Ami most jön, az csak látszólag politika - valójában gazdaságpolitika. Ellenzéki körökben szokás elmarasztalni a kormányt a költségvetés deficitjéért. Szokás az eladósodásért is, de ez a vád nem akut veszélyként merül fel, inkább mint egy csapda, amely felé rohan az ország.
Szóval a makrogazdasági egyensúly kritériumait illetően egyvalami soha nem kap kellő megvilágítást. Mind az infláció, mind a fizetési mérleg, mind pedig a gazdasági növekedés rendre olyan tényezők, amelyekkel kapcsolatos célokra egy kormány csak törekedhet, csak irányába igyekezhet, de az eredményt garantálni nem tudja, hiszen nem az ő hatáskörébe esik. A költségvetés egyensúlya viszont mindig - bármilyen rossz helyzetben is - egyetlen tollvonással megteremthető. Csak a politikai akarat (befektetői türelem vége, brüsszeli utolsó intő, stb.) szükséges hozzá. Persze meg az elszántság, hogy átmenetileg befogjunk-visszafogjunk sok szélesre tátott üzleti szájat, amely állami megrendelésből táplálkozik.
Ráadásul káros mellékhatásokkal sem kell számolni, hiszen a költekezés visszafogásától a gazdasági növekedés csak szárnyakat kap, mert több bankhitel marad a magángazdaságnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése