Ez a felnőtté válás elfogadott mintáinak generációs szintű megváltozását jelenti, az úgynevezett non-szekvenciális életmód modell eluralkodását. Ezen az új, a hagyományos érési sorrendet sokban mellőző életstíluson azt értjük, hogy a gyermekkor maguk mögött hagyása, a társadalmi adaptáció, a korábbi évszázadokban oly sok problémát felvető serdülőkor átugrása és ezzel az ifjúkorba lépés 12 év körül kezdődik és ez a szülőkről való leválási folyamat gyakorlatilag nem fejeződik be minden dimenziójában negyven éves kor előtt. Ezek a dimenziók: lakóhely; munkahely, szakmai önazonosság; fizikai állapot, családalapítás.
A felnőtté és minden vonatkozásban önállóvá válással viszont egyből megkezdődik a középkorúság státusza is, amely a mai munkaerőpiacon immár leszálló ágnak számít, mert a mértékadó kultúra ez az évtizedekre elnyújtott post-adolescens módi lett. Ez a késleltetett felnőtté válás vagyis a tartós kapcsolatokra törekvő "megállapodottság" teljes hiánya megmutatkozik mind a munkavállalás úgynevezett sebezhető formáinak terjedésében; a média- és hírfogyasztás jellegzetes változásaiban, amelyben egyre inkább a kapcsolati háló veszi át a média szerepét; az életre szóló tanulás illuzórikusságaiban; a szabadidő eltöltésének gyakran extrém mintáiban; mind pedig a családalapítás illetve a családmodell változásaiban.
Tehát azok a munkavállalók, akik addig az ifjúkor jellegzetes hozzáállásával húszas és harmincas éveik során csak bele-bele haraptak a munkalehetőségekbe, nyelvi és más továbbképzési formákba, és űzték a keresés/tanulás valamely egyvelegét, azok a ami társadalomszerkezeti adottságok között egyre gyengébb esélyeket tudhatnak magukénak. Ha "nem csinálták meg magukat", vagy ami ugyanaz: nem találták meg a maguk szakmai önazonosságát, hanem gyakori váltásokkal csak sodródnak a munkaerőpiacon, akkor az ifjúkor elhagyásával elhelyezkedési esélyeik tekintetében azonnal hátrányos helyzetben találják magukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése