Szerencsejáték mint állami monopólium

Magyarországon 1957 óta van lottó, a dátum egyáltalán nem véletlen: még az akasztások idején ez volt a későbbi kádári kompromisszumok beharangozója. A szerencsejáték a maga óriásnyereményeivel az a műfaj, amely a társadalmi egyenlőség elvét a legnyilvánvalóbban megsérti. Ezért az a társadalmi berendezkedés, amely komolyan vette ezt az elvet - ma már Amerikában is repedezik a szerencsjátékoktól való ózkodás - valláserkölcsi vagy ideológiai okokból tiltotta. Mivel az egyenlőség elvének helyére ma az esélyek egyenlősége lépett, a szerencsejátékok ma a mindennapi élet részei. A régi tiltás olyannyira feledésbe ment, hogy ma még hirdetni is szabad szerencsejátékokat, pedig a szintén szenvedélybetegséggel határos dohányzásról már régen nem lehet szabadon kommunikálni.

Fortuna asszony vállalkozói kamarát is alkotnak. Az ötven céget tömörítő Európai Lottózók egyesített évi bevétele eléri a 25 milliárd eurót. Szemben a magántársaságokkal ők "ügyekbe" forgatják vissza a pénzüket, úgy mint oktatás, kultúra, sport. (Mondanom sem kell, Magyarországon nem az első kettő szféra kap belőle). Pedig nálunk van sportfogadás is. Németországban például nincsen, mert ott tudják, hogy nem bölcs dolog tovább emelni a tétet a focimeccsek amúgy is kétes kimenetelével kapcsolatban a rendre felbukó csúszópénzeken túlmenőleg.

Sok európai országban, így nálunk is, a játékosok megkopasztása, még internetes fogadások korában is, egyelőre állami monopólium. De nem sokáig,hamarosan üthet az óra a magyar állam monopóliuma fölött. Három évvel ezelőtt az úgynevezett Gambelli-ügyben az Európai Bíróság elmarasztalta Olaszországot, mivel akadályozni kívánta a határokon átívelő fogadást. A taláros testület szerint egy tagállam nem korlátozhatja a játéküzletet a közrend fenntartására történő hivatkozással, miközben maga bátorítja ezt a tevékenységet az államkincstár bevételeinek növelése céljából. Nem sokkal ezután a Bizottság előterjesztette a szolgáltatási irányelvre vonatkozó híres és előremutató javaslatát (a "származási ország" fogalmának bevezetésével ez olyannyira előremutató lett, hogy nem egykönnyen lesz belőle valami is), amely magában foglalta a szerencsejátékokat is a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvének értelmében.

Ha a nemzeti szerencsepiacok jobban megnyílnának, akkor persze a különböző nemzeti szabályok még sok koordinációs feladatot okoznának (országonként változó például, hogy hány éves kortól űzhet valaki szerencsejátékot). Az igazi gond azonban, véleményem szerint, másutt keresendő. Rengeteg magáncég, köztük a legnagyobbak, így a nálunk oligopóliummal felruházott kereskedelmi televíziók is, rejtett szerencsejátékokat űznek az emeltdíjas betelefonálós nyereményjátékaikkal. A meglovagolt kiskapu a ? tudásalapú ? játék. Hiába, a tudásalapú társadalomban ez előtt a varázsszó előtt minden hatóságnak meg kell hajolnia.