A mai felsőoktatásban a diákok - és ez bizony nem sápítozás, hanem kőkemény realitás, amely olyan kulturális zuhanással egyenértékű, mint a korai középkorba csöppenni a római birodalomból - ma nemigen vesznek kezükbe könyvet. Amikor keresnek valamit, rendre a weblapok nyújtotta tudáshoz fordulnak, a weblapok közvetítette tudást kereshetik csupán.
Már nem szükséges a túléléshez könyvtárba járnia a diáknak, de még nem kapja meg a tudásnak azt a tárát az interneten, amit egy könyv- és folyóirattárban meg lehet szerezni.
Ennek a csököttségnek ugyanakkor nincsenek tudatában! Nem tudják, hogy a keresőgépek csak weblapok között meritenek, a könyvekből nem. Csak a tartalomszolgáltatás keretében létrehozott tudást látják a gépek, még a blogokat sem, és így csak ezt látják a diákok is.
Ha valaki erre azt gondolná, hogy nosza, szkenneljük be hát a könyveket, akkor igaza van, csak éppen nem számol az üzleti realitásokkal. Nem véletlen az, hogy olyan nyögvenyelősen megy a könyvekben elraktározott tudáskincs digitalizálása.
Sohasem foglalkozom ezeken az oldalakon aktuálpolitikával. Most is csak távolról érintem - "mindig ott kezdem, ahol a sajtó abbahagyja". Amit a politikában hazugságon értenek, az mindig csúsztatásokból áll össze. Tehát nem cáfolható dolgokról van szó, hanem játékról a jelentésárnyalatok között. Kis hazugság=egy csúsztatás, nagy hazugság=sok csúsztatás. A jelentésárnyalatok kreatív egymásba csúsztatása, az árnyaltan többértelmű beszéd amúgy - a politikán kivül - a nyelvteremtés szépírói eszköze. A politikustól persze ilyesmit nem vár az ember, fontosabb a kiszámíthatóság. Azt pedig akkor érjük el, ha megbízhatóan és egyenesen beszélünk.
Három érzékletes példa az ártalmatlan csúsztatásra, amelyeknek mégis határozott közpolitikai következményei vannak. A Normafa és a János-hegy között az erdei hegyoldalban hihetelenül nagy területen elterpeszkedve hivalkodó szálloda bújik meg. Mivel természetvédelmi területen van, nevében ott díszeleg a sportszálló megjelölés. Valójában azonban létével inkább megnehezíti a soportolást, hiszen olyan autóforgalmat gerjeszt, amely miatt nem kényszeríthető ki a Jánoshegyi út átengedése a kerékpárosoknak és kocogóknak. Nem szólva arról, hogy a turizmus mai állapota miatt minden szálloda ma jobbára inkább irodaház: a szobákat igen gyakran vállalkozók bérlik tárgyalónak, irodának. Így van ez a hegyen is.
Amikor kozmetikai vagy más problémánkkal magánklinikához fordulunk, akkor vegyük észre, hogy a tulajdonos ezzel a megjelöléssel - ártatlan csúsztatással - az oktatással is foglalkozó gyógyintézmények tekintélyét próbálja verbális úton megszerezni magának.
Amikor pedig a 7-es úton igyekszünk a Balatonról Budapestre, akkor egy ponton a fővárost védő légvédelmi állások nyomaira bukkanunk a hetvenes-nyolcvanas évekből. Tűzvezető tornyokat láthatunk messziről vakondtúrásnyinak látszó silótetőkkel. Álcázásul - vagy ki tudja talán éppen figyelemfelhívásul - annak idején védőerdőt telepítettek köréje, amely még ma is, bár már igen elmosódottan, a facsoportok elrendezésében a PAX szót rajzolja ki. Ez is csúsztatás a javából: a katonaság, amely a "békét védi". Bizony a pártállami kommunikációban szabály volt, ha a béke szót halljuk, keressük a katonákat!
Ezentúl minden civilszervezet, ha az állammal akad dolga (adószámot kér, adózik, adót igényel vissza, pályázik, feladatot vállal át, stb) akkor a tranzakció előtt el kell zarándokolnia a bejegyzési végzést kibocsátó bíróságra (bíróság, brr!) és ott érvényesíttetnie kell az alapításával kapcsolatos végzést. A végzések ezentúl egy röpke hónap leteltével érvénytelenné válnak, alkalmanként újra és újra validálni kell őket.
A tranzakciót ugyanakkor nem lehet a kibertérben virtuálisan végrehajtani, elengedhetetlenül szükséges kellék a cég képviselőjének teste, a maga testi valóságában történő személyes megjelenése. Iszonyú sorok kigyóznak a Fővárosi Biróságon, gondolom a vidéki városokban nemkülönben.
Sokat idézett vállalkozó barátom észrevételezi, hogy az államtitkár előszobájában - miközben várakozik - a kávéjához a vizet Eviani ásványvizből (400Ft/palack) töltík be a gépbe. Saját cégénél ők is tudják, hogy a kávé minőségét a viz messzemenően meghatározza, mégis olcsóbb ásványvizet töltenek a vállalati gépbe.
Biráló, szigorú tekintetét nem kerüli el az sem, hogy délután négy óra felé járván az idő a népes köztísztviselőereg már szivárog hazafelé.
Van tehát hol takarékoskodni. Ráadásul, ha a magánszektor mégsem volna mindig és mindenütt olcsóbb, akkor ott vannak még a nonprofit szervezetek, amelyek ugrásra készen várják, hogy feladatátvállalási szerződés fejében megkaphassák azt a bevételt és piaci rést, amelyet a költségvetés a pályáztatásra kiírt tevékenységre fordít. És ezek bár főhadiszállásukon bizonyosan csapvízzel főznek - a szolgáltatásuk minősége kinn a terepen jottányival sem marad el a közalkalmazottak vagy a magántisztviselők által nyújtott szolgáltatástól.
Az élet kemény oldalai közé tartozik, hogy sokszor csak a megromlott vagy rossz dolog tűnik fel, a jóért vagy akárcsak a nehéz körülmények között is továbbfunkcionálóért kutya sem dicsér meg bennünket. A bankvilág számára például sohasem tűnik fel a jó adós - mondhatni ez az alapértelmezés - ám a késlekedő vagy csődött mondott adóst változatos eszközökkel, de mindig keményen megbüntetik.
Ilyen "méltánytalan" a húsz éves kor körül megkezdődő öregedés folyamata is: egyes részterületeken látványosan előrehalad, másutt pedig fiatalok maradunk. Sokan megőrzik például csecsemőarcukat késő öregségükig, mint a kanalát nemrégiben letett Eörsi István. A férfiak kötőszöveti állománya kevésbé változik, hajuk viszont könnyen áldozatul eshet. A nők esetében terjedőfélben van a "szexistának" minősíthető tréfálkozónak szánt kiszólás, amikor évek után újra viszontlátunk egy középkorú asszonyt, sokszor így üdvözlik őt: "Jól nézel ki! Látom a szükséges beavatkozások mind megtörténtek"...
Vagy egy még zordabb példát véve: amikor valaki számára már nincs tovább, mindig valamelyik szerv megromlása, vagy csak valamely "szűk keresztmetszet" az ok, sohasem az általános állapotromlás. A többi, kitűnően fungáló eszközeinkkel azonban ilyenkor már nem megyünk semmire - hacsak nem ajándékozzuk el őket. Ez az "ajándék" azonban aligha hozza meg azt az elégtételt, amelyet szeretteink megajándékozásakor érezni szoktunk.
