Az első lépés Bócsa új imázsa felé

Az új francia elnökjelölt magyar vonatkozásai közismertek. Itt egy eddig nem publikált családi fotó 1998-ból. Balról jobbra: Mama; Cecilia, a feleség; Nicholas, Bócsa község polgármestere, az apa Sárközy Pál.

Újságelőfizetés - Üzleti szokások - Vadkelet/Vadnyugat

A médiafogyasztási szokásaink manapság a legjellemzőbbek ránk. Régen az a szólás járta, mutasd meg barátaidat és megmondom ki vagy – ma minden bizonnyal ugyanennyit elmond rólunk az, hogy mit nézünk, mit hallgatunk és mit olvasunk. (Ha egyáltalán).

A nagy kínálatból én a Telehold c. lapot tüntetem ki figyelmemmel, sőt elő is fizetek rá. Időben érkezik, olcsó és informatív az engem érdeklő csatornákat illetően. Képeket is ad, meg van egy kis rovata, ahol a gyorsan sorjázó műszaki-vételi újdonságokról értesülhet az olvasó. Van azonban egy csököttségük, amely felszólamlásom ellenére is minden évben megismétlődik és nagyon zavaró: az éves előfizetés lejártának közeledtével nem értesítenek, nem küldenek csekket vagy más figyelmeztetést, hanem ha eljött az ideje, minden további nélkül leáll a kézbesítés. Mire az új keresztülmegy, kiesik vagy hat hét.

Van egy másik kedvenc hetilapom is, amely sajnos méregdrága és mivel külföldről jön, mindig késve érkezik gyakran akár a követő hét elejéig kitolva a hozzáférés idejét. Most év végén nem újítottam meg előfizetésemet, mert munkahelyem nagyvonalúan átvállalta ezt – mintha ösztönözni kívánnának arra, hogy jól informált legyek - és januártól oda fog járni. Az október végi lejárat előtt néhány héttel ez a lap már figyelmeztetett, majd – mivel nem történt semmi - vagy hat példányt még a lejárat után is megküldött nekem egy levél kiséretében, hogy őpk meg szeretnének óvni attól, hogy akár csak egy szám is kimaradjon, hiszen nyilvánvalóan csak valami kórós feledékenység akadályozhatott meg engem előfizetésem megújításában. Én makacsul nem reagálta, de szívemben valami melegségfélét éreztem, hogy évtizedes-évszázados tapasztalatuk alapján milyen tapintatosak és gondosak velem. Aztán derült égből jött a villámcsapás: a hatodik heti kéretlen példánnyal valami ügyvédi felszólításféle is érkezett, nehogy azt gondoljam már, hogy az utóbbi hetekben keletkezett anyagi kötelezettségemből ők csak úgy elengednek….

Most folyik az iráni Teheránban a holocaust-tagadók dísszemléje. A visszatérő szólam az, hogy "miért az arab világot büntetik a holocaustért". Arra gondolnak, hogy az arabok közé ékelődött Izrael állam létrejöttét 1948-ban szavazta meg az Egyesült Nemzetek Szövetsége.

Valójában azonban a mai Izrael többségét ún. szefárd zsidók alkotják, akik az arab világból menekültek el a múlt század negyvenes éveiktől kezdve a hetvenes évekig bezárólag, hátrahagyva nyelvüket, vagyonukat és ingatlanaikat. Az egykor virágzó szefárd világból mára két elszigetelt zsidó közösség maradt meg: az egyik éppen Iránban, a másik Marokkóban. A szefárd zsidó világ azonban éppúgy eltűnt az arab világból, mint ahogy eltűnt a jiddis világ is Európából.

Az őszi puccskísérletről

A szeptember-októberi utcai zavargásokba torkolló tünteséssorozat értelmezhető úgyis, mint a XXI. század első politikai hatalomátvételi kísérlete, mint egy puha államcsíny kísérlete.

A huszadik században szinte valamennyi puccs sikerrel járt: Kun Béla majd a rákövetkező Horthy Miklós egymás kezéből ragadták ki a politikai hatalmat. Szálasi puccskísérlete, a mögötte álló megrokkanófélben lévő európai nagyhatalommal szintén egy nap leforgása alatt sikerrel járt, a főtisztek mind felesküdtek. Kádár János is természetesen puccsal került a hatalomba. Vajon mi változott a XXI.századi magyar társadalomban, hogy ez a mostani hatalomátvételi kísérlet elhalt? Természetesen most nincs nagyhatalom, amely ösztönözne a demokratikus játékszabályok felrúgására, és fegyver sincs közkézen. De úgy érzem, valami a társadalom szövetében is megváltozott. Az alábbiakban keresem a megoldást:

A tömegdemokráciákban a politikát „színreviszik”. Ez azt jelenti, hogy a média közvetítette programokban alaposan elválhat egymástól a látszat és a valóság: a színház ugyanis definíció szerint virtuális valóság. Ilyenkor megjelenik a „politikai marketing” fogalma és vele együtt a „spin” (csúsztatás) fogalma is.

A politika színrevitele azt is jelenti, hogy a választók célcsoportokra oszlanak. Amikor megszólítják az egyiket, az nyugodtan ellentmondásban lehet azzal, amit akkor mondanak, amikor egy másik célcsoportnak címezik a mondanivalót. Ezek ugyanis sohasem állnak össze egybe! Egy néppárt így gátlás nélkül mondhat egymásnak tökéletesen ellentmondó dolgokat is, mert ha jól, kommunikálja, senkinek sem fog feltűnni. A választók pedig egyelőre olyan lelkiállapotban vannak, hogy hiszik is, amit kommunikálnak nekik, meg nem is. Ez az előállított lelkiállapot alkalmas lehet választásokon a többség megszerzésére, de kevéssé alkalmas forradalom kirobbantására.

Ha pedig ez a magyarázat nem jó, akkor már csak egy válasz marad: ez az államcsíny most azért nem sikerült, mert puha volt. Csak fegyveres úton megy a dolog...

Mégis csak van valami ebben a Brüsszelben

A brüssszeli bizottság a roaming-díjak megfékezésére, Európán belül a "külföldi" és belföldi díjtételek és tarifák csökkentőleges egységesítésére készül. Ezt én jó európaiként helyeslem, egy friss élmény alapján azonban most át is élem.

Külföldön vagyok és valakitől hívást kapok a mobiltelefonomra. Jól tudom, hogy kurtán-furcsán beszélni valakivel, az nem szép dolog, de azt is tudom természetesen, hogy egy hosszabb beszélgetésbe bonyolódni, az egyelőre valósággal egy anyagi katasztrófával ér fel.

Ezért - látván a hívó személyét és tudván, hogy nem fontos hívásról van szó - nem veszem fel a kagylót. A szolgáltatóm mégis leszámláz nekem egy perces beszélgetést, az ismert égbekiáltó áron. Mi több, ha nem vagyok eléggé elővigyázatos, és nem számolom fel az amúgy teljesen felesleges hangpostafiókot, akkor a nem fogadott hivás hangpostára fut, és az ott eltöltött kéretlen perceket is leszámlázzák. Jól rámutat a hangpostafiók szerepére a mobilszolgáltatók üzleti modelljében az, hogy csak néhány csengetést engedélyeznek, alapértelmezésként majd jön a fiók.

Felszólalamlásra azt a szemtelenséggel is felérő tanácsot adják, hogy ha kikapcsolva hagynám a telefonomat, akkor nem fenyeget ilyen veszély.

Aforizma

Igyekszem magyarázni, mit is jelent az, hogy lip service. Tehát például amikor társadalmi problémákat csak a politikai retorika szintjén kezelnek, de valójában nem oldanak meg.

Olyan ez, mintha a kiáltó anyagi egyenlőtlenségeket azzal próbálnók enyhíteni, hogy - amúgy teljes joggal - rámutatunk: bár a nappalok színvonalas eltöltése valóban a gazdagok monopóliuma, azért az éjszakákkal más a helyzet. Az éjszakák tartalmassá tétele ugyanis már inkább a boldog emberek előjoga, semmint a gazdagoké.

A képmelléklet Fényes Adolf: "Csendes boldogság" c. képét mutatja

kultúrpesszimizmus

A mai felsőoktatásban a diákok - és ez bizony nem sápítozás, hanem kőkemény realitás, amely olyan kulturális zuhanással egyenértékű, mint a korai középkorba csöppenni a római birodalomból - ma nemigen vesznek kezükbe könyvet. Amikor keresnek valamit, rendre a weblapok nyújtotta tudáshoz fordulnak, a weblapok közvetítette tudást kereshetik csupán.

Már nem szükséges a túléléshez könyvtárba járnia a diáknak, de még nem kapja meg a tudásnak azt a tárát az interneten, amit egy könyv- és folyóirattárban meg lehet szerezni.
Ennek a csököttségnek ugyanakkor nincsenek tudatában! Nem tudják, hogy a keresőgépek csak weblapok között meritenek, a könyvekből nem. Csak a tartalomszolgáltatás keretében létrehozott tudást látják a gépek, még a blogokat sem, és így csak ezt látják a diákok is.

Ha valaki erre azt gondolná, hogy nosza, szkenneljük be hát a könyveket, akkor igaza van, csak éppen nem számol az üzleti realitásokkal. Nem véletlen az, hogy olyan nyögvenyelősen megy a könyvekben elraktározott tudáskincs digitalizálása.