Egy tanár kultúrkritikája

Itt a félév végi zárthelyik ideje, hallgatóim projekteket adnak le és vizsgáikra készülnek. A könyvtárakat mindezek közben kevéssé látogatják, még saját intézményük szerény adottságú könyvtárát sem, minden szükséges információt meg tudnak ugyanis szerezni az interneten is. Természetesen semmilyen valós ok nincs arra, hogy a diákok tájékozódásából kizárjuk az interneten fellelhető írásokat. Engedve hát a korszellem nyomásának, ma már a legtöbb tárgyban a forrásmunkák között fel is lehet tüntetni interneten szerzett anyagokat. Jó, ha a témavezető annyit megkövetel, hogy legalább a szerzők azonosíthatóak legyenek és ne egy chat-room gondolati anyaga másolódjon át a dolgozatba.

A diákok azonban nem érzékelik, hogy milyen sekélyes jelenleg az a merítési bázis, amelyből így dolgoznak. Egy pillanatra sem tesztelik, hanem teljes bizalommal használják a keresőgépet és a bégető bárányok naívságával vallott meggyőződésük, hogy az mindent lát. Amit pedig esetleg mégsem lát, az nem is érdemes a figyelemre, hiszen forráskritikával nem élnek, senki nem is tanítja meg őket rá a történelemszakos bölcsészhallgatók kivételével.

Ebben pedig a saját kárukra nagyot tévednek, hiszen csak a (hazai) internetes oldalak között tudnak böngészni így, márpedig azok a tartalmi feldolgozottságot tekintve ritkán vagy éppen sohasem jutnak túl az újságírás lehetőségein. Amúgy az már komoly színvonal jele egy honlap és pláne egy blog esetében, ha az újságírás szakmai szabályai szerint készül és frissül. De a könyvekben megtestesülő tudás - szépírók, értekező prózaírók és tudósok rendszerint évhossznyi munkáját rejtő és a kiadók tapasztalt szerkesztőinek hozzáadott értékével megnövelt tudás - az mind kívül reked ezen a horizonton.

Mindezt a tudákos szösszenetet érvnek szánom abban jogi csatában, amely a szerzői jogok értelmezése körül van kialakulófélben világszerte. Mint ismeretes, a szerző jog, mint minden más, a szellemi tulajdonhoz fűződő jog, a jogtulajdonosok legitim érdekeit védi az innováció érdekében. De arra nagyon kellene vigyázni, amikor az online világ által felvetett számos újraértelmezési eset kapcsán a szerzői jog határait a bírósági gyakorlatban pontosítják, hogy a tulajdonjog soha ne akadályozza a tudáshoz való hozzáférést.

Márpedig a mai diákok, gólyák és doktoranduszok együttvéve, egy tingli-tangli írás kedvéért nem látogatják már a közkönyvtárakat - ezt a visszavonhatatlan tényt tudomásul kell venni. Ehhez a fejleményhez pedig úgy tudunk alkalmazkodni, hogy lehetővé tesszük a keresőgépeknek, hogy könyvekben is keressenek. (És akkor még nem szóltunk a filmekről, tévékben sugárzott hangzó- és képanyagról, múzeumok gyűjteményéről, a blogszféráról és sok minden másról). Ez ugyanis egyelőre - ha valaki még nem gondolta ezt így át - nem műszaki hanem kizárólag jogi okokból nem lehetséges. A diákok pedig szemellenzővel böngésznek tovább, nem úgy mint ezek a szabad szellemiségű igavonók a fenti képen.