Hárem, hastánc

A patriarchális arab családjog ellentmondásos eleme (volt) a hárem. Szociológiai értelemben azonban ez nem annyira a többnejűség kópé intézménye, még kevésbé egy török basa esti játszótere, hanem az elhatárolhatóan élhető női élet színtere. Elhatároláson a korabeliek azt a hagyomány erejével záródó megkülönböztetést értették, hogy míg a férfi dolga a versengő küzdés a visszataszító világban, addig a nők lehessenek az otthonteremtés és a családi élet, valamint a testi szépség konzerválása értelmében vett önképzés szerencsés alanyai.
Sokaknak esetleg olybá tűnhet ez, mint holmi férfimesterkedés eredménye, valójában azonban, mint egy szerzetesrend vagy apácakolostor Európában, a dolog a hagyomány elfogadásán nyugszik, és mindkét nem számára egyforma erővel jelöl ki érvényes helyet a társadalomban.

A hastánc mozgáskombinációt még komoly humán etológusok is a hárem ura fáradtságára és túlelégültségére vezetik vissza. Ez sem stimmel, a hastáncolás művészete Keleten eredetileg nők egymás közti, de mindenképpen az otthon falai között maradó kodifikálatlan (improvizáló) szórakozásának műfaja volt, kellékekkel (rázóöv, rázószoknya, flittercsík), ékszerekkel és spéci ruhákkal. És inkább a gimnasztikára és a zenére koncentrálással, mint az erotikus hatás elérésére. Bár a cuki kis melltartó (ha egyáltalán) és a felöltöztetetten vonagló altest kontrasztja, a díszesen hiányos öltözékben selymesen-csillámporosan csillogó fedetlen testrészek még nők között is megkapó látványt nyújtanak.
Ráadásul ez azon kevés szcéna egyike, ahol a modern európai soványságideál nem tud érvényesülni, hanem a keletiesen dús báj- és hústömeg viszi a prímet! Azonban ez a házi muzsikálásnak megfelelő, ártatlan szórakozás annyira sikeressé kezdett válni, hogy a férfivilág rátenyerelt, egyszerűen elcsente, és a kevergő mellekkel együtt ringó csípőt kommercializálta, éttermi fellépésekké züllesztette. Lám csak, a Keleten is lejátszódhat az, ami az európai fejlődés fővonalában az olimpiával és annyi más széppel és jóval is megesett.
Legújabban azonban kedvező fordulat tapasztalható, a már nem egészen fiatal nők körében valóságos tömegsporttá válik. Ezzel, és egyelőre csak ezzel, az arab kultúra újra adott valamit a világnak, úgy, mint ezer évvel ezelőtt annyi mást. Az akkor móroknak nevezett bevándorlók elterjesztették az öntözéses földművelést, meghonosították a rizst, a gyapotot, a cukornádat, a citromot, a sárgabarackot, az articsókát, a padlizsánt, a mandulát, a datolyapálmát és a merinói juhot. Komoly tudományos ismeretekkel rendelkezek, amelyet az ókori görög?római kultúrától örököltek, és gyarapítottak tovább. Csodálatos épületeket is emeltek, amelyek máig például Andalúzia ékességei.

Alvilág-felvilág és terrorizmus: amit a hálózatokban folyó pénzmozgásokról tudni lehet

Sok vállalkozó kerül olyan helyzetbe, hogy a jogszabályi környezetben valahol szorítja őt a cipő. Nem tud előrelépni, akadályozza őt pedig megvolna mind a kapacitása, mind pedig a szakértelme vállalkozása bővítéséhez. Ekkor sokan közülük elszánják magukat arra, hogy megfelelő (felső) kapcsolatot keressenek és előállhassanak kérésükkel.

Aki ilyen körülmények között kér egyszer valamit, annak feltételül azt szabják: fogadjon majd el a közeljövőben számlát néhány előre megadott vállalattól. E vállalatok aztán tovább porlasztják az eredetileg megállapított vesztegetési összeget - egészen a végcél felismerhetetlenségéig.
Ez így van az alvilágban, ahol azt lehet kérni, hogy tegyenek félre valakit az útból és így van a politikai felvilágban is, ahol a befolyásukkal ekként üzérkedő pártfinanszírozóktól - akiket persze meg lehet érteni, mert a demokrácia nem gondoskodik eléggé a pártüzemről - azt lehet kérni, hogy egy jogszabály vagy kiírási feltétel változzék meg.

A terrorizmus hálózatai minden jel szerint inkább az alapítványi logika szerint működnek. Adott néhány politikailag túlfűtött olajmilliárdos, akik létrehoztak egy nagy célvagyont, amelynek befektetésével mit sem sejtő szakemberek foglalatoskodnak. A célvagyon hozadékát azonban nem mind fektetik újra be, hanem az eredeti "küldetési nyilatkozattal" és az alapítók eszmevilágával, politikai szándékaival megegyező módon használják fel. Például forradalmi szervezetek működési kiadásainak fedezésére. Igy infrastruktúrára, fedett lakásokra, robbanóanyagra, fegyverre és kommunikációs eszközökre.
E szervezetek, mint igazi civilszervezetek saját kezdeményezésre alakulnak meg, senki nem hívja életre őket, hanem valamely helyi felháborodásból merítik ágenseiket, a harag gyermekeiként a gyűlöletből táplálkoznak. Ezek az ágensek azután, informáltságuk szintjének megfelelően "pályáznak", azaz felső kapcsolatot keresnek valamely a témába vágó finanszírozóval. A finanszírozók pedig, mint minden alapítványi kurátor, abban érdekeltek, hogy hatékonyan használják fel a célvagyont, őket is elszámoltatják erről.



A könyborítók Loretta Napoleoni, a Magyar Nemzeti Bank egykori ösztöndíjasának, a téma szakértőjének monográfiájáról valók.

Szuperhatalom

Kialakulófélben lévő vélemény, hogy az USA hatalma leáldozófélben van. A NATO-n kívüli világ olyannyira összetetté és jómódúvá vált, az Európával fenntartott politikai kapcsolatok pedig olyannyira bonyolultak és versenyelemekkel telítettek, hogy ezt a szintet már Amerika sem bírja - nem tud egyedül a világ csendőre lenni. Nem tud rendet teremteni Irakban, magára szabadította a világ kétes elemeit és szemmel láthatólag nem képes - sem diplomáciai sem pedig katonai eszközökkel - megálljt parancsolni az iráni fegyverkezésnek.

Kína, Oroszország és India tényleg felemelkedőben vannak, de mindegyik felemelkedésének megvan a maga korlátai. Oroszországban például az államkincstár tényleg jól áll, de nem merik az államháztartáson kívülre szivárogni a pénzt, tehát nem merik projektekre elkölteni, mart azok soha sem valósulnának meg, csak lenyúlnák a ráköltött forrásokat. A dúsgazdag muzulmán világ pedig számottevő ipari és tudományos kapacitás nélkül van! Csak fegyvereseik vannak illetve - ami szintén az erő látszatát kölcsönzi nekik - képesek arra, hogy biomasszának tekintsék a lakosságukat.

Nekem ezért inkább az a (tréfás) meglátásom, hogy Amerikának akkora befolyása maradt még mindig, hogy azon kellene gondolkodni, hogyan lehetne az amerikai elnökválasztást az egész világra kiterjeszteni, hiszen mindenkinek közös tétje az, milyen lesz az amerikai politika a világban...

Válasz egy körkérdésre

Az én észrevételem szerint idegen nyelvet "tanulni" (szigorú tanáradta rend szerint, drill-lel, házi feladatokkal) csak az első alkalommal szükséges. Legjobb ezen minél fiatalabb korban átesni (manapság, mint ismeretes, a kamaszkor úgy negyvennel zárul)! Az első idegennyelv elsajátítása - értsd használhatóvá válása - olyan biztonságot kölcsönöz a nyelvtanulónak, hogy a további nyelvek már ragadni fognak rá, ha lesz ideje és energiája foglalkozni újabb nyelvekkel. Ez a "ráragadni hagyó" nyelvanulási forma már felnőttre szabott és lehet akár egészen más, egészen egyedi. A lényeg: a nyelvtant nagy vonalakban áttekinteni, majd arra koncentrálni, hogy az elénk kerülő ismeretlen szavakat MIND kikeresni és feljegyezni. Például egy WAP-os telefon erre tökéletesen megfelel. Tehát nem igazán szükséges már biflázni, memorizálva megtanulni, mert ezek az új szavak, főleg ha néhányszor elmormoljuk magunkban és később igyekszünk visszaemlékezni rájuk, olyan negyven-hatvan százalékos arányban maguktól megragadnak. Kiváltképpen így van ez, ha igyekszünk sokat olvasni az éppen elsajátítás alatt álló idegen nyelven - szintünknek megfelelő nehézségű szövegeket. Ilyen könnyített mindennapos olvasási lehetőség, ha a (feltehetőleg ebben a korban már kívülről ismert) Windowst a megmunkálás alatt álló nyelven telepítjük számítógépünkre; vagy a rádióból már megismert napi hireket elolvassuk valamely idegen nyelvű hírportálon is, stb.
Az én megélt tapasztalatom szerint ez a hozzáállás a legmegfelelőbb az "élethosszig tanulás" modern körülményei között. Ha valaki szereti a nyelveket és persze megtalálja a hasznosítás módját is (ami a mai kiélezett versenyhelyzetben olykor bizony nehezebb, mint a nyelv megtanulása) akkor ez a módszer olyannyira sikeres is lehet, hogy velem együtt sajnálni fogják, hogy - amiképpen szerelmünk is csak véges számossággal lehet - sajnos a nyelvek közül sem tanulhatjuk meg mindegyiket...

Ami az összeurópai szolgáltatási irányelvből (Bolkestein) kimaradt

Elfogadták az új szolgáltatási direktívát. Én itt összeszedtem mindazt, ami a politikai egyeztetések során kimaradt belőle és nem léphet hatályba.

Az irányelv alapvető célja, hogy biztosítsa a szolgáltatásoknak az Európai Unió alapszerződéseiben garantált szabad áramlását, vagyis azt, hogy bármely, az EU-ban bejegyzett cég korlátozások nélkül nyújthasson szolgáltatásokat bármely uniós államban. Ennek megfelelően a szolgáltatás helyének megfelelő állam korlátozhatja majd a szolgáltató tevékenységét, ha veszélyeztetve látja köz- és szociális biztonságát, közrendjét, illetve környezetvédelmi, közegészségügyi kifogásokat támaszt. (Az elfogadott verzió szerint nem korlátozhatnák viszont a szolgáltatót fogyasztóvédelmi, szociálpolitikai érvek alapján). Az irányelv nem érintheti a szociális jóléti célú szolgáltatásokat, a szociális lakások finanszírozását, az azzal kapcsolatos segélyezési rendszert, a családok és a fiatalok támogatását célzó gyermekgondozási és családi szolgáltatásokat, valamint a tipikusan jóléti célokat szolgáló oktatási és kulturális szolgáltatásokat.
Nem lesz hatályos a jogszabály az ideiglenes munkaközvetítő ügynökségekre, a kikötői, a biztonsági és a közlekedési szolgáltatásokra, utóbbiba beleértve a városi tömegközlekedést, a taxikat és a mentőszolgálatokat.Az irányelv nem foglalkozik az állami vagy magánszervezetek részére fenntartott általános gazdasági érdekű szolgáltatások liberalizációjával, az állami szolgáltató szervezetek privatizációjával, a szolgáltatói monopóliumok felszámolásával, a tagállamok által nyújtott állami támogatásokkal. Az irányelv nem érinti az egyes tagállamoknak azt a szabadságát, hogy a közösségi szabályokkal összhangban meghatározzák, mit tekintenek általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak, hogyan kell e szolgáltatásokat megszervezni és finanszírozni, és milyen egyedi kötelezettségek vonatkozzanak rájuk. Az irányelv nem érintheti a tagállamok büntetőjogi, társadalombiztosítási és munkaügyi (például a foglalkoztatási feltételekkel kapcsolatos, többek között a munkaegészségügyi és munkabiztonsági, valamint a munkáltatók és a munkavállalók közötti kapcsolatokra vonatkozó jogszabályi vagy szerződéses előírások) szabályozását.
A szövegtervezet szerint az irányelv teljes mértékben tiszteletben tartja a kollektív szerződésekkel kapcsolatos tárgyalásokhoz, a kollektív szerződések megkötéséhez, kibővítéséhez és érvényesítéséhez való jogot, valamint a sztrájkhoz és a szervezett fellépéshez való jogot a tagállamok ipari kapcsolatait szabályozó rendelkezéseknek megfelelően. Nem terjedhet ki a jogszabály az állami vagy a magánkézben lévő egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatásokra sem. Az EP törölte a tervezetből a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó részeket.
A jogszabály ezen túl nem sértheti a kulturális vagy nyelvi sokszínűség, illetve a média pluralizmusának védelme vagy előmozdítása érdekében hozott közösségi vagy nemzeti intézkedéseket. Már az EB javaslatában is kivették a majdani irányelv hatálya alól a pénzügyi és szállítási szolgáltatásokat (utóbbiaknál kivéve az emberi maradványok és pénz szállítását), valamint az elektronikus kommunikációt. Nem terjed ki a jogszabály a jogi, egészségügyi, audiovizuális szolgáltatásokra és a szerencsejátékokra, valamint például a közhivatalt betöltők által végzett közokirat-kiállítási és hitelesítési tevékenységre sem.

A legjobb munkaerő is elbitangol, ha nem néznek rá

Sporttársam testnevelő tanár, közelről figyelemmel kíséri az élsport rezdüléseit. Az érdekesebb fejleményeket két szusszanás közben elmeséli nekem is. Most Roger Federer esetét taglalja, aki bár nagy és szimpatikus teniszező, de tanulságosan csapnivaló munkaadó.
Federer nem alkalmaz edzőt. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülne a versenyekre, ne teniszezne naponta. Partnerei vannak (gondolom minden napra más :-) de edzője abban a hagyományos értelemben nincsen, hogy valaki irányíthatná őt, kézbe vehetné a felkészülését vagy tükröt tartana elé a pillanatnyi teljesítményéről. Arra sincs szüksége, hogy meccs közben összeakassza a tekintetét egy szakemberrel, aki szemvillanással biztatná, orientálná őt.
Egy ausztrál szaktekintélyt mégis évek óta alkalmaz a világelső - különös munkaköri leírással. Az "edző" feladata abban áll, hogy nézze meg neki minden mérkőzését. No nem kell jelen lennie, tökéletesen elég, ha televízión követi az összecsapásokat, úgyis közvetíti minden tévé minden meccsét.
Ha pedig Roger számára a meccset követő önreflexió során valami tisztázatlan kérdés marad, akkor kerülhet majd rá a sor, hogy megbeszéljék a dolgot. A feladat tehát nem abban áll a tanácsadó számára, hogy erőt merítsenek belőle, még csak nem is abban, hogy az esetleg önemésztő tépelődésekből kiemelje a versenyzőt, még kevésbé abban, hogy holtpontok leküzdésében adjon tanácsot - egyáltalán ne adjon semmiféle tanácsot. Csak észrevételt, azt is, csak ha kérdik. Egy-egy észrevétel, mi miért alakult úgy, kétségtelenül rávilágíthat rejtett összefüggésekre, amit csak a legjobbak ismernek. Hol került először homokszem a gépezetbe? Melyik első szervát ütötte meg túl erősen, szétzilálva ezzel a saját játékát, kezének érzékenységét? Stb, stb.

Nos Roger évekig nem kérdezett semmit, csak menedzserén keresztül utalta havonta a megállapodott vaskos summát. Hosszú évek óta van már az élvonalban ez a még mindig szemtelenül fiatal versenyző, de soha nem hívta fel "edzőjét", soha nem tartott igényt véleményére. Egészen a legutóbbi alkalomig, amikor telefonált neki és kérdezett valamit. Az ausztrál azonban szárazon csak annyit válaszolt neki: sajnos éppen nem látta a szóban forgó mérkőzést...

Szerencsejáték mint állami monopólium

Magyarországon 1957 óta van lottó, a dátum egyáltalán nem véletlen: még az akasztások idején ez volt a későbbi kádári kompromisszumok beharangozója. A szerencsejáték a maga óriásnyereményeivel az a műfaj, amely a társadalmi egyenlőség elvét a legnyilvánvalóbban megsérti. Ezért az a társadalmi berendezkedés, amely komolyan vette ezt az elvet - ma már Amerikában is repedezik a szerencsjátékoktól való ózkodás - valláserkölcsi vagy ideológiai okokból tiltotta. Mivel az egyenlőség elvének helyére ma az esélyek egyenlősége lépett, a szerencsejátékok ma a mindennapi élet részei. A régi tiltás olyannyira feledésbe ment, hogy ma még hirdetni is szabad szerencsejátékokat, pedig a szintén szenvedélybetegséggel határos dohányzásról már régen nem lehet szabadon kommunikálni.

Fortuna asszony vállalkozói kamarát is alkotnak. Az ötven céget tömörítő Európai Lottózók egyesített évi bevétele eléri a 25 milliárd eurót. Szemben a magántársaságokkal ők "ügyekbe" forgatják vissza a pénzüket, úgy mint oktatás, kultúra, sport. (Mondanom sem kell, Magyarországon nem az első kettő szféra kap belőle). Pedig nálunk van sportfogadás is. Németországban például nincsen, mert ott tudják, hogy nem bölcs dolog tovább emelni a tétet a focimeccsek amúgy is kétes kimenetelével kapcsolatban a rendre felbukó csúszópénzeken túlmenőleg.

Sok európai országban, így nálunk is, a játékosok megkopasztása, még internetes fogadások korában is, egyelőre állami monopólium. De nem sokáig,hamarosan üthet az óra a magyar állam monopóliuma fölött. Három évvel ezelőtt az úgynevezett Gambelli-ügyben az Európai Bíróság elmarasztalta Olaszországot, mivel akadályozni kívánta a határokon átívelő fogadást. A taláros testület szerint egy tagállam nem korlátozhatja a játéküzletet a közrend fenntartására történő hivatkozással, miközben maga bátorítja ezt a tevékenységet az államkincstár bevételeinek növelése céljából. Nem sokkal ezután a Bizottság előterjesztette a szolgáltatási irányelvre vonatkozó híres és előremutató javaslatát (a "származási ország" fogalmának bevezetésével ez olyannyira előremutató lett, hogy nem egykönnyen lesz belőle valami is), amely magában foglalta a szerencsejátékokat is a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvének értelmében.

Ha a nemzeti szerencsepiacok jobban megnyílnának, akkor persze a különböző nemzeti szabályok még sok koordinációs feladatot okoznának (országonként változó például, hogy hány éves kortól űzhet valaki szerencsejátékot). Az igazi gond azonban, véleményem szerint, másutt keresendő. Rengeteg magáncég, köztük a legnagyobbak, így a nálunk oligopóliummal felruházott kereskedelmi televíziók is, rejtett szerencsejátékokat űznek az emeltdíjas betelefonálós nyereményjátékaikkal. A meglovagolt kiskapu a ? tudásalapú ? játék. Hiába, a tudásalapú társadalomban ez előtt a varázsszó előtt minden hatóságnak meg kell hajolnia.