Különös kontrasztok vannak a XII. kerületben néhány méterre egymástól. A Lóránt utca 15. alatt épült egy impozáns kastély olyan kerítéssel, amelyből a középosztály házat épít. A kerítés két végénél önkényesen telepített fekvőrendőrök védik a ház lakójának nyugalmát, amit csak a dühöngő autósok szitkai szakítanak meg, hiszen a kötelezően felállítandó tábla egyik irányból sem hívja fel a figyelmet a zökkenőkre.
A szomszédos telken azonban – akármilyen értékes telekről van is szó - diákotthon van. Egy utcával odébb pedig, a Tündér utcában hajléktalanszálló is van. Egy utcával lejjebb továbbá a hazai szürkegazdaság egyik zászlóshajójának, az autóbontóknak terepével találkozunk.
Ez a Kakukk út kontrasztos élőhelye a budai hegyvidéknek: a páratlan oldal lakóparkja sok méterrel magasabban az utca szintje felett helyezkedik el. A páros alsóoldal viszont a közép-Kádár korszak jellegzetes (vagy inkább jellegtelen) társasházait sorjázza. Az utca utolsó, zsákutcás harmada sajnos telebetonozott, közterületen mindössze egyetlen fa áll (sic), a 24 szám előtt. Magán az utcán pedig – kihasználva az átmenő forgalom hiányát - egy különös „magamutogató” (telephely nélküli) vállalkozás vert gyökeret. A szemétszállító járműve az utca végében immár nem tud megfordulni, csak tolatva visszamenni, annyi a „szétdobott” roncs, rendszámok cseréjével felszínen tartott undorító állapotú kasztni, leszázalékoltan örökparkoló tragacs. E látványszennyezett utcarészlet jelenleg számos, az aszfalton ügyködő autószerelőt tart el. Két bérelt garázs, és ismeretlen számú pincebérlemény rejti a tűzveszélyes műanyag alkatrészeket, autógumikat, lefejtett karosszéria-elemeket. Mivel a bérlemények dugig teltek, az „ügyfélfogadás” a (zsák)utca utolsó harmadában az úttesten folyik. Azt, hogy e rozsdatemetőben hol eresztik le a fáradt olajat és hol könnyítenek magukon, az olvasó képzelőerejére bízom. Manapság a tisztességes családi műhelyekre is nehezebb idők járnak, a közigazgatás érezteti velük, hogy egyáltalán nem csendes lakókörnyezetben van a helyük. Az itt leírt szabadtéri buherálás azonban, amely mint a legősibb mesterség „virtuális” telephelyen: a széles nyilvánosság szemét szúrva és a közegészségügynek fittet hányva folyik, már végképp nem lakókörnyezetbe, inkább a harmadik világba illik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése