Villanykörték

A lámpaégő gyártók (hárman vannak ilyenek Magyarországon) az utóbbi évtized húsbavágó drágulásai mellett sub rosa (csendben) áttértek egy olyan gyakorlatra, hogy a lámpatestekel, beépített bútorokkal és csillárokkal szállított égőik szándékoltan gagyik. Átmentek a gyári minőségellenőrzésen – ilyen kamunak szánják őket. Égnek néhány napig, majd az eladótéri-bemutatótermi használatra megtervezett élettartamuk lejártával, az otthoni folyamatos üzemben gyorsan elhasználódva újért kiáltanak. A lakosságot azonban reklámkampánnyal vagy más eszközökkel nem készítették fel erre a váltásra. 

Talán nem túlzás, ha rámutatok: a magyar liberális párt mizériáját (és vele egyetemben sokak csalódását a kapitalizmusban) nem utolsó sorban az okozza, hogy ez a piaci magatartás lehetséges.

Ócskapiacokon gyakran látni árusokat, akik kiégett villanykörtét adnak el. Vevő akad rá bőven. Itt nincs megtévesztés, mindkét fél tisztában van vele, mi az adásvétel tárgya, az ár is arányosan alacsony. A kiégett lámpák nem elhanyagolható használati értéke abban áll, hogy hipp-hopp átcserélhetők egy suttyomban kicsavart, üzemelő égő helyére akárhol.

Középosztály - ami alatta és felette van

Különös kontrasztok vannak a XII. kerületben néhány méterre egymástól. A Lóránt utca 15. alatt épült egy impozáns kastély olyan kerítéssel, amelyből a középosztály házat épít. A kerítés két végénél önkényesen telepített fekvőrendőrök védik a ház lakójának nyugalmát, amit csak a dühöngő autósok szitkai szakítanak meg, hiszen a kötelezően felállítandó tábla egyik irányból sem hívja fel a figyelmet a zökkenőkre.

A szomszédos telken azonban – akármilyen értékes telekről van is szó - diákotthon van. Egy utcával odébb pedig, a Tündér utcában hajléktalanszálló is van. Egy utcával lejjebb továbbá a hazai szürkegazdaság egyik zászlóshajójának, az autóbontóknak terepével találkozunk.

Ez a Kakukk út kontrasztos élőhelye a budai hegyvidéknek: a páratlan oldal lakóparkja sok méterrel magasabban az utca szintje felett helyezkedik el. A páros alsóoldal viszont a közép-Kádár korszak jellegzetes (vagy inkább jellegtelen) társasházait sorjázza. Az utca utolsó, zsákutcás harmada sajnos telebetonozott, közterületen mindössze egyetlen fa áll (sic), a 24 szám előtt. Magán az utcán pedig – kihasználva az átmenő forgalom hiányát - egy különös „magamutogató” (telephely nélküli) vállalkozás vert gyökeret. A szemétszállító járműve az utca végében immár nem tud megfordulni, csak tolatva visszamenni, annyi a „szétdobott” roncs, rendszámok cseréjével felszínen tartott undorító állapotú kasztni, leszázalékoltan örökparkoló tragacs. E látványszennyezett utcarészlet jelenleg számos, az aszfalton ügyködő autószerelőt tart el. Két bérelt garázs, és ismeretlen számú pincebérlemény rejti a tűzveszélyes műanyag alkatrészeket, autógumikat, lefejtett karosszéria-elemeket. Mivel a bérlemények dugig teltek, az „ügyfélfogadás” a (zsák)utca utolsó harmadában az úttesten folyik. Azt, hogy e rozsdatemetőben hol eresztik le a fáradt olajat és hol könnyítenek magukon, az olvasó képzelőerejére bízom. Manapság a tisztességes családi műhelyekre is nehezebb idők járnak, a közigazgatás érezteti velük, hogy egyáltalán nem csendes lakókörnyezetben van a helyük. Az itt leírt szabadtéri buherálás azonban, amely mint a legősibb mesterség „virtuális” telephelyen: a széles nyilvánosság szemét szúrva és a közegészségügynek fittet hányva folyik, már végképp nem lakókörnyezetbe, inkább a harmadik világba illik.

A „post-adolescens életmód”

Ez a felnőtté válás elfogadott mintáinak generációs szintű megváltozását jelenti, az úgynevezett non-szekvenciális életmód modell eluralkodását. Ezen az új, a hagyományos érési sorrendet sokban mellőző életstíluson azt értjük, hogy a gyermekkor maguk mögött hagyása, a társadalmi adaptáció, a korábbi évszázadokban oly sok problémát felvető serdülőkor átugrása és ezzel az ifjúkorba lépés 12 év körül kezdődik és ez a szülőkről való leválási folyamat gyakorlatilag nem fejeződik be minden dimenziójában negyven éves kor előtt. Ezek a dimenziók: lakóhely; munkahely, szakmai önazonosság; fizikai állapot, családalapítás.

A felnőtté és minden vonatkozásban önállóvá válással viszont egyből megkezdődik a középkorúság státusza is, amely a mai munkaerőpiacon immár leszálló ágnak számít, mert a mértékadó kultúra ez az évtizedekre elnyújtott post-adolescens módi lett. Ez a késleltetett felnőtté válás vagyis a tartós kapcsolatokra törekvő "megállapodottság" teljes hiánya megmutatkozik mind a munkavállalás úgynevezett sebezhető formáinak terjedésében; a média- és hírfogyasztás jellegzetes változásaiban, amelyben egyre inkább a kapcsolati háló veszi át a média szerepét; az életre szóló tanulás illuzórikusságaiban; a szabadidő eltöltésének gyakran extrém mintáiban; mind pedig a családalapítás illetve a családmodell változásaiban.

Tehát azok a munkavállalók, akik addig az ifjúkor jellegzetes hozzáállásával húszas és harmincas éveik során csak bele-bele haraptak a munkalehetőségekbe, nyelvi és más továbbképzési formákba, és űzték a keresés/tanulás valamely egyvelegét, azok a ami társadalomszerkezeti adottságok között egyre gyengébb esélyeket tudhatnak magukénak. Ha "nem csinálták meg magukat", vagy ami ugyanaz: nem találták meg a maguk szakmai önazonosságát, hanem gyakori váltásokkal csak sodródnak a munkaerőpiacon, akkor az ifjúkor elhagyásával elhelyezkedési esélyeik tekintetében azonnal hátrányos helyzetben találják magukat.