A post-adolescens életmód

Ezen az új életstíluson azt értjük, hogy a gyermekkor maguk mögött hagyása, a társadalmi adaptáció és ezzel az ifjúkorba lépés manapság 12 év körül kezdődik, ugyanakkor a szülőkről való leválási folyamat gyakorlatilag nem fejeződik be valamennyi dimenziójában negyven éves kor előtt. 

A felnőtté válással és minden vonat­kozásban önállósulással egyben azonal megkezdődik a középkorúság státusza is, amely a mai munkaerőpiacon immár határozottan leszálló ágnak számít, mert a mértékadó kultúra ez az évtizedekre elnyújtott post-adolescens módi lett. Ez a késleltetett felnőtté válás vagyis a tartós kapcsolatokra törekvő „megállapodottság” teljes hiánya megmutatkozik mind a munkavállalás úgynevezett sebezhető formáinak terjedésében; mind a média- és hírfogyasztás jellegzetes változásaiban, amelyekben egyre inkább a kapcsolati háló veszi át a média szerepét; az életre szóló tanulás illuzórikusságaiban; a szabadidő eltöltésének gyakran extrém mintáiban; mind pedig a családalapítás illetve a családmodell változásaiban.

                                                                                                                 

Tehát azok a munkavállalók, akik addig az ifjúkor jellegzetes hozzáállásával húszas és harmincas éveik során csak bele-bele haraptak a munkalehetőségekbe, nyelvi és más továbbképzési formákba, de „nem csinálták meg magukat”, az ifjúkor elhagyásával a munkaerőpiaci esélyeik tekintetében a mai társadalomszerkezeti adottságok között azonnal hátrányos helyzetben találják magukat.

Amos Oz: Tel-iláni történetek - recenzió

Amos Oz sok nagydíj birtokosa és további irodalmi kitüntetések várományosa, örökös díszvendég, sivatagi kistelepülés lakója, egykori tolsztojánus földművelő-kibucnyik, nyelvújító és békeaktivista aki, ha kell azért fegyvert is fog az életért.

Ez a novella- és kisregényfüzér, amelyeket a fiktív falusi helyszín (a Manassé hegységbeli Tel-Ilán) azonossága fog csokorba, a hétköznapiság apoteózisa, ám mindig perspektívával, kontextussal, és sok-sok hasonlattal meg részletező leírással, amely nem teszi lehetővé a gyors olvasást, hanem el-elgondolkoztat. Így a legtalálóbb leírások között még önismétlésekre is bukkanhatunk. Akár életképekként is tekinthetjük őket az izraeli átlagpolgár hétköznapi életéről, amelyben gyakran keveredik egy szerény igényesség a már szinte értelmiségi színvonalassággal, illetve valamely a háttérben leselkedő, közbeszóló érdes realitással. Ezeket az önmagukban is értékelhető körképeket - akár egy ingatlanfejlesztési üzleti akció, egy rokonkapcsolat értelmezése során tett pszichoanalitikai kísérlet, vagy éppen az időskori szöszmötölés türelmesen naturális leírása esetében - mindig megemeli a szerző száraz és pontosságra törekvő stílusa, amely egy titokzatos ponton azután kivétel nélkül el is szakad a valóságtól és irodalommá párlódik. Sokat pszichologizálnak is ezek az írások valahogy azon a szinten, ahogyan a művelt ember elképzeli a mélylélektant, anélkül azonban, hogy a ma oly népszerű ezotériának tenne engedményeket.

A szerző kétségtelenül a nagy európai humanisták örököse, akármit jelentsen is ez a szó. Annyit mindenesetre jelent, hogy egy olyan íróember szól itt, aki megjárta a háborút és olyan embereknek ír, akik Európában és Amerikában egyáltalán nem ismerik azt. Még a szüleik sem ismerik. Pedig minden háborút megjárt ember ítéleteit és világlátását az élet végső, lecsupaszított tényei irányítják. Ez ad különös hitelt szavainak, és érezhető tartást gondolatfüzéreinek. Ezek az elbeszélések mind egy-egy plasztikusan elénk tárt élethelyzetből indulnak, egy nagy íróhoz méltó módon sűrített cselekménysort végigjárva allegóriákba, olykor elgondolkodtató szürrealitásba torkollnak. Közben pedig az olvasót olyan meglátásokban részelteti, amelyekhez legtöbbünknek a maga környezetében sincs elég jó szeme vagy türelme. Az egyik kisregényből érdekes módon azt is megtudjuk, milyen típusú az az írói szöveg, amelyet kerülni kíván a szerző: "túl nehéz, lassan hömpölygő cselekmény, szerencsétlen szereplők, tömény depresszió".

Aki kevésbé járatos az izraeli belpolitikában, az bizonyára átsiklik majd azokon az aforizmatikus megfogalmazásokon, amelyekkel Amos Oz évtizedes közéleti belharcokat tud összefoglalni egy-egy mondatban. Így a cionizmus lényege itt az lesz, vajon a kosztra-kvártélyra befogadott arab diák a háziaknak dolgozik-e a veteményeskertben, vagy inkább helyettük. Vagy például néhány találó ecsetvonással rendre felfestik nekünk a fontosabb szereplők megélhetésének anyagi alapjait, ami egy a biodiverzitásra sokat adó, jól menő posztmodern gazdaságot rajzol ki a figyelmes olvasó számára. Úgyszintén felsejlenek az értő olvasó előtt az izraeli zsidó lélek mai félelmei és szorongásai, amelyek alaposan eltérnek a magyarországi zsidóság balsejtelmeitől. Végül álljon itt az izraeli-arab konfliktus egy lényegre törő összefoglalása is: "a mi arab nyomorúságunkat mi okozzunk magunknak, de maguk is hozzájárulnak; a maguk nyomorúsága viszont a lelkükből ered."

Ennyiben tehát ez az elgondolkodtató könyv egy a mai vidéki Izraelt és annak irígylésre méltó módon földhözragadt lakóit elénk táró, kanyargós felfedezőútra viszi a beleérzésre önmagát átadni képes olvasót. A történetek, bár azonos helyszínen játszódnak, kevéssé fonódnak egybe és kivétel nélkül a semmibe oldódnak – ennek azonban a szerzőnél filozófiája van: a zsidó kisemberek a maguk hétköznapi szintjén is az ország sorsát élik meg. Az ország sorsa pedig az, hogy – a feloldhatatlan politikai ellentmondások közötti őrlődés helyett és a gyakran ellenséges környezettel való modus vivendi kialakítása érdekében - helyett mindig a gyakorlatias megoldásokat, mindenekelőtt pedig a pofonegyszerű továbbélést válasszák. Innen a szerzőt olyannyira jellemző csehovi befejezés, amely nem nyújt iránymutatást, nem tesz a helyére semmit, nem dönt el elméletileg semmilyen ellentmondást, de minden szereplő megmarad és továbbszolgál.