Oknyomozó újságírás és jogállamiság

Angolul whistleblowernek nevezik azokat az alkalmazottakat, feldobóembereket, akik hajlandók megsérteni az üzleti, vagy a szolgálati titkot, vagy éppen az államtitokká minősítő rendelkezéseket - az igazság kedvéért. Bécsben például most gyűrűzik egy fontos, talán éppen paradigmatikus eset: a készülő Airbus óriásváltozatának beszállító osztrák computer-chip főmérnöke, Joseph Mangan blogjában annak a véleményének adott hangot, hogy a légnyomást szabályozó motorokat vezérlő chip extrém körülmények között bizony csődöt mondhat. Ez olyan kemény versenyhátrányt jelent(ene) a vállalatnak (TTTech Computertechnik), hogy egy bécsi bíró az eset kivizsgálásáig teljes hallgatást rendelt el az ügy körül.

Nálunk tényfeltáró újságírásnak nevezik az ilyesmit, nem a (feltételezett) disznóságokat megszellőztető alkalmazottak, hanem a felhasználói újságíró oldalára helyezve a hangsúlyt.

Ezek az esetek úgy értelmezhetők, hogy egy kevésbé fontos szabály (a titoktartás)megsértésével tanúk és dokumentumok buknak így a felszínre egy nagyobb közjó érdekében. A jogi megítélés viszonylagosságában kicsit hasonlít ez az eset a polgári engedetlenség útelzárásos példáira - azt is tűrnünk kell, nehogy NÉHANAPJÁN méltányolható panaszokat is eltiporjon az állami erőszakszervezet.

Mindezt azért elevenítem fel, mert sokat hallunk ma a tömegkommunikációban árnyékállamról azaz pártszerű törésvonalak mentén való tényfeltárásról. Legutóbb például az APEH-en belül. Én bizony nem látok különbséget a pártérdek alapján működtett tényfeltárás illetve az üzleti titok megsértésével napvilágra juttatott tények ismertetése között! Ennyiben, ami az APEH-nál Gyurcsány-ügyben történt, az számomra nem az árnyékállamról szól, hanem a feldobóemberekről. Éppenséggel ez most nem jött be nekik: a cégadatok lemásolásával és kijuttatásával nem esett ki semmiféle csontváz a szekrényből.

A whistleblowereket mindegyik esetben elmeszelik, ha kiderül identitásuk. Az APEH is járjon utána, ha tud. Amikor a rendvédelmi hatóságok is előveszik az ügyet (ebben az esetben nem fajuktak idáig a dolgok), az újságíró (meg hát a blogíró is, adott esetben) igyekezzen védeni hírei forrását, minél kényesebb a szövegösszefüggés, annál inkább. Arra kell vigyázni, ne legyen bizonyítható, hogy ő a szócsőnél aktívabb szerepet játszott a szellőztetésben! A leendő feldobóemberek számára pedig ilyenkor az az irányadó, hogy cáfolni kell tudni, ha nem igaz, illetve ki kell bírni a meghurcolást, ha igaznak bizonyul.

A sajtó szabadsága itt az információ forrásának védelmét jelenti, az újságíró hatósági zaklatása esetén pedig a hallgatáshoz fűződő jogot. Az újságírónak a hallgatáshoz fűződő jogát a bűnüldözés sajnos azzal kerülheti meg, hogy házkutatást tart és az elkobzott bűnjelekből rekonstruálja a forrásszemélyt, aki feldobta az üzleti vagy szolgálati titokkal leplezni próbált machinációt.