Hazai politikai kommunikáció a választások közeledtével

A nagy, néppártosodási igénnyel fellépő politikai szekértáborok a maguk politikai üzeneteit minél kisebb társadalmi csoportok számára is el kívánják juttatni. Politikájuk színrevitelében ez tenné lehetővé számukra az igazi néppártosodást, a mindenki igényeinek hű kiszolgálását. Igen ám, de a politikai mindennapok gyakorlatában, kiváltképpen választások előtt, ez azt jelenti, hogy mást mond a párt ezeknek és szemrebbenés nélkül mást egy másik fókusz csoportnak.

Itt nem is az a lényeges gond, hogy egyszerre nem lehet igaz valami és annak az ellenkezője is. Ahol ugyanis színre visznek valamit, ott nem annyira a szikár (például hiteles számokra redukált) tények számítanak, hanem a megjelenített és összefüggésekbe helyezett látszat. A gond ekkor sokkal inkább abban áll, hogy ezzel a pontosabbra hangolt tömegkommunikációs gyakorlattal (nem broadcasting hanem narrowcasting) azt mozdítjuk elő, hogy a választók egymástól elszigetelt univerzumokban élhetnek mit sem érzékelve a kinti világról. A velük együtt szavazók más igényeiről és eltérő várakozásairól. E célzott, kis célcsoportokat elérni kívánó politikai kommunikáció eredményeképpen a választók önmagukba fordult monádokként egy virtuális világba kerülnek, ahol tudomást sem kell venniük a többi, velük párhuzamos társadalmi csoportról, mert az a látszat keletkezik, hogy a bennük húrt pendített üzenet a pártüzenet és nyilván mások is ezt hallják-kapják. Ez a kellemetlen tényektől megszabadított virtuális világ azonban hamis társadalmi azonosság-képet alakít ki bennük.

A politikai marketingben tehát ugyanaz a tendencia rajzolódik ki, mint amely a marketingben általában: célcsoportra célozni a reklámüzenetekkel, célozni és még jobban célozni. Ennyiben a személyre szabottság a politikában nem más, mint a választók érzelmi igényeinek kiszolgálása, és ez sajnos tovább erősíti a pártvonalak szerinti társadalmi törésvonalakat.