On y soit qui mal, il pense

Szombat este évadnyitó bál egy dunaparti szállodában - ez a vállalkozói szféra bálja. Dől a száraz jó pezsgő, vágni lehet a szivarfüstöt, jó kaja és jó zene. A meghívóban megkívánt estélyi ruhát a legelfoglaltabb urak nem tudják tartani, ők egyenesen a munkából érkeznek. A negyvenes-ötvenes évjárat van jelen, táncolnak és vidáman barátkoznak egymással.
És gyűjtenek is jótékonysági céllal. Az idei kedvezményezett a Vakok Intézete, egy állami fenntartású intézet, amely azért elfogad - már hogyne fogadna - magán adományokat. A gyűjtés célja az intézet rezsiköltségeihez hozzájárulás. Az a rossz, aki rosszra gondol - világításra például nem kell sokat költeni.

Mégegyszer az "egyszázalékról" - a maradék teendők

Az egyszázalékos felajánlások körül hullámzó viták a Nemzeti Civil Alap közelmúltbeli megszületésével megszűntek. Úgy tűnik, az Alap létrejöttével helyes válasz született, az állami költségvetés a maga eszközeivel kipótolja az ún. "beragadt" adófelajánlásokat. Koncepcióm szerint azonban nem így áll a helyzet, mert maradt még egy elvarratlan szál.

A kipótlás ugyan fontos dolog, abszolút megőrzendő vívmány és ma már olyannyira beépült a civilvilágba, hogy a minden jel szerint képes lesz kiállni a küszöbönálló nagy költségvetési megszorításokat is. Ám éppen a kiinduló problémát nem oldotta meg: továbbra sem emelkedik a felajánlás lehetőségével élni kívánó adózók száma, és ezzel a beragadt pénz nagysága. Érdemes tehát visszatérnünk az eredeti nemes célhoz, hiszen nem Istentől való adottság az, hogy az adózók egyelőre még mindig kevéssé élnek a felajánlás lehetőségével. Ennek ugyanis megvannak a maga szerkezeti okai.

A személyi jövedelemadó egy százalékát immár hosszabb ideje felajánlhatják az adózók olyan nonprofit szervezetek számára, amelyek küldetésével azonosulni tudnak. Egész Közép-Kelet Európában tanulmányozzák ezt a magyar módszert, sok országban meg is lépték már ezt a nagyhatású politikai gesztust a civil társadalom felé. Ez a forrás nagyon fontos a civil világ számára, gyakorlati haszna - ma már jól látszik - szinte felbecsülhetetlen. A 4,5 millió adózóból azonban - minden mozgósítás ellenére - mindmáig rendre kevesebb, mint 1,5 millióan élnek ezzel a lehetőséggel.
Lehetne azonban minden különösebb marketing nélkül, merőben civil eszközök igénybevételével a jelenleginél sokkal jobban mobilizálni az adózókat.

A mobilizálásra eddig két össztársadalmi válasz született. egyfelől minden télutón a nonprofit marketing sok elemét felvonultató reklámhadjárat folyik az adózók megnyeréséért az ambiciózusabb civilszervezetek megbízásából. Másfelől pedig megszületett a Nemzeti Civil Alapprogram gondolata, ennek keretében a kormány egy forrásautomatizmust vállal - kiegészíti a felajánlott adóforintokat. Ezek a megoldások releváns és előremutató válaszok, de nem nyújtanak kiutat az alapproblémából, nevezetesen a lakossági felajánlás szűkre szabottságából.
Eddig senki nem gondolt a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldásra: ne az APEH-re bízzuk a felajánlások célbajuttatását, hanem egy arra vállalkozó, közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott nonprofit szervezetre! Az ún. programprivatizáció tapasztalataira építő kutatási hipotézisem szerint ugyanis itt rejlik e makacs korlátozottság gyökere!

Az APEH köztisztviselői karának ugyanis, enyhén szólva, nem igazán fontos az a néhány ezer forint, amelynek túlszabályozott célbajuttatásával megbízták őket. Ezt az etatista-közigazgatási beidegződéseinkből eredő balfogást programprivatizációval lehet kiigazítani, úgy hogy közbeszerzési eljárást hirdetünk az adóforintok idevágó részének menedzselésére. A leendő nyertes számára meg kell szabni, hogy járjon utána minden egyes - akár csak utalásszerűen megfogalmazott - adófelajánlásnak is. Ez az ugyanis, amit az APEH ma nem tesz meg, helyette megkövetel egy technikai számot, amely az adószámnak felel meg, és ezzel irreális erőfeszítésre kényszeríti a felajánlást tenni kívánó állampolgárt.

A nyertes szervezettől tehát meg kell követelni, hogy akár reszketeg betűkkel és akár csak hozzávetőleges megnevezéssel körülírt civilszervezeteket is igyekezzen azonosítani! Ezzel az aprómunkás eljárással hatásosan tehermentesíthetjük az adóívét amúgy is fáradsággal kitöltő állampolgárt - és ebben a "mikromenedzsment deficitben" rejlik a "beragadás" gyökere.

A várható eredmény az lehet, hogy az APEH helyett egy olyan, erre a célra szakosodott nonprofit szervezet vállalja majd az egyszázalékos kampány évenkénti lebonyolítását, amely nem riad vissza attól, hogy "kitalálja" az adózók gyakran pontatlanul, civil módra megfogalmazott szándékát. Míg az APEH szükségképpen az adózás merev szabályait igyekszik érvényesíteni a jelenlegi lebonyolításban, addig a nyertes szervezet elvégzi majd azt a menedzsment aprómunkát, hogy technikai szám/adószám megadása nélkül megnevezett civileket is egyértelműen beazonosít és ezzel akár csak körülbelüli pontossággal megadott kedvezményezettek számára is eljuttatja a felajánlott pénzt. Ez az eljárás lehet a bennragadt adóforintok mobilizálásának politikától leginkább független civil megoldása. Azzal, hogy ez az itt kidolgozandó megoldás elválasztja az adóforintok célbajuttatását az adóbevallás feszültségétől, várhatóan nagymértékben megnövelni képes az adóforintjaikról rendelkezni kívánó állampolgárok számát. A kutatásban javasolt módon a jelenleg mintegy húszezer kedvezményezett szervezet számát évről évre emelni lehet mindaddig, amíg meg nem közelíti a hazánkban működő nonprofit szervezetek számát!

A várható eredmény az lehet, hogy az APEH helyett egy olyan szervezet vállalja majd az egyszázalékos kampány évenkénti lebonyolítását, amely nem riad vissza attól, hogy megbízható és utólag verifikálható módon "kitalálja" az adózók gyakran pontatlanul, civil módra megfogalmazott szándékát. Míg az APEH szükségképpen az adózás merev szabályait igyekszik érvényesíteni a jelenlegi lebonyolításban, addig a nyertes szervezet elvégzi majd azt a menedzsment aprómunkát, hogy technikai szám/adószám megadása nélkül megnevezett civileket is egyértelműen beazonosít és ezzel akár csak körülbelüli pontossággal megadott kedvezményezettek számára is eljuttatja a felajánlott pénzt. A technikai szám nélkül is beazonosított és verifikált kedvezményezetek jogosultságát továbbra is az adóhatóság ellenőrzi majd és ezt követően lehet utalni az adóforintokat.

Ez az eljárás lehet a bennragadt adóforintok mobilizálásának politikától és államigazgatástól leginkább független civil megoldása. A javasolt módon a jelenleg mintegy húszezer kedvezményezett szervezet számát évről évre emelni lehet mindaddig, amíg meg nem közelíti a hazánkban aktívan működő nonprofit szervezetek számát! Ez a koncepció tehát visszatér az eredeti kérdésfeltevéshez és azon a ponton igyekszik előrelépni, ahol máig szorít a cipő: az államháztartás szigorú szabályainak tiszteletbentartása mellett megkönnyíti az egyszázalékos adófelajánlások célbajuttatását. Ezzel egyébként jó példa kezdődhetne a sok más területen is kiírható állami programprivatizációra, amely jól illik a takarékosabb állam kirajzolódó trendjébe.

Vállalati humor

Lezárult végre vesszőfutásom és helyreállt a megszokott világrend.

Az előzmények - amint ezt a (viszonylag) friss élmények megjelenítésére szolgáló SIDEBLOG sávban a blog baloldalán annak idején olvasni lehetett, abban állnak, hogy telefonszolgáltatóm SMS-ben értesített, hogy a WAP dimenzióban új csomagba tett engem. A csomag neve Mobil Data Start olyannyira semmitmondó, hogy fogalmam sem volt róla, mi mennyi és mit érint.

Ezért visszafogottan gunyoros levelet irtam, amelyben ? nem titkolván hogy rosszat sejtek - kértem őket, hogy definiálnák rendesen, mi történik és mi mennyivel lesz sokkal drágább. Bizony a Pannon megbüntetett ezért, válasz helyett lekapcsoltak a GPRS WAP szolgáltatásról.

Szaladgáljak csak, ha visszasírom ? no nem a régit, mert arról nem lehet szó ? hanem az ő ajánlatukat. Online és telefonon keresztül ez az ügy gyakorlatilag nem intézhető el, az ember teste kell nekik...Eltelt öt hét, végre megoldódott az úgy és ismét telefonról menedzselhető ez a blog. A legelszántabb olvasóimmal - egyben hallgatóimmal is - egyben közlöm, hogy az Amazon.com oldalain is elindítottam egy blogot, amely az ott megjelent könyvem utómunkálatairól (az ingyenesség üzleti modelljeiről) és az engem most foglalkoztató szakkérdésekről, mindenekelőtt az úgynevezett "attention economy" kérdéseiről szól.

A mellékelt képanyag a Palermói múzeum anyagából Héraklészt mutatja, amint üstökön ragad egy amazont. Ezt a hozzáállást ma is csak javasolni lehet, akárcsak az alkalmanként felbukkanó hasonló "vállalati humor" kipellengérezését.

Nők és férfiak

Szállodai reggeli, hosszú sorokban kigyózik a nemzetközi vendégsereg az asztalok közt. A hölgyvendégek külsőre észrevehetően homogén benyomást tesznek: javarészt szőke árnyalatúak korra és nemzetiségre tekintet nélkül. Ruházatukban is csak annyi a megkülönböztető jelleg, hogy minél idősebb egy hölgy, annál szinesebb, tarkább textilt ölt.

A nemzeti jelleg manapság inkább a férfiakról olvasható le. Köpcösek vagy szikárak, hasas sörivók vagy borvirágos arcúak: velük érdemes tippelni, ők még kevésbé európaiak.

Civilekből félállamiak

Az egyházak után most a polgárőrséget emelné ki a független nonprofit szervezetek közül egy törvényjavaslat.
Közalkalmazotti státuszt ugyan nem kínálnak nekik, ez egyelőre a papságnak sem jár, de közfeladatot ellátó személyekként marad a büntetőjogi védelmük és rendszeres állami támogatásban részesülnek majd. Mind a 75 000 ember.
Ebből az előterjesztésből kiolvasható, hogy még mindig minden társadalmi problémára az államszervezeten belül keressük a választ.
Ami pedig kivülreked a közalkalmazotti körön, arra kezd kirajzolódni ez a neokorporativnak tekinthető új, félállami-kváziönkéntes periféria. Ezen a hatalomvédte bensőség e körén kivül jönnek a közhasznúnek elismert nonprofitok (értsd: állami feladatokat átvállaló civilek). A közhasznúság e felfogása mélyen államias gondolkodást takar. Valójában minden civilszervezet közhasznú, legfeljebb a társadalmi elismertségükben lehetne különbséget találni - de erre más kritériumok irányadók!
Még kijjebb már csak az igazi magános civilek fagyoskodnak.
A közfeladatoknak fétise alakult ki nálunk. Közszolgálat és közérdek - senki soha nem leplezi le az e terminusok nevében elkövetett visszaéléseket! Visszaélésnek tekintem a mindenkori adóbevételen lényegesen túlterjeszkedő állami szerepvállalást, amikor az állam magához ragadja a magánkezdeményezést, amikor elszivja a forrásokat a magánszektor elől. A független magánjogi civilszervezetek elől is.
Ha nem állnánk az euro bevezetése előtt, akkor végképp reménytelen lenne ez a "kultúrharc".

Egy nagyvállakozó keservei

A gazdasági verseny fontos dolog, ennek legfőbb biztosítéka a tankönyvek szerint a sokszereplős piac. De van más biztosíték is.

Ma délelőtt egy vállalkozó szitkozódott nekem, gyakorlatilag inkább a vállamon zokogta el a bánatát. Építési vállalkozóról van szó, aki megvesz egy ígéretes fekvésű telket, felhúz rá egy társasházat majd értékesítvén a lakásokat továbbáll. Üzleti kapcsolatban állunk, én az ezres nagyságrendben vagyok neki beszállítója, ő pedig milliós nagyságrendben gurigázik. E nagyságrendi különbség miatt őszinte lehet velem: életét nem annyira az uniós vagy hazai versenyszabályok keserítik meg, még kevésbé a versenytársak. Akiktől undorodik, azok a nagyobb nyilvános üzletkötések körül keselyűként szálldosó ügyvédek. E lézengő ritterek nem átallják felkeresni vevőit és sikerdíj fejében felbujtják azokat, mennének perre az építési vállalkozóval, aki nem azt az anyagot építette be a létesítménybe, amely a költségvetésben szerepelt, vagy nem azt a műszaki megoldást alkalmazta, amelyet a kivitelezési tervben beállított.

(image placeholder) Márpedig perelni, akárcsak fogadást kötni, szinte mindenre lehet és aki keres, az talál is. Az építőiparban is, ahol a pillanat kényszerei között sokszor csak alkalmazni lehet a tervező útmutatásait, de egészében követni nem. Például az egészségügynek is megvannak ezek a keselyűi, minden kórházigazgató ismeri őket a tárgyalóteremből. A bíró szakértelmén sok fordul meg az ilyen perekben, ahol azt kell megítélni, mennyire követte egy eljárás az előírásokat, szakmai protokollokat.

Minden gazdasági tevékenységben a profit forrása az, hogy az egyik fél a másik fél kárára jobban meg tudja ítélni, mi mennyit ér. Azt gondolom, ez az érdekvédelmi tevékenység is hozzájárul ahhoz, hogy reális költségviszonyok alakuljanak ki, ezzel pedig segít megállapítani és stabilizálni a mi gyakran tökéletlen piaci viszonyaink között egykönnyen elszálló piaci árakat a gazdaságban.

Tévénézettségi mutatók

Tegnap este társaságban tévés szakemberek ültek. Kereskedelmi tévések.

Szó esett az ún. képernyőbizottságról, amely pusztán külsődleges adottságok alapján arról dönt, adásba kerülhet-e egy arc. Feltette valaki a megalapozott kérdést: ha a mindenki által joggal kedvelt, de megjelenésében szerény adottságokkal rendelkező B.Gy. műsort vezethet, akkor ugyan kit szűr ki a képernyőbizottság. Mi a bizottság létalapja?

Kérdezgettük ezeket az újságíró-üzletembereket továbbá a nézettségi arányokról, műsorok és tévés személyiségek nézettségéről is. Felvetődött közben, hogy manapság, amikor a statisztikák fétise (sajnos) elmúlt és az átpolitizált életünk semmilyen területén nem lehet már úgy számokra hivatkozni, hogy azt élből ne cáfolná valaki, hogyan tarthatják magukat éppen ezek a nézettségi mutatók számháború nélkül, tökéletes érintetlenségben?

Tudjuk ráadásul, hogy pusztán 800 készülékkel mérik Magyarországon a tévés nézettséget, ez a mintanagyság a mintavételi szabályok szerint legfeljebb arra lehet elég, hogy valamely tendencia irányáról óvatos becslést kapjunk, de semmiképpen sem a tényleges nézettségről. Márpedig tegnap este a médiakutatásokra támaszkodó vendégek úgy dobálóztak ezekkel a számokkal, a napi rutin révén beprogramozott emberek korlátolt biztonságérzetével úgy döngöltek agyagba politikusokat és műsorokat, mintha ezek a számok tényszámok volnának.

Azt kell gondolni, a nézettségi vélelmek alapján még mindig olyan nagy pénzek mozognak, hogy itt nincs helye a közgazdász kikezdő dumájának. Az online médiának - a maga korrekt és nyilvános mérőszámaival - ez az önhitt hozzáállás nem jósol könnyű jövőt. A szennyáradat egyelőre nem enged, még a hirdetési piacon elszenvedett ilyen nyilvánvaló versenyhátrány okán sem.