta van már az élvonalban ez a még mindig szemtelenül fiatal versenyző, de soha nem hívta fel "edzőjét", soha nem tartott igényt véleményére. Egészen a legutóbbi alkalomig, amikor telefonált neki és kérdezett valamit. Az ausztrál azonban szárazon csak annyit válaszolt neki: sajnos éppen nem látta a szóban forgó mérkőzést...

Szerencsejáték mint állami monopólium

Magyarországon 1957 óta van lottó, a dátum egyáltalán nem véletlen: még az akasztások idején ez volt a későbbi kádári kompromisszumok beharangozója. A szerencsejáték a maga óriásnyereményeivel az a műfaj, amely a társadalmi egyenlőség elvét a legnyilvánvalóbban megsérti. Ezért az a társadalmi berendezkedés, amely komolyan vette ezt az elvet - ma már Amerikában is repedezik a szerencsjátékoktól való ózkodás - valláserkölcsi vagy ideológiai okokból tiltotta. Mivel az egyenlőség elvének helyére ma az esélyek egyenlősége lépett, a szerencsejátékok ma a mindennapi élet részei. A régi tiltás olyannyira feledésbe ment, hogy ma még hirdetni is szabad szerencsejátékokat, pedig a szintén szenvedélybetegséggel határos dohányzásról már régen nem lehet szabadon kommunikálni.

Fortuna asszony vállalkozói kamarát is alkotnak. Az ötven céget tömörítő Európai Lottózók egyesített évi bevétele eléri a 25 milliárd eurót. Szemben a magántársaságokkal ők "ügyekbe" forgatják vissza a pénzüket, úgy mint oktatás, kultúra, sport. (Mondanom sem kell, Magyarországon nem az első kettő szféra kap belőle). Pedig nálunk van sportfogadás is. Németországban például nincsen, mert ott tudják, hogy nem bölcs dolog tovább emelni a tétet a focimeccsek amúgy is kétes kimenetelével kapcsolatban a rendre felbukó csúszópénzeken túlmenőleg.

Sok európai országban, így nálunk is, a játékosok megkopasztása, még internetes fogadások korában is, egyelőre állami monopólium. De nem sokáig,hamarosan üthet az óra a magyar állam monopóliuma fölött. Három évvel ezelőtt az úgynevezett Gambelli-ügyben az Európai Bíróság elmarasztalta Olaszországot, mivel akadályozni kívánta a határokon átívelő fogadást. A taláros testület szerint egy tagállam nem korlátozhatja a játéküzletet a közrend fenntartására történő hivatkozással, miközben maga bátorítja ezt a tevékenységet az államkincstár bevételeinek növelése céljából. Nem sokkal ezután a Bizottság előterjesztette a szolgáltatási irányelvre vonatkozó híres és előremutató javaslatát (a "származási ország" fogalmának bevezetésével ez olyannyira előremutató lett, hogy nem egykönnyen lesz belőle valami is), amely magában foglalta a szerencsejátékokat is a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvének értelmében.

Ha a nemzeti szerencsepiacok jobban megnyílnának, akkor persze a különböző nemzeti szabályok még sok koordinációs feladatot okoznának (országonként változó például, hogy hány éves kortól űzhet valaki szerencsejátékot). Az igazi gond azonban, véleményem szerint, másutt keresendő. Rengeteg magáncég, köztük a legnagyobbak, így a nálunk oligopóliummal felruházott kereskedelmi televíziók is, rejtett szerencsejátékokat űznek az emeltdíjas betelefonálós nyereményjátékaikkal. A meglovagolt kiskapu a ? tudásalapú ? játék. Hiába, a tudásalapú társadalomban ez előtt a varázsszó előtt minden hatóságnak meg kell hajolnia.

On y soit qui mal, il pense

Szombat este évadnyitó bál egy dunaparti szállodában - ez a vállalkozói szféra bálja. Dől a száraz jó pezsgő, vágni lehet a szivarfüstöt, jó kaja és jó zene. A meghívóban megkívánt estélyi ruhát a legelfoglaltabb urak nem tudják tartani, ők egyenesen a munkából érkeznek. A negyvenes-ötvenes évjárat van jelen, táncolnak és vidáman barátkoznak egymással.
És gyűjtenek is jótékonysági céllal. Az idei kedvezményezett a Vakok Intézete, egy állami fenntartású intézet, amely azért elfogad - már hogyne fogadna - magán adományokat. A gyűjtés célja az intézet rezsiköltségeihez hozzájárulás. Az a rossz, aki rosszra gondol - világításra például nem kell sokat költeni.

Mégegyszer az "egyszázalékról" - a maradék teendők

Az egyszázalékos felajánlások körül hullámzó viták a Nemzeti Civil Alap közelmúltbeli megszületésével megszűntek. Úgy tűnik, az Alap létrejöttével helyes válasz született, az állami költségvetés a maga eszközeivel kipótolja az ún. "beragadt" adófelajánlásokat. Koncepcióm szerint azonban nem így áll a helyzet, mert maradt még egy elvarratlan szál.

A kipótlás ugyan fontos dolog, abszolút megőrzendő vívmány és ma már olyannyira beépült a civilvilágba, hogy a minden jel szerint képes lesz kiállni a küszöbönálló nagy költségvetési megszorításokat is. Ám éppen a kiinduló problémát nem oldotta meg: továbbra sem emelkedik a felajánlás lehetőségével élni kívánó adózók száma, és ezzel a beragadt pénz nagysága. Érdemes tehát visszatérnünk az eredeti nemes célhoz, hiszen nem Istentől való adottság az, hogy az adózók egyelőre még mindig kevéssé élnek a felajánlás lehetőségével. Ennek ugyanis megvannak a maga szerkezeti okai.

A személyi jövedelemadó egy százalékát immár hosszabb ideje felajánlhatják az adózók olyan nonprofit szervezetek számára, amelyek küldetésével azonosulni tudnak. Egész Közép-Kelet Európában tanulmányozzák ezt a magyar módszert, sok országban meg is lépték már ezt a nagyhatású politikai gesztust a civil társadalom felé. Ez a forrás nagyon fontos a civil világ számára, gyakorlati haszna - ma már jól látszik - szinte felbecsülhetetlen. A 4,5 millió adózóból azonban - minden mozgósítás ellenére - mindmáig rendre kevesebb, mint 1,5 millióan élnek ezzel a lehetőséggel.
Lehetne azonban minden különösebb marketing nélkül, merőben civil eszközök igénybevételével a jelenleginél sokkal jobban mobilizálni az adózókat.

A mobilizálásra eddig két össztársadalmi válasz született. egyfelől minden télutón a nonprofit marketing sok elemét felvonultató reklámhadjárat folyik az adózók megnyeréséért az ambiciózusabb civilszervezetek megbízásából. Másfelől pedig megszületett a Nemzeti Civil Alapprogram gondolata, ennek keretében a kormány egy forrásautomatizmust vállal - kiegészíti a felajánlott adóforintokat. Ezek a megoldások releváns és előremutató válaszok, de nem nyújtanak kiutat az alapproblémából, nevezetesen a lakossági felajánlás szűkre szabottságából.
Eddig senki nem gondolt a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldásra: ne az APEH-re bízzuk a felajánlások célbajuttatását, hanem egy arra vállalkozó, közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott nonprofit szervezetre! Az ún. programprivatizáció tapasztalataira építő kutatási hipotézisem szerint ugyanis itt rejlik e makacs korlátozottság gyökere!

Az APEH köztisztviselői karának ugyanis, enyhén szólva, nem igazán fontos az a néhány ezer forint, amelynek túlszabályozott célbajuttatásával megbízták őket. Ezt az etatista-közigazgatási beidegződéseinkből eredő balfogást programprivatizációval lehet kiigazítani, úgy hogy közbeszerzési eljárást hirdetünk az adóforintok idevágó részének menedzselésére. A leendő nyertes számára meg kell szabni, hogy járjon utána minden egyes - akár csak utalásszerűen megfogalmazott - adófelajánlásnak is. Ez az ugyanis, amit az APEH ma nem tesz meg, helyette megkövetel egy technikai számot, amely az adószámnak felel meg, és ezzel irreális erőfeszítésre kényszeríti a felajánlást tenni kívánó állampolgárt.

A nyertes szervezettől tehát meg kell követelni, hogy akár reszketeg betűkkel és akár csak hozzávetőleges megnevezéssel körülírt civilszervezeteket is igyekezzen azonosítani! Ezzel az aprómunkás eljárással hatásosan tehermentesíthetjük az adóívét amúgy is fáradsággal kitöltő állampolgárt - és ebben a "mikromenedzsment deficitben" rejlik a "beragadás" gyökere.

A várható eredmény az lehet, hogy az APEH helyett egy olyan, erre a célra szakosodott nonprofit szervezet vállalja majd az egyszázalékos kampány évenkénti lebonyolítását, amely nem riad vissza attól, hogy "kitalálja" az adózók gyakran pontatlanul, civil módra megfogalmazott szándékát. Míg az APEH szükségképpen az adózás merev szabályait igyekszik érvényesíteni a jelenlegi lebonyolításban, addig a nyertes szervezet elvégzi majd azt a menedzsment aprómunkát, hogy technikai szám/adószám megadása nélkül megnevezett civileket is egyértelműen beazonosít és ezzel akár csak körülbelüli pontossággal megadott kedvezményezettek számára is eljuttatja a felajánlott pénzt. Ez az eljárás lehet a bennragadt adóforintok mobilizálásának politikától leginkább független civil megoldása. Azzal, hogy ez az itt kidolgozandó megoldás elválasztja az adóforintok célbajuttatását az adóbevallás feszültségétől, várhatóan nagymértékben megnövelni képes az adóforintjaikról rendelkezni kívánó állampolgárok számát. A kutatásban javasolt módon a jelenleg mintegy húszezer kedvezményezett szervezet számát évről évre emelni lehet mindaddig, amíg meg nem közelíti a hazánkban működő nonprofit szervezetek számát!

A várható eredmény az lehet, hogy az APEH helyett egy olyan szervezet vállalja majd az egyszázalékos kampány évenkénti lebonyolítását, amely nem riad vissza attól, hogy megbízható és utólag verifikálható módon "kitalálja" az adózók gyakran pontatlanul, civil módra megfogalmazott szándékát. Míg az APEH szükségképpen az adózás merev szabályait igyekszik érvényesíteni a jelenlegi lebonyolításban, addig a nyertes szervezet elvégzi majd azt a menedzsment aprómunkát, hogy technikai szám/adószám megadása nélkül megnevezett civileket is egyértelműen beazonosít és ezzel akár csak körülbelüli pontossággal megadott kedvezményezettek számára is eljuttatja a felajánlott pénzt. A technikai szám nélkül is beazonosított és verifikált kedvezményezetek jogosultságát továbbra is az adóhatóság ellenőrzi majd és ezt követően lehet utalni az adóforintokat.

Ez az eljárás lehet a bennragadt adóforintok mobilizálásának politikától és államigazgatástól leginkább független civil megoldása. A javasolt módon a jelenleg mintegy húszezer kedvezményezett szervezet számát évről évre emelni lehet mindaddig, amíg meg nem közelíti a hazánkban aktívan működő nonprofit szervezetek számát! Ez a koncepció tehát visszatér az eredeti kérdésfeltevéshez és azon a ponton igyekszik előrelépni, ahol máig szorít a cipő: az államháztartás szigorú szabályainak tiszteletbentartása mellett megkönnyíti az egyszázalékos adófelajánlások célbajuttatását. Ezzel egyébként jó példa kezdődhetne a sok más területen is kiírható állami programprivatizációra, amely jól illik a takarékosabb állam kirajzolódó trendjébe.

Vállalati humor

Lezárult végre vesszőfutásom és helyreállt a megszokott világrend.

Az előzmények - amint ezt a (viszonylag) friss élmények megjelenítésére szolgáló SIDEBLOG sávban a blog baloldalán annak idején olvasni lehetett, abban állnak, hogy telefonszolgáltatóm SMS-ben értesített, hogy a WAP dimenzióban új csomagba tett engem. A csomag neve Mobil Data Start olyannyira semmitmondó, hogy fogalmam sem volt róla, mi mennyi és mit érint.

Ezért visszafogottan gunyoros levelet irtam, amelyben ? nem titkolván hogy rosszat sejtek - kértem őket, hogy definiálnák rendesen, mi történik és mi mennyivel lesz sokkal drágább. Bizony a Pannon megbüntetett ezért, válasz helyett lekapcsoltak a GPRS WAP szolgáltatásról.

Szaladgáljak csak, ha visszasírom ? no nem a régit, mert arról nem lehet szó ? hanem az ő ajánlatukat. Online és telefonon keresztül ez az ügy gyakorlatilag nem intézhető el, az ember teste kell nekik...Eltelt öt hét, végre megoldódott az úgy és ismét telefonról menedzselhető ez a blog. A legelszántabb olvasóimmal - egyben hallgatóimmal is - egyben közlöm, hogy az Amazon.com oldalain is elindítottam egy blogot, amely az ott megjelent könyvem utómunkálatairól (az ingyenesség üzleti modelljeiről) és az engem most foglalkoztató szakkérdésekről, mindenekelőtt az úgynevezett "attention economy" kérdéseiről szól.

A mellékelt képanyag a Palermói múzeum anyagából Héraklészt mutatja, amint üstökön ragad egy amazont. Ezt a hozzáállást ma is csak javasolni lehet, akárcsak az alkalmanként felbukkanó hasonló "vállalati humor" kipellengérezését.