Egy érdekes rádióműsorban Hüpereidészről beszélnek, a nagy ókori politikai szónokról és ügyészről (Kollütosz, Attika, Kr. e. 389 - Athén, Kr. e. 322). Előljáróban röviden idézem, amit a Wikipédia ír róla:Platón és Iszokratész tanítványa volt, Démoszthenész kortársa, a tíz attikai szónok egyike. Pályáját Athénben kezdte mint törvényszéki védőügyvéd, utóbb politikai szónok lett, majd a vádat képviselő ügyész. Stílusa Démoszthenész patetikus és Lüsziasz egyszerűségre törekvő kifejezésmódja közti átmenetet jelentette. Mindössze hat beszédéből maradtak fenn töredékek, köztük: „Kata Démoszthenusz" (Démoszthenész ellen), „Hüper Lükophronosz" (Lükophrón mellett), továbbá „Epitaphiosz" (Emlékbeszéd, ti. a lamiai csata hősi halottai felett)
A szerzőhöz fűződő magyar vonatkozású érdekesség, hogy beszédeinek teljes szövegű kódexe megvolt Mátyás király könyvtárában, azonban annak halála után elveszett. Cuspinianus, a neves osztrák humanista 1512-ben Budán még kezébe vehette a kötetet, amelynek ezután nyoma veszett.
Nos az ókori Athénban akkor engedték, hogy valaki ügyészként részt vegyen egy tárgyaláson és képviselje a vádat, ha előtte hitelt érdemlően bizonyítani tudta, hogy ő érintett, személyesen érdekelt a dologban... Úgy gondolom, a dolgok ilyen állása némi magyarázatot igényel, hiszen ma abszolút fordítva áll a dolog - egyenesen kizárnák a képviselet lehetőségéből azt a bírót, ügyészt vagy ügyvédet, nem szólva az esküdtekről vagy ülnökökről, akik személyes érintettségét valaki kimutatná.
Az ókorban azonban még nem differenciálódott a jogi szakma és nem létezett ez az ügyészi hivatás. alkalomról alkalomra a polgárok vállalták el a dolgot, feltéve, hogy érdekeltek voltak a dologban. Mivel ezt egyben mindenki tudta vagy legalábbis feltételezte róluk, a tárgyalás működőképes volt. Ennek az önkéntersségnek mai maradványa az, hogy az esküdteket, ülnököket máig önkéntes alapon válogatják a polgárok közül. De szigorúan, csak ha semlegesek!
