Erőpolitika

Egy érdekes ellentmondás rejlik a városi kerékpározás közmegítélésében. Mint ismeretes, kerékpározni jó és az bringázás ökológiai "lábnyoma" (káros környezeti hatása) is kisebb, mint a többi közlekedési módozatnak.

Erre a kedvező közmegítélésre támaszkodva a kerékpáros közösség sikerrel képes a maga közlekedési kockázatait a nála médiahatás tekintetében gyengébb kommunikatív helyzetben lévő és ezért elhanyagolható lobbyerejű társadalmi csoportokra, mindenekelőtt a mediálisan tökéletesen arc nélküli gyalogosokra áthárítani – és büntetlenül a járdán biciklizni. Ha megkérdezünk egy az utca forgalmának sebességét a járdán is felvenni igyekvő kerékpárost, nem fogja-e alkalomadtán elütni a gyalogokat, akik nem látják és nem is hallják őt, azt fogja válaszolni, hogy ő vigyáz rájuk.

 

A mai városi közlekedés egy olyan kockázatközösséggé vált, ahol a veszélyforrások kiküszöbölése - a szükséges kerékpárutak gyors megépítése helyett - mások kárára történik. Az autósok vigyáznak a posztmodern összevisszaságban kergetőző motorosokra (hullanak szegények, mint az őszi legyek), a kerékpárosok viszont nem kérnek ebből, és inkább ők akarnak „vigyázni” a gyalogokra. A várospolitika hallgatólagosan partner ebben, mert vagy a járdán jelöli ki kerékpáros sávot, vagy pedig tűri a sima járdán biciklizést. A kockázat ilyen továbbhárításának „eredményeképpen” egyes nagyforgalmú járdákon, pl. a Villányi úton sok boltban és üzletben az ajtóra rá van írva, kilépéskor tessék vigyázni a kerékpárosokra…