Ezen az új életstíluson azt értjük, hogy a gyermekkor maguk mögött hagyása, a társadalmi adaptáció és ezzel az ifjúkorba lépés manapság 12 év körül kezdődik, ugyanakkor a szülőkről való leválási folyamat gyakorlatilag nem fejeződik be valamennyi dimenziójában negyven éves kor előtt.
A felnőtté válással és minden vonatkozásban önállósulással egyben azonal megkezdődik a középkorúság státusza is, amely a mai munkaerőpiacon immár határozottan leszálló ágnak számít, mert a mértékadó kultúra ez az évtizedekre elnyújtott post-adolescens módi lett. Ez a késleltetett felnőtté válás vagyis a tartós kapcsolatokra törekvő „megállapodottság” teljes hiánya megmutatkozik mind a munkavállalás úgynevezett sebezhető formáinak terjedésében; mind a média- és hírfogyasztás jellegzetes változásaiban, amelyekben egyre inkább a kapcsolati háló veszi át a média szerepét; az életre szóló tanulás illuzórikusságaiban; a szabadidő eltöltésének gyakran extrém mintáiban; mind pedig a családalapítás illetve a családmodell változásaiban.
Tehát azok a munkavállalók, akik addig az ifjúkor jellegzetes hozzáállásával húszas és harmincas éveik során csak bele-bele haraptak a munkalehetőségekbe, nyelvi és más továbbképzési formákba, de „nem csinálták meg magukat”, az ifjúkor elhagyásával a munkaerőpiaci esélyeik tekintetében a mai társadalomszerkezeti adottságok között azonnal hátrányos helyzetben találják magukat.
