Most volt a Petőfi Sándor által is megénekelt győri csata kétszázadik évfordulója. Ennek alkalmából Győrben hagyományőrző huszárok vonultak fel és emlékeztek meg a "nagy futásról". Napóleon gárdistáival szemben ugyanis az utolsó nemesi felkelés csapatai hamar visszavonulót fújtak. A csata nem lehetett jelentéktelen, hiszen a párizsi Diadalívre is felkerült Raab neve. Az, hogy Győrnek a német nevét használják, ne bántson senkit sem, hiszen a Rába folyó nevében mi is ezt használjuk mindmáig.
Mint ismeretes, a középkoron keresztül a nemesi kiváltságok egyik legitimációja, mindenki által elfogadható indoka az volt, hogy veszély esetén ők hadba vonulnak saját felszerelésükkel. A magyar haderő hagyományosan három alapelemből tevődött össze: a főurak és főpapok bandériumaiból, a nemesi felkelésből és a telekkatonaság intézményének keretében hadra kelt jobbágyokból. A nemesi birtokhoz eleitől fogva hozzáfüződött a honvédelmi kötelezettség. Régen, ha a haza veszélyben volt, a véres kard szertehordozására indultak a nemesek a hadba; első királyaink alatt még a régi törzs-zászló alá gyülve, később már egyik-másik főtiszt zászlója alá, rendszerint az országgyülés rendeletére. A nemesi felkelésről Wikipédia-cikk is rendelkezésre áll: ez azt írja, hogy betegek, öregek, több kiskoru gyermekkel birók, egyetlen fiak, egyháziak, köztisztviselők, tanárok, orvosok, sebészek, özvegyek, kiskoru árvák s a rendes katonák nem tartoztak fölkelni.
A győriek ma úgy tudják, akkor is medárdos volt az időjárás, csakúgy mint idén 2009 tavaszán. Csak azért irom körül ilyen pontoskodóan a dátumot, mert tudni való, hogy az idei évet – medárdos esőzés ide vagy oda – már aszályosnak nyilvánította a minisztérium, megnyitva ezzel az adófizetők pénztárcáját a gazdák előtt.
Akkor 1809-ben mindenesetre annyi eső esett, hogy a magyar lovasság számára – a nagy elődök után megannyi "korcs szibarita váz" – gondot okozott egy megáradt patak átszelése. Gondot okozott, ez csatában annyit tesz, hogy tömörülés támadott, amelyet a francia tűzérség kihasznált és odapörkölt nekünk. Ezután a veszteség után harsant fel az osztrák császári hadvezetés visszavonulást előíró kürtjele.
Hallgatóimnak, amikor az önkéntességet, az amatőrizmust és a laicitást hasonlítom össze, gyakran gondot okoz ez az utóbbi fogalom. Az önkénteseket (szemben a fizetett munkaerővel) mindenki ismeri, akárcsak az amatőröket (szemben a profikkal), de a laikusok részvételét valamiben eddig mindig csak a papok és hívők kevéssé érdekfeszítő példáján magyaráztam el. Ezentúl itt van számomra ez a nemesi felkelés, amely a laikusok általi hadviselés mindenki által azonnal megérthető történelmi példája.
